Miért szeretünk sakkozni?

Miért van ez? Mi tartja ott - még az amtőr sakkozókat is, még a kicsi gyerekeket is - órákig a tábla előtt?
A kérdés nem is olyan egyszerű. Főleg annak nehéz megérteni, aki még nem próbálta. Szerintem sok-sok apró dologból tevődik ez össze. Próbálj meg visszaemlékezni az iskolában töltött évekre, és a matematika órákra. Egyáltalán nem biztos, hogy most szép emlékeke jutottak eszedbe. Na de ne arra gondolj, hogy mennyire nem értettél semmit, hanem azt a pillanatot idézd fel, amikor stréber osztálytársad már másfél órája magyarázza neked, hogy hogyan jön ki az x, és egyszer csak rájössz, hogy igaza van, érted, tényleg annyi! (Remélem, azért egy-két ilyen pillanatban volt részed). Na ez a megkönnyebbüléshez és megvilágosodáshoz hasonló sikerélmény az, amit egy kezdő sakkozó 2-3 lépésenként átél: mindig, amikor rájön, hogy hogyan vihetné véghez tervét, vagy hogyan tehetne keresztbe ellenfele ténykedésének, stb. Ez az az élmény, ami továbbviszi, ami miatt keresi a következő lehetőséget, próbál mindig rájönni egy megoldásra...

Aztán ott egy másik sikerélmény. Ez a győzelem sikere. Na nem csak azt éli meg az ember győzelemnek, amikor mattot ad. Főleg kezdőként - akár kicsik vagyunk, akár nagyok - nagyon tudunk örülni, amikor ellenfelünk belesétál apró csapdánkba, lenyerjük egy figuráját, keresztbe teszünk tervének... Ki ne látott volna amatőr bácsikát tenyerét dörzsölni, amikor beválik terve hasonló kvalitású ellenfele ellen.
Persze, amikor jobban kezdünk sakkozni, ezek az apró örömök - lászólag - megszűnnek. Sok amatőrt hallottam szidni a sakkozást, azzal az ürüggyel, hogy mi a jó abban, amikor már tudjuk, hogy a másik úgysem hibázza el...? Pedig a trükkök, csapdák, elnézések ott vannak, ... a felszín alatt, csak mélyebbre kell nézni.