Most viszont kimondom. Nem kedveseim, igenis nagyon nehezek az első hetek, hónapok. Ki szerencsésebb, ki kevésbé az... van, aki éjszakázik többször, van akit kevesebbet ébreszti fel a gyermeke... de mindegy, hogy alakul; egy biztos, embert próbáló időszak ez.
Az első hetek félelmetesek. Emlékszem, rettegtem éjszaka egyedül maradni a kicsivel, édesanyám segített feloldani magányom. A fürdetés is nagy feladat volt, hiszen a babám kis testét olyan nehéz volt biztonságosan megfogni és megmosdatni. A szülés fáradtságát a sok szoptatás tovább görgette. Nem tudtam kialudni magam, hiszen amikor kisfiam aludt, mosnom kellett vagy vasalnom. Édesanyám főztje nélkül csak a lakás összes maradéka szolgált volna táplálékul.
Nehéz volt. Néha ideges voltam, nagyon fáradt és szomorú. Nem volt idő a feltöltődésre, a pihenésre. Ma már viccesnek tűnik, de akkor megrázó élmény volt hallani újra és újra, hogy a babám sír. Bárhol voltam és bármikor, azt hallottam, hogy a gyermekem sír. Legtöbbször ezek a hangok képzelgések voltak csupán, amelyek a mai napig nem változtak. Este lefekvés után többször lesek be a szobába síró hangokat hallva.
Mégis elmondhatom, hogy ma már egy nagyon büszke kismama vagyok. Imádom a kisfiam és igen, most már tudok válaszolni a feltett kérdésre: nagyon jó érzés anyának lenni.
Egyetlen egy mondat zeng bennem, amelyet az újszülöttes nővérke tanácsolt nekünk, szülő nőknek a kórházban:
"Hölgyeim, aludják ki magukat, mert ha megszületik a kis manó, és haza mennek vele, vége a nyugodt, csendes álmokat hordozó éjszakáknak, hosszú-hosszú évekre."
Aludjatok és pihenjetek sokat, és szeressétek a gyermekeiteket!
Kép: yc0407206360 / Pixabay
.jpg){kind=small}
