Már akkor is ledöbbenünk, amikor sunyi emberekről hallunk, akik a játszóterek környékén figyelik a kislányokat - esetleges áldozatukat, vagy mutogatják magukat, riogatva a fiatalságot.  
        Most olyan személyekről beszélnék, akik perverz vágyaikat a családon belül elégítik ki.  Mások jelenlétében ezek a férfiak barátságosan, gyengéden bánnak a gyermekeikkel. De ha egyedül maradnak velük, akkor nemi közösülésre kényszerítik őket. A molesztálás legtöbb áldozata olyan lány, akit a test szerinti vagy a mostohaapja erőszakol meg. De a megbecstelenítés idősebb fivérek, nagybácsik, nagypapák, felnőtt ismerősök és idegenek részéről is megtörténhet, sőt azt is tapasztaljuk, hogy nem csak kislányokat érintő problémáról van szó.
Kétségtelenül nehéz megértenünk, hogyan fordulhatnak elő ilyen borzalmak oly sok, látszatra tiszteletre méltó otthonban.
A gyermekkori molesztálás talán nem hagy külsérelmi nyomokat. És az is lehet, hogy azok közül, akiket gyermekként meggyaláztak, felnőttkorban nem mindenkin látszanak a depresszió jelei.
Mégis ez súlyosabb probléma, sem hogy ne szenteljünk neki kellő figyelmet.
Nem minden gyermek reagál egyformán az ellene irányuló nemi visszaélésre. Különbözőek az egyéniségek. Más a problémamegoldó képessége és más az érzelmi tartaléka, ahonnan szükség esetén erőt meríthet. Sok függ attól is, milyen a gyermek viszonya a megrontóhoz, őszintesége a másik szülőjéhez.
A megrontás súlyosságától, időtartamától, a gyermek korától és egyéb más tényezőktől is függ a kimenetel. Ezenkívül, ha a megrontásra fény derül és a gyermek szerető támogatást kap a felnőttektől, a sérelem mértéke gyakran csökkenthető. Sok áldozat azonban mély érzelmi sebtől szenved.


Amiért oly pusztító.
Képzeljük el, milyen hatással van a durva zsarnokság egy kisgyermekre — különösen akkor, ha a megrontó, a gyermek bizalmát élvező szülő. Nem szabad elfelejteni, hogy az élet első néhány éve meghatározó a gyermek érzelmi fejlődésében. Ebben a korban kezdi a kialakítani az erkölcsi határokat és ekkor fejlődik ki az önérzete. A szülei iránti kötődéséből megtanulja, mi a szeretet és a bizalom lényege .
A megrontó eljátssza a gyermek bizalmát. Megfosztja őt a biztonságnak, a magánéletnek és az önbecsülésnek még a látszatától is. Eszközként használja fel saját vágyai kielégítésére. Bár a kisgyermekek nem tudják felfogni a rájuk kényszerített erkölcstelen cselekedetek súlyát, szinte kivétel nélkül felháborítónak, ijesztőnek és megalázónak tekintik ezeket.

Tünetek.
Többek között a búskomorság. Egyesekben állandóan kavarog és időnként igen erőteljesen feltör a bűntudat, a szégyen és a harag érzése. Más áldozatoknál esetleg érzelmi leépülés mutatkozik, az érzelem hiánya és az érzések kimutatásának képtelensége. A csekély önbecsülés és a tehetetlenség érzése szintén sokakat kínoz.

Gyakran egy életen át áldozatnak érzik magukat. Talán férjhez mennek egy gyalázkodó férfihoz, és árasztják magukból a sebezhetőséget vagy azt az érzést, hogy fenyegetett helyzetben képtelenek önmaguk megvédésére.
Normális körülmények között a gyermekek körülbelül 12 éves korukban készülnek fel a pubertás idején ébredező érzelmekre. De ha fajtalanságra kényszerítenek egy fiatal gyermeket, felülkerekedhetnek benne a felébresztett vágyak. Ez később akadálya lehet annak, hogy örömet tudjon találni a meghitt házaséletben.
Szerencsére ha az ember kutatást végez ebben a témában, azért már itt-ott találhatóak őszinte vallomások. Figyeljétek meg mások mit nyilatkoztak. Lehet, hogy közületek néhány ember számára felkavaró lesz mindez, főleg ha eddig nem beszéltetek nyíltan erről senkivel sem.

Egy Linda nevű áldozat így vall: „A házasság nemi oldala jelenti életem legnehezebb részét. Az a szörnyű érzés támad bennem, hogy apám van itt, és ettől pánikba esem.” Más áldozatok talán épp ellenkezőleg reagálnak, és kényszerítő erővel ható erkölcstelen vágyak alakulnak ki bennük. „Kusza életet éltem, és ennek eredményeként vadidegenekkel létesítettem nemi kapcsolatot” — ismeri be Jill.
A megrontás áldozatai az egészséges kapcsolatok fenntartását is nehéznek találhatják. Egyesek egyszerűen nem tudják, hogyan viszonyuljanak férfiakhoz vagy a hatalommal felruházott személyekhez. Mások visszaélést elkövetővé vagy uralkodóvá válnak. Olyanok is akadnak, akik igyekeznek  kerülni a szorosabb kapcsolatokat.
Vannak olyan szenvedő alanyok is, akik önmaguk ellen fordítják romboló érzelmeiket. „Haragudtam a testemre, amiért reagált a nemi izgatásra” — ismeri el Rebeka. Az étkezési rendellenességek, a munkamánia, az alkoholizmus és a kábítószer-fogyasztás mind közismert az áldozatok körében — kétségbeesetten igyekeznek palástolni érzéseiket. Egyesek még nyíltabban fejezik ki öngyűlölő magatartásukat. „Megvágtam magam, körmeimet a karomba mélyesztettem és megégettem magam — fűzi hozzá Rebeka. — Úgy éreztem, megérdemeltem, hogy megbecstelenítettek.”

          Az  internetes blogomban már beszélgettem ilyen témáról és nagyra értékeltem a hozzászólásokat. Legfőképpen az volt megindító amikor egy hölgy ezt írta: „Nem mondtam el senkinek, elmondom hát mindenkinek”. Leírta röviden, hogy vele mi történt. Ha így érzel Te is kedves olvasó, tedd meg bátran!
Vagy  fejtsd ki a véleményed ebben a témában, mert ez olyan dolog amiről igenis beszélni kell.
Sőt, ezt a dolgot magunkból kibeszélni kell!