Az ember az esernyővel, a fél pár lyukas zoknival és kis idő elteltével a háromlábú kutyával is tud mit kezdeni, ha szorult bele valami emberség (és állatság is, természetesen).
De mi a teendő egy talált gyerekkel?!
Megkérdezhetnénk, persze, a miniszterelnököt, ő is megoldotta valahogy, na ja, de neki nyilván a kabinetfőnöke is segített a házilagos nyomozásban (plusz, nyilván, az egész apparátus).
Az embernek általában nem áll rendelkezésére jól kiképzett sherlock holmes-csapat. Marad tehát a józan ész és maradnak a kétkezi megoldások.
Egy talált gyerek általában addigra, mire megtalálják, már nagyon éhes és feltételezhetően szomjas is. Továbbá nyilván van neki oka is, hogy talált gyerek lett, máskülönben nem volna az. Az első két problémával minden, magára valamit is adó emberszabású tud mit kezdeni, egy kis sült krumpli kólával csak a nagyon elszánt és tudatos vásárlóknak árt.
Na de mi lesz az okkal.
A talált gyerek ugyanis nem azért veszett el alapból, mert a gondját szépen formált körmondatokban akarná a világ tudomására hozni, megfontolván az esetlegesen felmerülő ellenérveket. Nem, ő inkább valami más megoldást választ, általában, például a világgá menést, és ha nagyon őszinték akarnánk lenni, ez még mindig a lehető legnormálisabb megoldás, mert mehetett volna a Dunának is (ott folyt az is), meg a keményen bepiálást vagy egy kis tűszúrást (nem fog fájni, csak egy pici csippentést érzel).
A talált gyerek attól lesz talált, hogy valójában akarja ezt a megtalálást. Ha legközelebb ilyen helyzetbe kerülnek, ezt ne felejtsék el. Igazából el akarja mondani, mi van vele - csak az olyan nehéz. Főleg, ha a talált ember egy gyerek, pláne kamasz, pláne ha egy igazgatói intőt kellett volna hazavinnie így, a középiskolás felvételi időszak kellős közepén. Mert nem akarja végighallgatni otthon esetleg azt, hogy mi lesz így belőled, édes lányom, jaj, hát nem viszed semmire, mihez kezdjek veled satöbbi.
Egyébként a talált gyerekkel még egyszerű. Van nagyobb probléma is.
Mert ott vannak - jó esetben - a szülei. Akik a megtaláláskor már nyilván őrjöngenek az idegességtől, a félelemtől, már nyilván szembenéztek minden elkövetett és vélt igazságtalanságukkal, már rég eldöntötték, hogy nagyjából nem érdekli őket, hányas az a rohadt matek, csak a gyerek volna már meg.
De még nincs, mert egy másik városban, egy másik lakásban a talált gyerek nem nyitja ki a száját, így még nincsenek felhíva a szülei, még nincs nekik elmondva, hogy jöjjenek, de tapintatosan ám, még nincs az, hogy a talált gyerek, akármekkorára nőtt, zokog, hogy hol van az anyucija, még az sincs, hogy nyílik az ajtó és nagy össznépi feloldó és mindent megbocsátó zokogás veszi kezdetét.
Ezért mondom én mindig, hogy vigyázni kell, mit talál az ember. Mert még az is előfordulhat, hogy a nagy megoldás után a saját gyerekére is esetleg más szemmel néz, horribile dictu: az is előfordulhat, hogy a saját gyerek saját rohadt matekjegyét is másként üvölti világgá.
Azért az esernyőkkel egyszerűbb.
.jpg){kind=small}
