Nem használhatnák a telefonjukat szeptembertől az iskolában a gyerekek, ha az "a tanulást akadályozza"
A tervezet célja, hogy korlátozzák azoknak az eszközöknek a használatát, amelyek a tanulást akadályozhatják, illetve megtiltsák az olyan tárgyak bevitelét, ami a diákok testi épségét veszélyeztetheti.
"A javaslat szerint szeptembertől tilos lesz olyan tárgyat az iskolába bevinni, ami a közbiztonságra veszélyes, amit a Büntető törvénykönyv, illetve a szabálysértési jogszabály tilt, valamint ami 18 éven aluliaknak nem értékesíthető. Nem tiltott, de használatukban korlátozott tárgyak lesznek a mobiltelefonok és más okoseszközök.
A jogszabály betartatásáról az iskolának kell gondoskodnia, a pedagógus ezért jogosult lesz a jogszabály betartásának ellenőrzésére"
- írta Rétvári Bence a Facebookon.
Az államtitkár hazai és nemtezközi kutatásokra is hivatkozott, melyek azt támasztják alá, hogy a tanulók figyelmét, teljesítményét rossz irányban befolyásolja a korlátlan iskolai mobiltelefon-használat.
"A korábbiakban a kormány digitális konzultációt folytatott le. Ebben a tanárok és igazgatók többsége szükségesnek tartotta az iskolai mobilhasználat szabályozását, mert a mobil eltereli a diákok figyelmét. Elmondható, hogy sokszor nehezíti meg a tanárok oktató munkáját, ha a diákok figyelmét a mobiltelefonokon futó alkalmazások elvonják. Nehezebb a tanárnak úgy fenntartani a diákok figyelmét 45 percen át a tanórán, ha közben vagy akárcsak az óraközi szünetekben a diákok az ingergazdag mobiljaikon függenek" - írta.
A tervezet szerint a diákok a tanáruk engedélyével csak akkor használhatnák majd órán a telefonjukat, ha a tananyag elsajátításához szükség van a mobiljukra.
Azt remélik, hogy a fenti intézkedésekkel az internetes zaklatások, a cyber-bullying esetek számát is csökkenthetik a jövőben.
Indexkép: Depositphotos.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva: