Elhagytam a 212-es buszon a táskámat. Ez idáig inkább sírásra fakasztó...időm nem volt sokat keseregni, amint leszálltam kisebbik lányommal a buszról rögtön érzékeltem, hogy nem fityeg oldalamon a táskám - a busz mindeközben már a sarkon fordult be és lassan eltűnni látszott. Hazaszaladtam és megpróbáltuk felvenni a versenyt autóval. Csak a következő járatot sikerült elcsípni. Közben legkisebb porontyomat le kellett volna már fektetni... Mi is volt a táskában? Pénz, személyi, mobil, kulcs, szóval a címünket is tudják...
Autóban ülve szólt a telefon (egy másik), egy kedves női hang közölte, hogy ne aggódjak, megvan a táska, biztonságban van. A vonal szétkapcsolt. Lemerült a telefon, az enyém, az ismeretlen megtalálóval a vonal másik végén. Kóddal védett. Rövidre fogva a sztorit - néhány órával később férjem épp letiltani készült a mobilt, amikor csöngettek kaputelefonon. Úgy ahogy voltam leszaladtam babussal a karomon, mezítláb és ott volt a becsületes megtaláló kezében a sértetlen táskával. A nevét sem tudom mind a mai napig. "Ha látja vk. köszönje meg neki."

Szevasztok!
Minap eltöprengtem, mióta nem történt velem semmi ide írásra méltó mosolyra fakasztó, és mivel gondolataimat félig ki is mondtam lányaim kapásból lecsaptak rá, és regélték a réges régi vicesebbnél viccesebb történeteket. Most csak egyik kedvencemet idézném, a legfrissebbet.
5 éves lányommal oviba menet beszélgetünk. Tudod mami, én napbeteg vagyok. Miiiiii? Napbeteg, tudod, aki éjjel felkel és nem tud róla.... Micsoda????? Nagyobbik lányom: Holdkóros!

Na ezeket a sztorikat tényleg jó olvasni!

Múlt héten a várban kézműves foglalkozásra szaladva a fagyos hidegben megígértem lányaimnak, hogy hazafelé menet veszünk egy kürtőskalácsot, hogy ne fagyjunk meg. Igen ám, csak közben rájöttem, hogy a pénztárcámat otthon hagytam. Hazafelé menet azért odasomfordáltunk, hogy megnézzük, mennyibe kerül a kürtőskali. Szörnyülködve nyugtáztam magamban, hogy 700 petákot kérnek érte. Zárás előtt voltunk, az árus kapásból feleáron is odaadta volna, de ez rajtunk ugyebár nem segített. Ezután megkérdezte járunk-e még arra, mondtam csak a jövő héten. Jó lesz akkor is, mondta, és mindkét lány választhatott egy kürtőskalit - boldogan ropogtattuk hazafelé menet.

Szia, és mennyit kellett még fizetned?

Minap a gyógyszertárban jártam. Jó sok aprópénzzel fizettem, és a gyógyszerész elkezdte betenni a kasszába a pénzt, miközben számolta. Igenám, csak mire a végére ért 200Ft-tal több jött ki neki, de mivel beletette a kasszába nem tudta újraszámolni, abban pedig nem volt biztos, hogy jól számolt. Patt helyzet - én sem voltam biztos a dolgomban. Rövid gondolkodás után rám mosolygott, és közölte, hogy ha megadom a telefonszámomat pénztárzáráskor ellenőrzi, hogy több pénz van-e a kasszában és ha igen felhív. Néhány nap múlva kerestek telefonon.

Ez jó, tetszenek ezek az aranyköpések, csak én lusta vagyok leírni utána meg már elfelejtem őket sajna...

5 éves kislányom az autóban ülve boldogan újságolta, hogy a muffin-om az kétértelmű szó, mert az én "muffinom" (maffinom) ill. "ma finom".

Ez aranyos, de azért szerintem nem jó az ha minden nesztől óvjuk a piciket! Főleg a fővárosban, nem is lehet.

Öt hónapos kisfiamat sétáltattam babakocsival. Nem egy jóalvó a lelkem, és mivel mi sem az erdő közepén lakunk, bizony figyelnem kellett, hogy merre sétálok. Előre tudtam már, mikor hol húzzák le a redőnyt, melyik erkélyről lephet meg minket kutyaugatás, a játszótéri kismotorosok vonulási útvonalával is tisztában voltam, de persze időről időre értek meglepetések. Volt, hogy egy becsapódó kertkapu hangjára ébredtünk, vagy egy motorjátt bőgető autó lepett meg minket. Egy alkalommal egy autónyitóját szorongató asszony lépett hozzánk és angyali halk hangon megkérdezte, hogy alszik-e a baba, mert ki szeretné nyitni az autóját, és a hangja felébresztheti a kicsit. Melegség öntötte el a szívemet, nem akartam hinni a fülemnek...