D. Tóth Kriszta

- Miért vállalta a Születés Hete felkérését?
Belgiumban született a lányom. Egy olyan országban, ahol legendásan jó az egészségügyi ellátás. Ahol a nők nem „szenvedő alanyai” a szülésnek, hanem egyenrangú partnerek. Ahol a terhességgondozás első napjától a szülés utáni rehabilitáció végéig megfelelő és megbízható információt kap minden nő, hogy képes legyen meghozni a szükséges döntéseket. Ha nincs információ, nincs döntési lehetőség, akkor félelmetesen kiszolgáltatottá válhat egy várandós, vagy épp a szülőszobán vajúdó nő. Azért döntöttem úgy, hogy segítek az idei Születés Hete lebonyolításában, mert fontosnak tartom, hogy itthon is kialakuljon ez a fajta hozzáállás.

- Volt-e valamilyen nagyon pozitív/negatív szülésélménye? Kik segítették gyermeke születésénél?
Épp a föntiekből adódóan én magam végig azt éreztem, hogy számít a véleményem. És hogy végső soron az történik, amit én szeretnék. Egyszóval nagyon jó emlékeim vannak a vajúdásról és a szülésről. Ott volt az orvosom, a férjem, és két szülésznő, akik felváltva viselték gondomat. Igaz, az egyikük flamandul beszélt hozzám, de azért megértettük egymást valahogy.

- Az idei rendezvény jelmondata a „Családdá születünk” – miért fontos hirdetni a családot, a család jelentőségét?
Kevés megkérdőjelezhetetlen értéke van a modern világnak. A család ilyen. A család mindennek az alapja. Egy olyan mag, amelyben az együtt élő 2-3-4 vagy több ember, valóban az együttlét minden egyes pillanatában önmaga lehet. Feltéve ha a viszonyrendszer megfelelően működik. De családdá születni gyermek nélkül is lehet. És fordítva: egy gyermek születése nem feltétlenül jelenti azonnal egy család születését.

- Van-e testvére? Milyen gyerekkora volt?
Öcsém, András, 26 éves. Féltestvérem, Soma pedig 9. A gyerekkorom pedig... az egész weboldal kevés lenne, hogy elmondjam, milyen fantasztikus volt. Akik bele-beleolvasnak a cikkeimbe a Nők Lapjában, tudják, hogy milyen gyakran emlegetem a feledhetetlen igali nyarakat, na és a kaposvári éveket. Ez az időszak tanított meg az élet egyszerű értékeinek tiszteletére, a természet szeretetére, az igazi, mély emberi kapcsolatok iránti igényre. Nagyon igyekszünk, hogy a lányunk is hasonló emlékeket őrizzen majd a gyermekéveiből.

- Hogyan tudja összeegyeztetni a családot a hivatásával, munkájával? Ki segíti?
Örök kérdés, amelyre nincs tökéletes válasz. Bár nagyon keresem – ahogy keresi minden egyes dolgozó anyuka. Nekem két hivatásom van: az édesanyaság és az újságírás. Ezt a kettőt kell olyan egyensúlyba hoznom, hogy mindenki a lehető legkisebb kompromisszumot kösse. De szerencsésebb helyzetben vagyok, mint azok az anyukák, akik minimálbérért dolgoznak kötött munkaidőben. Lola és én a délelőttöket együtt töltjük, és sokszor hétköznap is el tudunk lopni magunknak egy-egy szabadnapot.