Életem nagy csalódása

Szia Éva!
Először is hadd gratuláljak! 6 gyermek (lehetsz minimum 40) után is fiatalosan nézel ki!
Nem derült ki, hogy a nagyoknak is ő a papája, vagy csak a kicsiknek de ha csak a kicsiknek, akkor is lehúztatok minimum 15 évet együtt. Erre bajosan lehet azt mondani, hogy csak az állampolgárságod kellett neki. Ennyi időn keresztül nem lehet szimulálni (amennyiben az illető nem pszichopata) És 15-20 éven keresztül nem lehet vakon szerelmesnek lenni, hogy ne lássam a másikat és csak jönnek és jönnek a gyerekek...
Románia 2007-ben csatlakozott. 2 éve még jó lehetett a kapcsolatotok, mert bevállaltad a legkisebbet. Vagy már akkor is társnak szülted magad mellé a megromló kapcsolatba? (na, ezzel a hozzászólásommal nem leszek valami népszerű )

Szerintem a kapcsolatokban nincs csak szenvedő és csak pusztító fél. A tűrés, hallgatás, félrenézés is pusztítja a kapcsolatot, nem csak az aktív disznóságok.
Minden ehhez hasonló csalódás hatalmas önismereti fejlődésre ad lehetőséget. Ha már csillapodott a csalódottság, az ember magába nézhet, hogy mit miért csinált. Minden pillanatban egy korábbi döntésünk következményét éljük. Ha ez megértjük, akkor szépen... derűsen haladhatunk tovább az úton.

Hat gyerek, azt hittem ilyen csak a múltban létezik. El tudom képzelni akkor, hogy nem könnyű. Viszont, amit írsz, hogy boldog vagy és büszke a gyerekeidre, annak csak örülni lehet.
Én is azt mondom, ha elment, nem kell utána keseregni, mert nem érdemli meg az ilyen. De a harmadiknál csak óvatosan, inkább keresd a saját kikapcsolódásodat alkalmi ismeretségen keresztül, mint összekötni az életedet egy bizonytalan jövő érdekében.

Én meg azt mondom, ha valaki menni akar, had menjen.
De biztos nem a nő a hibás, mert a pasi zsebre vágta a 3 milliót!

Én is azt mondom, hogy két ember kell egy kapcsolathoz, és két ember kell ahhoz is, hogy megromoljon, szétmenjenek. Szóval, én nem hiszem, hogy egyedül csak a pasi volt a hibás, csak általában mindenki a saját szemszögéből állítja be a dolgokat. Én azért meghallgatnám a másik fél álláspontját is!

Kedves Kedvesferenc! Ha ez valóban így van, irígylésre méltó a párod!

Igen, előjelek MINDIG vannak, csak sajnos a rózsaszín köd miatt, ezeket hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni:( Nem könnyű "ésszel" szerelmesnek lenni, hiszen, ha túl realisták vagyunk, pont az érzés lényege veszik el.... persze ilyen esetek elkerülése miatt jobb lenne, de ez mégsem így működik;)

Kedves Napsugar_Csana! Teljesen egyetértek Veled!

"Vannak normális férfiak!"

Erre én vagyok az élő példa! És remélem, rajtam kívül még jópáran.

Sziasztok, szerintem azzal van a baj, hogy megfordult a sorrend. Az emberek nagyrésze teljesen természtesnek tartja, hogy ha egy illető tetszik, akkor a szexuális kapcsolathoz nincs szükség komolyabb megismerkedésre, a házasság meg 'ráér'. Ezzel nem azt mondom, hogy a cikk írója így gondolkodik, hanem hogy mivel ez az általánosan elfogadott, ezért elfeledkezünk a tényleges udvarlásról, és az igazi megismerkedésről.
Hogyha biztos lábakon áll egy házasság - amihez persze két egymást jól ismerő ember kell - akkor az nagyon jó tud lenni!
Kedves Cikkíró! Ne add fel a reményt! Vannak normális férfiak!

Khmm, itt megint előjön az szemlélet, hogy csak a pasi lehet hibás? ne már!

Már az elején kiderül és le is írod mi volt a baj talán.
"első, rosszul sikerült házasságom után a másodikba menekültem... "