SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Állatvédők is támogatják az ebadó, az állatvédelmi bírságok szigorításának tervezetét

Családinet [cikkei] - 2011-05-26
Nagy számban tart a lakosság úgy háziállatot, hogy ahhoz se megfelelő tartási helye, se anyagi/erkölcsi bázisa nincsen. Vannak, akik divatból vesznek magukhoz házikedvenceket, miközben nem az állat egész életére gondolnak, hanem rövidebb időre. Az állatot a felelőtlen emberek megunva utcára kidobják, kiteszik. Az állatvédők költségeinek fedezése mellett a felelős állattartásra való nevelés, az állatok megbecsülésének javítása is célja annak a jogszabály módosítási tervnek, mely e héten a kormany.hu-n jelent meg.
Állatvédők is támogatják az ebadó, az állatvédelmi bírságok szigorításának tervezetét

allatmentesÖnkormányzat által kivetendő ebadó bevezetését, a kölyökkutyák kikötésének tiltását, az állatvédelmi bírság drasztikus emelését, a kutyák fülkorrekciós műtéteinek betiltását, valamint a veszélyesnek minősített ebek nem fajta, hanem viselkedés szerinti meghatározását tartalmazza egyebek mellett az állatvédelmi törvény, illetve az egyes állatvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításának tervezete.

A kormany.hu oldalon elérhető javaslat szerint a jövőben az önkormányzatok évenkénti eb-összeírást végeznek. Mivel azonban az ebrendészet állami feladat, annak átruházása mellé forrást is kell biztosítani. Állatvédők által is végzett, önkormányzatilag jobban finanszírozott ebrendészeteken a háziállatok kapcsán keletkező problémák humánus megoldása könnyebbé válik majd.

Az Orpheus Állatvédő Egyesület a kilencvenes évektől folytatja „SintértNE!” reformprogramját. Az országban 3200 település van, sok helyen az állatvédelmi normákat nélkülöző sintér / gyepmesteri telepek fogják be az utcára dobált kóbor állatokat. A korábbi barbár sintértelepeket modern, állatvédelmi normákat is fontosnak tartó ebrendészetekké kell alakítani. Ennek mintaintézménye az Orpheus által működtetett Szegedi Ebrendészet ( www.ebrendeszet.hu ). Szeged város 2006-óta az Orpheus Állatvédő Egyesület gondozásába adta a korábban évtizedekig elfogadhatatlan módon működő gyepmesteri telepet. Sok településen jelenleg is durva módon bánnak a lakosság által kidobált élő / élettelen állatokkal. Az elavult telepeken se állati jólét, se pedig közegészségügyi minimum nincsen. 2009-től az Országos Képzési Jegyzékben önálló szakmaként jelölik az ebrendészt. Aki elvégzi a tanfolyamot, az menhelyeken, ebrendészeti telepeken szakképzett munkaerőként vehet részt a környezetvédelmi munkában. Az ebrendészetekből idővel kinőhet az ország állatbarát lakossága által oly régóta vágyott állatrendőrség is.

Az állatvédők várják az állatvédelemhez kapcsolódó jogszabályok szigorítását. A problémák megoldásához azonban legfőképpen a lakosság környezettudatos megelőző tevékenysége lenne a legszükségszerűbb. Hiszen ha nem képződik probléma, nem kell annak megoldására költeni sem.



Orpheus Állatvédő Egyesület

www.zug.hu - Állatbarát Web Kuckó
www.ebrendeszet.hu - Gazdikereső
www.facebook.com/AnimalPolice

Fotók: www. zug.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg

Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg

Minél magasabb a hőmérséklet nyáron, annál kevesebb ruhát hordunk. A lenge öltözet vagy fürdőruha viselete azonban nem mindenki számára felszabadító érzés. Sokan küzdenek ugyanis visszerekkel, amelyek a melegben még feltűnőbbé válnak és gyakran fájdalmasak. A Budai Egészségközpont érsebész főorvosa, dr. Barta László összefoglalja a visszérrel kapcsolatos tüneteket, a leghatékonyabb megelőzési módszereket és a kialakult betegség kezelési lehetőségeit.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
A szerkesztő ajánlja