Nem tudta kivenni a csontot, a karjaiban halt meg
Az egész országot megrázta a múlt héten történt tragédia: egy kétéves elhunyt kisfiút találtak Nyíregyházán egy autó csomagtartójában. A kocsiban tartózkodott a kisfiú egyéves húga is.
A gyermek anyja egy 17 éves ilki lány volt, aki már egy éve egy nyírségi anyaotthonban él legkisebb gyerekével. Másik két gyerekét kiemelték a családból, ők voltak az autóban - erről az az RTL Híradó számolt be. A Híradónak többen is úgy nyilatkoztak, hogy ismerik a gyerekek vér szerint anyját, és nem tudják elhinni, hogy ilyen tragédia történt.
A Blikk felvette a kapcsolatot a vér szerinti anyával, de mivel kiskorú, így nem nyilatkozhatott. Összeomlott, amikor megtudta, mi történt kisfiával.
Egy hozzátartozója mesélt a történtekről:
"Három hónapja vették el tőle a nem megfelelő körülmények miatt Sanyikát és a kishúgát. Rajtuk kívül egyébként még két gyermeke is született, de már csak az újszülöttje van mellette.”
A nevelőszülő nő nagymamája azt mondta, hogy Sanyika valamilyen húst evett, és a csont megakadt a torkán, ez okozhatta a halálát. A nevelőszülő megpróbálta kivenni a csontot, de nem tudta, sokkot is kapott. A karjaiban vesztette életét a gyerek.
A történtektől annyira megzavarodott, hogy betette az autó csomagtartójába a kisfiút, és két napig autózott vele. Velük volt az egyéves kislány is. A férje eközben az anyósát hívta, hogy tudja-e, hol vannak.
A férfi végül elérte feleségét, és együtt elmentek a nyíregyházi rendőrségre elmondani, hogy mi történt.
Sanyika testén voltak bántalmazásra utaló nyomok, de a nevelőszülők környezete szerint képtelenség, hogy kezet emeltek volna rá.
Indexkép: Depositphotos.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva: