Gyerekkorunkban, amikor lassan kezdtük megismerni az értelmét, gyakran lázadozva ellene, sokszor hallhattuk:
"Addig örülj, amíg gyerek vagy!"
Miért örüljek? - kérdeztük sokan. - Mindig azt kell tennem, amit mások akarnak, soha nem azt amit én jobbnak látok!

A gyermekkor csodálatos gondtalanságában éppen az a legcsodálatosabb, hogy gondolkodás és félelem nélkül élheti a gyermek az életet, spontán a jövőtől való félelem nélkül.
Mi változik az évek alatt? Mi történik velünk? Hol veszik el ez az isteni kegy, ez az ajándék, amit születésünkkor mindannyian ott hordozunk magunkban?
Ki veszi el tőlünk?
Szüleink? Mi magunk? Tanáraink, a sok sok segíteni szándékozó kéz és értelem?
Hol húzódik a határ az önmagáért felelősséget vállalni képes emberi lény és a folyamatosan mások életét élő, csakis pozitív visszacsatolások által létezni bíró, a következményektől tartó, mérlegelő gépember között?
Van határ? Vagy dualitásunk szintén születési adottság és csak a szerencse dönti el, ki melyik oldalhoz szegődik élete folyamán?
Tudunk e felelősséget vállalni magunkért és környezetünkért?
Fel merjük vállalni azt a nehezen kimondható tényt: Az életem az, amivé teszem és tettem.
Ha álmaim egyre messzebb kerülnek tőlem, és már csak távoli emlékeimben élnek, az álmok hibásak vagy én?
Ha jelenlegi környezetem, munkám, párkapcsolatom, az életem nem olyan, mint azt szeretném?

Néhány nagyon nehéz dolog van az életben. Az egyik: Kimondani: azt kapom, amire magam érdemesítettem. Az élet csak egy válaszreakció, amit álmaink, kitartásunk, meg nem alkuvásunk, szeretetünk és elfogadásunk hívott életre. Illetve ezeknek egy általunk szabadon összegyúrt eszenciája. Tudod, mint gyerekkorunkban. Játszottunk, kitalálva, átélve, megélve, teremtve boldogan.
Csak egy óriási különbséggel: Tetteink minden esetben hatással lesznek életünkre, minél kevésbé szeretnénk annál inkább.
Jó hír viszont az, hogy mindig, és újra meg újra van egy lehetőségünk ha valami rosszul áll. Bármikor változhatunk és változtathatunk.
De lehet e úgy változtatni valamin ha félünk a következményektől?
Félünk az újtól, az ismeretlentől, magától a változtatástól.
Változtatni szeretnénk de félünk a változástól?
Ez így elég nehéznek hangzik nem?
Jobb az ismert és megszokott rossz mint az ismeretlen, bizonytalan jó?
Az emberi elme, (mondjam egónak?) gyakran űz ilyen tréfát velünk.