A hangya és a levéltetű

Gyakran láthatjuk, amint a hangyák sürögnek-forognak a levéltetvek körül. Első ránézésre, no és a hangyát ismerve azt hihetjük, hogy végre megérkezett a levéltetű természetes ellensége. Eljött és megszabadítja a növényt a levéltetvektől. Azonban, aki egy kicsit már jártasabb a kertészkedésben, az kapásból rávágja, hogy ez bizony nem igaz. A hangya a levéltetű ürülékéért érkezett azért az édes nedűért, amit mézharmatnak hívunk. A kertészkedés rejtelmeiben igazán elmerülők tudják csak, hogy a fentiek, vagy tévedések, vagy csak részinformációkon alapulnak.

De akkor mi is a valóság?

A valóság az, hogy a hangya és a levéltetű szimbiózisban élnek. A szimbiózis egy olyan kapcsolat, amiből minden érintett fél profitál, tehát előnyös a számukra. Ebből rögtön le is vonhatjuk az első és legfontosabb tanulságot, hogy a hangya bizony nem nekünk jött segíteni, hanem az ellenségünknek, azaz a levéltetűnek.

Mint fentebb már említettem a hangyát a levéltetű által kiválasztott mézharmat vonzza. Ez az anyag tápanyagokban gazdag, szénhidrátokban, nitrogénvegyületekben és vitaminokban bővelkedik. Ezt a levéltetvek választják ki, naponta akár a testsúlyuk négyszeresét is kitevő mennyiségben. Ezeket a fontos anyagokat mind a növényből vonják ki, és pazarlóan bánnak vele. Erre a csemegére indul be a hangya. A hangya hálás ezért a csemegéért, amit abban fejez ki, hogy tisztán tartja a levéltetű kolóniákat, sőt magát a levéltetűt is, oly módon, hogy annak végbélnyílásáról eltávolítja ezt a ragacsos anyagot, ami egyébként, ha ott maradna a levéltetű pusztulásához vezetne. A levéltetű tisztában van ezzel, ezért egyáltalán nem zavarja a hangya közelsége, sőt nyugtatólag hat rá. Olyannyira, hogy a hangya közelségének hatására intenzívebben is táplálkozik. Erre a hangyák is rájöttek, ezért a csápjuk doboló mozgásával fokozzák a levéltetvek táplálkozását. A hangyák tesznek még egy további szívességet a levéltetűnek, azzal, hogy az elpusztult levéltetveket elcipelik fészkeikbe. Sőt még arra is képesek a hangyák, hogy a természetes ellenségeket (katicabogár, zengőlégy) elűzzék.

A levéltetű tudja, hogy szüksége van a hangyára, ezért a levéltetű kolóniák versengenek is a hangyákért. Azon kolóniák, amiket nem látogatnak a hangyák nem tudnak népessé fejlődni. A túl nagy kolóniákat viszont a hangyák képtelenek már rendesen gondozni, ezért azok visszafejlődnek. És itt jön a hangya leleményessége. Ha egy kolónia túl nagyra növekedik, akkor egyrészt maguk a hangyák kezdik el pusztítani a levéltetveket, másrészt beengedik azok természetes ellenségeit. Ezzel akár a növények számára még pozitív cselekedetet is hajtanak végre, de nem szabad bedőlnünk a trükknek. A hangya önmagáért cselekszik így, nem pedig a növényünk védelmének érdekében.

Összességében tehát kijelenthetjük, hogy a hangya káros tevékenységet folytat számunkra akkor, amikor a levéltetű gondozására adja fejét.