avilisznak üzenem én vagyok aranykata csak a küldött köszönetemet is aláírtam. Monának köszöntem meg a képfelrakással kapcsolatban valamit.Érted már kis butinkó? én is butinkó vagyok mert szoktam eszméletlen dolgokat csinálni.Lásd aláírás amikor a gép úgyis kiírja.csak régen voltam itt és azért nem ismersz!Köszi hogy te is így látod ill. "mit köszöngetek"ha egyszer így van különben hangsúlyoztam, hogy óvoda válogatja. pl. a fiaim egy tündéri oviba jártak, aranyos óvónőkkel.De sajna nem ez a jellemző.és nem nagybetű aranykata és egybe.Pácika ez egy elköszönés volt.Amúgy ez is jellemző rám, hogy befejezés után még írok, a pici képed alapján, szép vagy ugye?

Nah, mi ez a kavarodás? Ki kicsoda?) Aranykata! Én bölcsődei gondozónő vagyok, ez a szakmám, s csak a gyakorlati évem dolgoztam le benne, mert amit láttam nekem sem tetszett. Azért azt mondjuk el, hogy a bölcsi egy szükséges rossz. Az ovi már szuperebb, ha olyanok a nevelők. Nálunk nem voltak rosszak, viszont elegem lett az egész rendszerből, hogy a gyereket csak hajtani kellett, mint a kocsis a lovát, hogy tartsuk a napirendet, s foglalkozni velük semmit nem lehetett. Azt hiszem mindenképpen egy másik anyuka/kák véleményére kell hallgatni oviválasztáskor. Fontos. A gyereken úgyis látni, hogy érzi magát, meg ugye mondja is. Ők meg pláne elmesélnek mindent, nem ritkán szóról-szóra. Az oviban ami otthon volt, és fordítva.

köszi arnykata

Az adatlapnál tudsz profil képet feltölteni.

én vagyok aranykata puszka
olvastam a problémádat de sajna későn, mert kinőttünk ebből a problémából.Az én kisebbik fiam , úgy járta ki az általános iskolát, hogy egy órával kelt az indulás előtt, tízszer nézte meg a táskáját,/az iskola pont alattunk van/rossz volt látni amilyen sírós arccal járt kelt, az induláskor elsírta magát és a lifttől ált.-ban kétszer háromszor jött vissza.Vagy pisilni vagy kakálni is kellett.Ő az iskolában sem találta föl magát, de azért mégsem volt olyan vészes mint itthon.De nagyon zárkózott, és félénk volt, ebből adódóan nem is tudta tudása javát adni.Már óvodásnak is ilyen volt, pedig ő két évesen ment oviba mert a bátyja is járt és ő mondta ,hogy szeretne ő is ovis lenni.Ám az első hetek erős sírással, majd a későbbiekben, csak pityergéssel, hagytam ott.De /amit nem volt megengedett/csak úgy rohanhattam a busz után ha visszafelé mentem egy pár lépést, mert ott voltak az óvoda ablakai és minden reggel a függöny alá bújva integetett, hogy /ugye hamar jössz értem/ ezt többször elismételve.Napjában többször átosont a bátyja csoportjába, ,úgy hogy a végén az óvónénik, már megengedték.Nagyon kicsi és vékony volt, mi nem is akartuk első osztályba engedni, a lehetőségünk is meg lett volna rá, mert júniusi, de az óvónők azt mondták, hogy szellemileg nem elégíti ki az óvoda.Így mégis elsős lett, ne mondjam most milyen körülmények között, most is elsírom magam, az én csöpp és vékony, elveszett fiamon.A vége az lett /nem a tanulás miatt/ hanem a reggeli cirkuszok és egyáltalán hosszúak voltak még azok az órák számára, félévkor kivettem és újra kezdte az elsőt. Semmi törést nem okozott, inkább csak jót tett, már amennyire lehetett.Nem tudom mi okból, jól tanult, a tanítói tanárai szerették és mégis utálta az iskolát, bár mindig lelkiismeretes volt de nem a szívéből hanem kötelességtudatból, és hogy engem ne szomorítson.Az is igaz, hogy nem tudom milyenek a mai iskolák óvodák, de ez húsz éve volt, és szörnyen le voltak terhelve a gyerekek.Voltak amikor negyven fős osztályok voltak, volt olyan tanárnő aki annyi házit adott fel egyik napról a másikra hogy nem lehetett bírni szusszal, és még ráadásul akkor próbálkoztak a képolvasással, szerintem ti azt sem tudjátok, hogy az mi.Szóval az iskolai évekre mi úgy emlékszünk, mint valami rémre.Érdekes, hogy középiskolában nem volt gond, kiválóan felismerte magát önkifejezőbb lett, és szeretett járni.Anyukámék engem hibáztattak, hogy túlságosan elkényeztettem őket, mert nem mondom, hogy a naggyal is voltak problémák.Ő diszlexiás volt, mondhatom vele újra jártam az általánost, és képzeljétek el húsz éve a pedagógusok még nem hittek ebbe a mit is írjak, mert nem hiba nem kevesebbség hanem, igen másság.Minden tanárának elmondtam ,hogy mire gyanakodok, Nehezen tanult a többiekkel, és a hiányzó anyagot csak görgette maga előtt, de biztos jeleit vettem észre nála ennek a másságnak.de nem hiszitek amikor mondtam tanárnőknek, kinevettek, és azt mondták, hogy ezzel akarom palástolni a fiam hibáit./többfelé koncentrálás, betű fordítva írása , összekeverte a betűket, úgy ,hogy ne is beszéljünk róla.A húsz évvel ezelőtti iskolarendszer szerintem egy rémálom volt, és lehet hogy sok pedagógus az akkoriak közül még most is praktizál.Miért változott volna meg.Egy kezdő kisgyereknek elég egy rossz szó, vagy jelen esetben egy agyon festett és szétkenődött tanárnő, egy idősebb erősebb gyerek, Vagy éppen az oviban egy nem túl lelkes óvónő. Én már csak tudom, a sógornőm óvónő hallanátok egyszer nem vinnétek többé a gyerekeiteket oviba.a másik pontos rálátásom, amikor munkanélkülin voltam, ahhoz hogy meghosszabbítsák, három hónap közmunkát kellett vállalni. Hát az értelmesebbjét/ez én vagyok/ nem az utcára rakták sepregetni, dada voltam egy oviba.Nem hiszitek, miközben mi a gyermekétkeztetésről háborgunk, addig az óvónők abból viszik haza a vacsorát, nem kell annak a gyereknek egy egész hanem egy fél zsemle is elég.Annyit foglalkoztak a gyerekekkel, ami az előírt délelőtti szakfoglalkozás.Az udvaron nem bírtam nézni ahogy lézengtek hülyültek a gyerekek. Kitaláltam, az én gyerekkoromból, soha nem felejtem, ;adj király katonát; játszottunk.A gyerekek irtóra élvezték nagy volt a röhögés az óvónők, a hová a nap a legerősebben sütött ott ültek egy csomóban és beszélgettek.Egyszer csak az egyik megindult felém, szerintem előbb jól megtárgyalták, és azt közölte, hogy ne szoktassam a gyerekeket semmiféle kötött magyarul őket is igénybe vevő játékokhoz, mert ha elmegyek, akkor tőlük is ezt fogják kérni a gyerekek.Hát megalázva, egy kis hetyke de nem óvónőnek való állami alkalmazottól, vége lett a vidám délelőttöknek.Higgyük azt, hogy ez csak abban az óvodában történt meg ahol én ;szolgáltam; De sok mindent látok mert kinézek az ablakon és iskola és óvoda van alattam,és a gyerekek sokat vannak az udvaron.Most ezt nem elrettentő példaként írtam, meg különben is az én eseteim régiek, de vannak dolgok ami nem változnak?A gyerekek ;stresszelnek; sok van körülöttem,és látom, és ennek millió oka lehet.
Aranykata

Mondjátok meg légyszi, hol kell profilképet feltölteni aranykata

Monamaci! Az elszakadásos problémára esetleg Bach virágterápiát tudod megpróbálni. Ismered esetleg? Valószínű azt fogják mondani, hogy te szedd a cseppeket, de csodákat tesz!

Nah, hát ez most is így van. Budapesten élünk, de haza szoktunk járni sokat a szülővárosomba. Tegnap anyukámra hagytam egy fél órára, amíg vásárolni elmentem. Végigüvöltötte azt az időt. A szívem megszakadt. Én sem bírom nélküle, rossz vagyok, mert nem bízom senkiben, hogy megfelelően ellátja. Az apuka pedig egész jól elvan vele, mert sok időt töltenek együtt. De megnyugtatni ő sem tudja. Csak magamra gondolni mint anyára elég fura. Én is elég aggódós vagyok, pedig nem szabad. Biztosabb lehetnék magamban, mert eddig elég jól csinálom, de én is bizonytalankodom.

Szia!
Amikor már az időnk engedi gondolkozni kezdünk a dolgokon.
Számomra az, hogy édesanya vagyok sok mindent jelent.
De, hogy mikor is tudatosult bennem, hogy anya vagyok, nem tudom.
Minden pillanatot félve és bizonytalanul éltem át az első gyermekemnél.
Azóta eltelt 12 év.
Amikor majd ott kell hagynod az oviban vagy valakinél és úgy érzed minden gondolatod körülötte forog, akkor már tudni fogod anya vagy minden porcikádban.

Sziasztok! Egy nemsokára öt hónapos kislány anyukája vagyok. Még leírni is fura. Élem, érzem, mégis furcsa saját magamra, mint édesanyára gondolnom. Volt ezzel így más is?