Nagyon megörültem neki! Ekkor csak a 6 hónapos kislányommal voltam itthon, de amikor a nagyobbik, a 3 éves Fruzsi hazaért az oviból, rögtön megörvendeztettem a hírrel, megyünk vonatokat nézni. Rögtön jöttek a kérdések: Most megyünk? Fel is lehet rájuk ülni? Olyan is lesz, mint a Thomas? Rózsaszín is van? A cicámat is vihetem? (Ez az elhagyhatatlan, általa megunhatatlan, szerintem cicának kevésbé kinéző szőr valami, lásd majd a képeken).
Mindezek után vasárnap reggelig szinte állandóan a vonatok kerültek szóba. Kb. 1,5 órás készülődés után végre sikerült elindulnunk a Vasúttörténeti Parkba, ahol nagyon sokan várakoztak a pénztáraknál. Ennek ellenére gyorsan bejutottunk, és rögtön meg is váltottuk a jegyeinket a kisvasútra. Legalább 5-6 féle kisvasút járt körbe a síneken, egyik szebb, mint a másik. A gőzösöket a szemünk láttára rakták meg szénnel, és töltötték fel vízzel. Ezt a folyamatot természetesen végig kellett néznünk, és először egy ilyen vonatra szálltunk fel.
Jaj, Sophie cica itt ne maradjon! A vasutas bácsi megkért minket, hogy vigyázzunk a cicára, és a lábunkat letenni sem szabad ám menet közben!
Megkapaszkodtunk, és már mentünk is. Nagyon szépen ki van építve a vasútvonal,
átmentünk az alagúton, láttuk a kis patakocskát, útközben a játszóteret, és csak úgy füstölt a gőzmozdonyunk.
Amikor kiszálltunk rögtön el kellett szaladni felfedezni a játszóteret, nagyon meleg volt, de szerencsére a fák között ez nem érződött annyira. Minden játékot megnéztünk, és az egyik nagy fa alá leheveredtünk homokozni is kicsit.
Aztán irány vissza a kisvasút, most másik kisvonatot kellett kipróbálni. Szerencsémre a kiszemelt, nem gőzös volt, nem csípte a szemünket a füst
Miután leszálltunk, elmentünk felfedezni a nagy, igazi vonatokat. Négyesben nekiindultunk, apa hozta Orsi babát, én Fruzsi után futottam. Időközben elfelejtette, hogy a lába elé kellene néznie, és mindig hasra esett a vágányokon. Hopsz, felpattant, és rohant tovább... Felmásztunk a vonatokra, megnéztük őket kívül-belül alaposan. Majd észrevettük, hogy a park területén van egy igazi vezethető mozdony is, ezt is meg kellett néznünk. Sőt, ki akarta próbálni, hogy milyen vezetni. Beálltunk a kicsi mozdonyvezető-jelöltek sorába, és megvártuk, amíg sorra kerülünk. Fruzsit felsegítettük a nagy mozdonyra, de eddig tartott a bátorsága, mondta,.jpg)
hogy fél, és szeretne lejönni. Szóval, mozdonyt még nem tudunk vezetni, talán később...
A nagy ijedelem után oda kellett sétálni az édesség-árushoz, és venni egy adag színes zselés cukorkát. Ez hatott! Újult energiával folytattuk a felfedezést, kipróbáltuk a hajtányozást, és még oklevelet is kapott a mi kis vezetőnk.
Utána következett a fordítókorongozás. Már sokan összegyűltek a korongon, hogy elindulhasson. Mi is felszálltunk, és megnézhettük, hogy hogyan működik ez a valóságban.
Orsi baba, és Fruzsi is kezdtek már kifáradni a sok új élménytől. Kis technikai szünet következett. Fruzsi apával leült egy padra, amíg mi szoptató helyiséget kerestünk. Kifejezetten ilyet nem találtunk, nem tudom, hogy van-e, de Orsi jóízűen szopizott a mellékhelyiségben is, nem zavartatta magát. Nem sokkal később ismét a játszótér felé vettük utunkat, Fruzsi még futkosott pár kört, Orsi nézegette a faleveleket, de látszott mindkettőjükön, hogy jól esne a pihenés.
 |
 |
Elindultunk hazafelé, Fruzsi a kijáratnál megkérdezte: Ugye, ide holnap is jövünk??? Hát, ha holnap nem is, de hamarosan biztosan. Hiszen a lóvasutat ki sem próbáltuk, és a vasútmodellek megnézése is elmaradt!! És annyi élményt szereztünk, hogy mindezt jó lenne megismételni!
Köszönet a Családinet-nek és a Magyar Vasúttörténeti Park-nak a csodaszép napért!
.jpg){kind=small}
