Vajon milyen apa leszek?
Egy ideje azon gondolkodom, hogy milyen apa leszek. Vajon számít-e az apaság felé vezető úton, hogy tudom, mit jelent, ha a babakocsi kereke bolygósítható, ha tudom mi az a testvérfellépő vagy 25 méterről felismerem a mellszívót? Fontos-e hogy jobban tetszik a magyarnál a svéd családmodell? Egyébként miért álmodtam azt, amit?
Az álmom
Nyolc éve kristálytiszta álmom volt. Annyira reálisnak tűnt, hogy félálomban le akartam venni magamról a nyakkendőt, ami álmomban rajtam volt. Szerintem két típusú férfi létezik: az egyik, aki nyakkendőben születik. Neki majd lesz több száz nyakkendője, és élete egy jelentős részében avval foglalkozik melyik hogy áll rajta. A másik típus – és ide sorolom magamat is – hamarabb ússza át a Dunát hosszában, a víz alatt, egy levegővel, minthogy felvegyen egy nyakkendőt. Rajtam például háromszor volt életemben: az érettségimen, a diplomaosztómon, és az esküvőmön. Mindannyiszor ugyanaz. Egy sárga.
De mi volt az álmom?
In medias res: azt álmodtam, hogy hazaértem a munkából. Bezártam a kocsim ajtaját (szép, nagy elegáns, fekete kocsi volt), beléptem a kertkapun, és szaladt felém a kutyám - úgy ahogy csak egy kutya tud örülni a gazdájának -, eközben felém sétált a csodaszép feleségem. Nagy pocakkal. A lábainál pedig egy édes, szerelmetes szöszi négyéves sertepertélt.
Ezt nagyjából hét évvel ezelőtt álmodtam. Azóta jórészt valóra vált. Van autónk (igaz, nem szép nagy fekete, hanem egy kisebb, aranyos) van csodaszép feleségem, megvan a kertes házunk és van egy labradorunk, aki ha fut, édesen lobog a füle.
Azt hiszem, már csak a gyerek hiányzik. És az, hogy a kisgyerekkel együtt megszülessen egy édesanya, és egy édesapa is. Azt is tudjuk: lányt szeretnénk. Sőt, már a nevét is. És ehhez azt sem kellett tennünk, mint a kutya esetében.
Hogyan lett neve a kutyának?
Sokáig gondolkodtunk, hogy legyen-e kutyánk. Ha igen, menhelyi, vagy fajtatiszta? Aztán úgy döntöttünk, hogy legyen labrador, bár én sokáig harcoltam egy rottweilerért. Ügyesen kiválasztottunk egy tenyésztőt, és megvásároltunk egy csodaszép, édes kis labilányt. Már csak 2 hét volt a hazahozásig, amikor eszünkbe jutott: még nincs neve. Ezért gondolkodni mentünk.
Összehívtuk a barátokat, és elindultunk 10 napra elég itallal, egy 3 napos névadó buliba, Visegrádra, egy faházba. Az volt az egyetlen cél, hogy vasárnap estére legyen egy nevünk. És volt egy szabály: minden el nem fogadott név után inni kellett. Hamar vasárnap lett, de a kutyának még mindig nem volt neve. Indulás előtt pár perccel Móni megvilágosodott: esetleg Honey? Úgyis mézszínű a kutya, a Honey mézet, és édeset egyszerre jelent. Honey most a kanapén horkol.
Mi lesz a gyerek neve?
Amíg a kutya neve miatt utaztunk 100 kilométert, elvonultunk egy csendes faházba, megittunk töménytelen mennyiségű alkoholt, 3 napig gondolkodtunk; a leendő gyerekünk neve hamar eldőlt.
Ugye, azt már mondtam, hogy lányunk lesz? Fiúnévben nem gondolkodtunk, eközben vannak kritériumaink: semmiképp nem akarunk tucatnevet. De nem fogjuk R3GFT-nek sem hívni. Kerüljük a pornósztár neveket, és a nagyonangolt, az ősmagyart, de preferáljuk a „nemzetközi” neveket, azokat, amik bármilyen nyelven megjegyezhetőek, kimondhatóak. Egy borozgatással, álmodozással (na és persze a projekten való munkálkodással) töltött este/éjjel után, 4 névre szűkítettük a listánkat: az Árvenre, Szófiára, Lénára, és a Hajnalra. És szőke lesz. És imádni fogjuk egymást.
.jpg){kind=small}
