Nem felejtem el azt a rendkívüli szülői értekezletet, ahol szegény osztályfőnök hiába próbálta békés mederbe terelgetni a hangulatot. Akadt anyuka, aki csak mondta-mondta, mit hogyan kellene, és nem átallott csúnyán ráripakodni arra a kislányra, aki az osztály nevében intézte a szervezéssel járó feladatokat. Bevallom, már akkor sem értettem, miért kell ebből ekkora ügyet csinálni. De aztán nagy nehezen végre összeállt minden.

Később már csak a pénztárcát kellett gyakran nyitogatni, és az ezresek menetrendszerűen vándoroltak a nagy cél felé. Kosztüm ára, blúz ára, cipő ára, tánctanár díja, fotó-videós díja, diszkófények, meghívók és ezzel még nincs vége. Hiszen a lányok mindegyike a legszebb akart lenni azon a napon. Ezért aztán irány a kozmetikus, fodrász, manikűrös, pedikűrös. Szóval válság ide, vagy oda, a szalagtűző színvonalán nem látszott meg a pénzhiány.

Az anyagi csőd felé haladva eszembe is jutott, hogy a mi időnkben nem volt vita, mert a jól bevált matrózblúzt viseltük minden iskolai eseményen, így a szalagtűzőn és a ballagáson is. Humoros kis műsort adtunk, amihez otthonról vittünk tundra bugyit, otthonkát, svájci sapkát, és egyéb kellékeket. A hajunkat kamaszosan feltűztük, otthon sminkeltünk, festett körmöt meg egyébként sem lehetett viselni a suli falain belül. Szóval nem sokba került akkoriban ez a rendezvény, mégis szépek voltunk, és szüleink könnyes szemmel néztek minket.

Persze, ők is nagyon szépek voltak külön-külön, és együtt is. Olyanok, amilyenek talán soha többé nem lesznek. Ezzel kárpótolták az anyagi veszteséget.


Fotó: hecht1969 http://piqs.de/fotos/27600.html