Tájkép csata után

De azért megvan a lehetőség, hogy Velencét lepipálva, egyedi turisztikai látványosságot mutathatunk az érdeklődőnek.

Nem kell hozzá más, mint egy teknő, vagy egy gumimatrac és máris túrát tehetünk valamelyik miskolci szupermarketben. Egyedülálló látványosság, mert amit a szorgos helybéliek még otthagytak, az szépen ott ázik és rohad, ki tudja kinek a pénzéből. Mi meg kényelmesen evezgetve bámészkodhatunk a pusztítás láttán.

Szerintem a műszaki kar első osztályán már elmagyarázzák, hogy ne igen építkezzünk ártérre, pláne valamelyik folyó útjába, mert gát ide-gát oda,  ziher, hogy valami jó magyar szokás szerint nem úgy sikerül, mint kéne (ilyenkor szokták mondani, hogy ideiglenes engedély, próbaüzem, stb.). Csak az a baj, hogy az a fránya tengerré duzzadt patak, nem tud olvasni és már csak azért is arra megy, amerre akar, visz magával párszáz házat, lakóit (cc. 4000 embert) földönfutóvá téve.

Mint mindennek, hála istennek az árvíznek is vége lett, ki-ki lehetősége szerint saját pénzből, segélyekből hozzákezd otthona helyreállításához (ha  bírja).

És nem Magyarországon lennénk, ha nem lenne csattanó: ismerősöktől, médiából értesülve hallja az ember, hogy ugyanazon a helyen, ahol a város sok száz milliót költött az árvíz elleni harcra, ott újból kiadtak az illetékes hivatalok építési engedélyt egy újabb szupermarket építésére.

Ezt felénk  úgy mondják: „ciki, mi?”