IS-IS RANDEVÚ
[cikkei] - 2006-03-22
beszélgetéssorozat kortárs képzőművészekkel a LUMÚ-ban
A Vágy képek alkotóival, Bakos Gáborral és Weber Imrével, Révész Emese beszélget
Is-Is Randevú, azaz egy kicsit képzőművészet Is, egy kicsit más Is. A Ludwig Múzeumban tavaly útjára bocsátott sorozat programjai szorosan kapcsolódnak egy Ludwig Múzeumhoz kötődő művészéhez, annak egy alkotásához, illetve a hónap tematikájához.
„A sorozat képein a vágyak megfogható fizikai formát öltenek, nem irracionális, hanem a jelennel párhuzamosan létező, azzal egyenértékű valóságként jelenve meg. Ilyformán a Vágy képek nem a szó hagyományos értelmében vett portrék, hanem olyan szerepes, fiktív arcképek, amelyek a személyiség fizikailag rejtett, belső ösztönéletét teszik színről színre láthatóvá.” Révész Emese
A kép és a "Vágy" történetéről, hátteréről - az ezen alkalommal bemutatásra kerülő "Vágy" katalógus segítségével - beszélget Révész Emese művészettörténész a szerzők és a vendégek részvételével.
A beszélgetés kötetlen, minden vendég részvételére számítunk.
Időpont: 2006. március 25., 17.00-19.00h.
Helyszín: Ludwig Múzeum,
I. emelet, Kék terem,
Művészetek Palotája,
Komor Marcell u. 1.
Tel.: 555-347
A beszélgetés témája:
Vágy/10. Virág Teréz, 2000
Kisméretű példány: C-print, lemez, 160x112 cm
Nagyméretű példány: print, ponyva, 284x200 cm

Családinet hozzászólások:
Előző hír
Filozófikus szexmasszázs
Következő hír
Megbízni, újra
LEGOLVASOTTABB
![Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-18_judit23525141.jpg.-.400.-.150)
Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt
"Ő azt hitte, hogy annyira rosszat tett, hogy ezt megérdemelte. És még szégyellte is" - mondta el az anya.
![A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-24_vercukorszint-meres.jpg.-.400.-.150)
A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata
A diabétesz jelentősen megnöveli a daganatok kockázatát, elsősorban a 40-54 évesek körében - derül ki a Semmelweis Egyetem Diabetes Research and Clinical Practice nevű szaklapban publikált friss kutatásából. A több mint hárommillió magyar páciens adatait feldolgozó elemzés szerint a rák előfordulásának kockázata már a cukorbetegség diagnosztizálása előtt emelkedni kezd, és a rákövetkező évben tetőzik. A szakemberek ezért a szűrővizsgálatok fontosságát hangsúlyozzák.
![Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-26_plussmaci235151.jpg.-.400.-.150)
Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete
Töltsük fel együtt a kifogyott készletet: a plüss állatokkal a beteg gyerekek bátorságát szokták jutalmazni.
![Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-17_szolnokikalandpark.jpg.-.400.-.150)
Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban
Az elkövető kilétére hamar fény derült - A. Tibor már reagált is az eseményekre.
![Tudtad, hogy nyáron a szemed a vízben is veszélynek lehet kitéve?](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-27_a-viz-veszelye-a-szemre.jpg.-.400.-.150)
Tudtad, hogy nyáron a szemed a vízben is veszélynek lehet kitéve?
Mielőtt belevetjük magunkat a nyárba, illetve a medencébe vagy épp a Balatonba, jó, ha tudjuk, hogy nem csupán a bőrünket kell felkészíteni a nap káros sugarai ellen, szemünk megfelelő UV védelme ugyanúgy fontos. Minden, optikában kapható napszemüveg megfelel ennek a célnak. Világos szeműek általában érzékenyebbek a nyári, intenzívebb fényre, nekik emiatt fokozottan ajánlott a napszemüveg viselése. A szemünk megfelelő védelméről azonban nem csak a parton, hanem a vízben is gondoskodni kell a vízben lévő baktériumok miatt. Ha betartunk néhány alapvető szabályt, felhőtlen nyár elé nézhetünk, már ami a szemünk egészségét illeti.
Közösségi hozzászólások: