Hiperstimuláció, avagy 31 nap földi pokol… - 2. rész (Cikkíró pályázatra beküldött írás)
Herendi Adrienn [cikkei] - 2011-04-01
Mint utólag megtudtam, a lombik gyakori velejárója a hiperstimuláció. Szerencsés esetben csak pár napig (esetleg hétig tart), de előfordulhat "durvább" lefolyású is.
Nekem sikerült megtapasztalnom a második esetet...
Nekem sikerült megtapasztalnom a második esetet...
Félreértés ne essék! Nem azért írom ezt a cikket, hogy bárkit is megrémisszek, elijesszek a lombiktól.
Sőt! Annak idején én mit nem adtam volna érte, ha olvashattam, vagy hallottam volna erről bővebben…
Mi is ez a hiperstimuláció?
Az OHSS (Ovarialis hiperstimulációs szindróma) ritkán előforduló állapot, amikor túl sok tüsző érik egyszerre, alhasi fájdalmat, puffadást, émelygést és néha nehézlégzést okozva. Szélsőséges esetben kórházi kezelésre is szükség lehet.
Lombikkezelésnél ugye eleve az a cél, hogy több tüsző érjen egyszerre, és hát előfordul, hogy a páciens szervezete „túl jól reagál” a kezelésre, és túlságosan is sok tüsző érik.
És akkor jöjjön mindez az én szemszögemből:
Mint az már az előző cikkemben írtam; párommal lombikbébi kezelésen vettünk részt, és izgatottan vártuk, hogy sikerült-e.
Puffadás, has feszülés, hányinger és émelygés miatt 1 nappal korábban mentünk vissza a lombikos orvosunkhoz, mint ahogy kellett volna.
Innentől idézet következik a naplómból (amit azóta írok, hogy eldöntöttük; babát szeretnénk):
„2008.09.25. Hát, az éjszakám szörnyű volt.
Rettenetesen kemény, és puffadt volt a hasam.
Már tegnap délután is rossz volt. Féltem is, hogy mitől lehet.
Szóval este megbeszéltük a párommal, hogy ha reggelig nem változik, akkor megyünk Tapolcára a kezelőorvosunkhoz.
Hát nem változott!
Éjszaka 2-3-szor voltam pisilni, hátha jobb lesz, de persze nem.
Fél 5-re már nagyon rosszul voltam.
Elkezdtem émelyegni, nem tudtam, hogy ráüljek a WC-re, vagy fölé hajoljak.(aztán felváltva sikerült)
Amikor már azt hittem, hogy egy kicsit talán jobb, ittam egy kis vizet.
Na, 2 perc múlva sugárban jött belőlem, és annyira levert a víz, hogy szinte patakokban folyt rólam.
Nem volt mese, irány a doki.
(Közben persze csináltam még 1 tesztet, és elég halovány volt. Bár nem ugyan az a fajta, mint a tegnapi - el is voltam keseredve, hogy nem erősödött, sőt...mintha halványabb lett volna.)
3/4 7-kor kocsiba vágtuk magunkat, és irány Tapolca.
1/2 8-ra oda is értünk, egy pár várakozott még csak.
Pár perc múlva kinyitották a recepciót is, és rajtam volt a sor.
Mondtam, hogy mi a bajom, meg hogy csak holnap kellene jönnöm, de nem érzem magam jól.
Elküldtek a laborba, hogy vetessek vért.
Ott kiderült, nincs még megírva a papírom (csak holnapra vártak).
Kedves volt a nővér. Mondta, akkor ír egyet.
Közben kitalálta; várjam meg a prof.-ot, hátha kér még valami plusz vizsgálatot.
OK.
Kb. 1/4 9-re ért oda a doki, elfoglalta a helyét, és 5 perc múlva én voltam az első, akit behívott.
Kérdezte mi a helyzet? Én meg mutattam neki a hasam.
Erre ő: ez jó jel! Ennek örülünk!(Én meg gondoltam: csak ne fájna ennyire...:)!)
Mondta: megnéz uh-val, feküdjek fel.
Uh alatt szinte vigyorgott. Azt mondta, minden nagyon szép:
endometrum 14,5mm , mindkét oldalon sárgatestek és hasűri (?) folyadék látható.
Azt mondta, hogy szerinte 99%, hogy terhes vagyok, de nézzünk azért vért.
Mondta: beköttetne egy kis infúziót (1,5 l-t:)!), leveszik a vért, és mire lemegy az infúzió, meglesz az eredmény is.
OK.
Szerencsére nem voltak sokan, volt szabad ágyuk. Nyugisan bekötötték az infúziót, meg levettek 5 kémcső vért.
Majd az "urammal" szépen nézegettük, hogy csepeg az infúzió.
Délben, mire majdnem lefolyt az utolsó is, beviharzott a doki, és gratulált, hogy terhes vagyok:)!!!
149-es lett a HCG-m, azt mondta; ez egyértelmű terhesség...:))!
A jövő hét csütörtökön kell visszamenni uh-ra.
Remélem, minden ok lesz:)!”
Rettenetesen kemény, és puffadt volt a hasam.
Már tegnap délután is rossz volt. Féltem is, hogy mitől lehet.
Szóval este megbeszéltük a párommal, hogy ha reggelig nem változik, akkor megyünk Tapolcára a kezelőorvosunkhoz.
Hát nem változott!
Éjszaka 2-3-szor voltam pisilni, hátha jobb lesz, de persze nem.
Fél 5-re már nagyon rosszul voltam.
Elkezdtem émelyegni, nem tudtam, hogy ráüljek a WC-re, vagy fölé hajoljak.(aztán felváltva sikerült)
Amikor már azt hittem, hogy egy kicsit talán jobb, ittam egy kis vizet.
Na, 2 perc múlva sugárban jött belőlem, és annyira levert a víz, hogy szinte patakokban folyt rólam.
Nem volt mese, irány a doki.
(Közben persze csináltam még 1 tesztet, és elég halovány volt. Bár nem ugyan az a fajta, mint a tegnapi - el is voltam keseredve, hogy nem erősödött, sőt...mintha halványabb lett volna.)
3/4 7-kor kocsiba vágtuk magunkat, és irány Tapolca.
1/2 8-ra oda is értünk, egy pár várakozott még csak.
Pár perc múlva kinyitották a recepciót is, és rajtam volt a sor.
Mondtam, hogy mi a bajom, meg hogy csak holnap kellene jönnöm, de nem érzem magam jól.
Elküldtek a laborba, hogy vetessek vért.
Ott kiderült, nincs még megírva a papírom (csak holnapra vártak).
Kedves volt a nővér. Mondta, akkor ír egyet.
Közben kitalálta; várjam meg a prof.-ot, hátha kér még valami plusz vizsgálatot.
OK.
Kb. 1/4 9-re ért oda a doki, elfoglalta a helyét, és 5 perc múlva én voltam az első, akit behívott.
Kérdezte mi a helyzet? Én meg mutattam neki a hasam.
Erre ő: ez jó jel! Ennek örülünk!(Én meg gondoltam: csak ne fájna ennyire...:)!)
Mondta: megnéz uh-val, feküdjek fel.
Uh alatt szinte vigyorgott. Azt mondta, minden nagyon szép:
endometrum 14,5mm , mindkét oldalon sárgatestek és hasűri (?) folyadék látható.
Azt mondta, hogy szerinte 99%, hogy terhes vagyok, de nézzünk azért vért.
Mondta: beköttetne egy kis infúziót (1,5 l-t:)!), leveszik a vért, és mire lemegy az infúzió, meglesz az eredmény is.
OK.
Szerencsére nem voltak sokan, volt szabad ágyuk. Nyugisan bekötötték az infúziót, meg levettek 5 kémcső vért.
Majd az "urammal" szépen nézegettük, hogy csepeg az infúzió.
Délben, mire majdnem lefolyt az utolsó is, beviharzott a doki, és gratulált, hogy terhes vagyok:)!!!
149-es lett a HCG-m, azt mondta; ez egyértelmű terhesség...:))!
A jövő hét csütörtökön kell visszamenni uh-ra.
Remélem, minden ok lesz:)!”
Ez a nap még csak az előszele volt az egésznek, utána jött az igazi próbatétel…
„Szept.26.: A hasam egyre csak nő, nem nagyon akar javulni. Délután fél 2-re kell mennem háziorvoshoz a táppénzes papírokért.
Délben elvisz a párom menüzni, mert semmit nem tudok itthon csinálni, nem érzem magam jól.
Ebéd közben egyszer csak elkezd zsibbadni a jobb kezem, majd szép lassan a szám is. Szédülök, és furcsán lüktet a fejem, majd egyszer csak nem tudok beszélni. Az agyamban megfogalmazódnak a gondolatok, de nem tudom kimondani a szavakat, vagy csak minden másodikat. Jól meg is ijedek.
Szerencsére ez az állapot még viszonylag hamar: 5-10 percen belül elmúlik, de elkezd fájni egy kicsit a fejem.
A háziorvos rendelésén szinte ugyan ez a forgatókönyv; megint rosszul leszek.
Megméri a vérnyomásom, a vércukor szintem, és mindent rendben talál. Szerinte biztosan izgatottabb vagyok az új helyzet miatt. Nyugodjak meg, menjek haza, és pihenjem ki magam.
Ok.
Irány haza. Otthon lefekszem, hátha jobb lesz. Egy kicsit sikerül is elaludnom.4 óra felé iszonyú fejfájásra ébredtem. A hasam szorít, szaporábban veszem a levegőt, csillagokat, és fehér foltokat látok, nem érzékelem rendesen a környezetem, és megint jön a rosszullét a zsibbadással.
Délben elvisz a párom menüzni, mert semmit nem tudok itthon csinálni, nem érzem magam jól.
Ebéd közben egyszer csak elkezd zsibbadni a jobb kezem, majd szép lassan a szám is. Szédülök, és furcsán lüktet a fejem, majd egyszer csak nem tudok beszélni. Az agyamban megfogalmazódnak a gondolatok, de nem tudom kimondani a szavakat, vagy csak minden másodikat. Jól meg is ijedek.
Szerencsére ez az állapot még viszonylag hamar: 5-10 percen belül elmúlik, de elkezd fájni egy kicsit a fejem.
A háziorvos rendelésén szinte ugyan ez a forgatókönyv; megint rosszul leszek.
Megméri a vérnyomásom, a vércukor szintem, és mindent rendben talál. Szerinte biztosan izgatottabb vagyok az új helyzet miatt. Nyugodjak meg, menjek haza, és pihenjem ki magam.
Ok.
Irány haza. Otthon lefekszem, hátha jobb lesz. Egy kicsit sikerül is elaludnom.4 óra felé iszonyú fejfájásra ébredtem. A hasam szorít, szaporábban veszem a levegőt, csillagokat, és fehér foltokat látok, nem érzékelem rendesen a környezetem, és megint jön a rosszullét a zsibbadással.
Telefonálni is képtelen vagyok, nem „vág az agyam”. Alig várom, hogy a párom hazaérjen. ..
Látja rajtam, hogy nagyon rosszul vagyok, és kihívja a mentőket.
Mentők, irány a kórház. Közben ver a víz, minden bajom van. A kórházba bevisznek, és leültetnek egy váróba, hogy itt várjunk, majd behívnak.
Egyre rosszabbul érzem magam. Eltántorgok a WC-ig, ahol kidobom a "taccsot".Vissza a váróba, várunk (már 10 perce).Megint WC, megint hányás, aztán ismét várunk.Kb.20-25 perc múlva behívnak. Kérdezik, hogy mi a helyzet?
Mentők, irány a kórház. Közben ver a víz, minden bajom van. A kórházba bevisznek, és leültetnek egy váróba, hogy itt várjunk, majd behívnak.
Egyre rosszabbul érzem magam. Eltántorgok a WC-ig, ahol kidobom a "taccsot".Vissza a váróba, várunk (már 10 perce).Megint WC, megint hányás, aztán ismét várunk.Kb.20-25 perc múlva behívnak. Kérdezik, hogy mi a helyzet?
Nagy nehezen elmondom.
Ja! Kismama!Nem kell pánikozni! Nyugodjon meg! Vegyem normálisan a levegőt!
Mondom nekik: hogy ez valószínűleg hiperstimuláció, de nem nagyon hatja meg őket, meg sem hallják...
Vetkőzzek le! Meghallgatnak.
Felfektetnek egy vizsgálóasztalra, meghallgatnak, üldögélnek, várunk egy kicsit, majd úgy döntenek, csinálnak egy EKG-t. Az viszonylag rendben van, csak a légzésem szaporább, meg ver a víz (a többiről nem is beszélve).Hát akkor felöltözhetem, és már írnák is a papírt.(2 fehér köpenyes nő van különben a vizsgálóba.)
Vetkőzzek le! Meghallgatnak.
Felfektetnek egy vizsgálóasztalra, meghallgatnak, üldögélnek, várunk egy kicsit, majd úgy döntenek, csinálnak egy EKG-t. Az viszonylag rendben van, csak a légzésem szaporább, meg ver a víz (a többiről nem is beszélve).Hát akkor felöltözhetem, és már írnák is a papírt.(2 fehér köpenyes nő van különben a vizsgálóba.)
Az egész végére, mire felöltözöm, előkerül egy 3. nő is. Mondja, húzzam fel a pólóm, meghallgat. Kiderül, ő a doki, a másik kettő "csak" asszisztens.
Szerinte is egy kicsit szaporább a légzésem, de amúgy minden ok. Azt mondja: nem jól veszem a levegőt! Vegyem nyugodtabban, ne kapkodjak.(Kösz! Mintha direkt venném így...)
Ő is ráeszmél, hogy: ja, kismama, hát akkor oké! Nem írna fel semmit, úgysem kell. Nyugodtabban vegyem a levegőt, és amúgy is… nyugodjak meg! Minden rendben lesz! Nem kell a terhességtől bepánikozni, és közli, hogy akkor viszlát.
Párommal kénytelenek vagyunk taxit fogni a kórház előtt, és úgy hazajönni.
Itthon nézem a papírom, amit adtak: a doktornő szerint PÁNIKBETEGSÉGEM van!!!
Nem tudtam, hogy ezen most sírjak, vagy nevessek-e!?
Persze sokkal jobban nem lettem (mitől is lettem volna), de bíztam benne, talán én képzelem be magamnak, biztos tényleg semmiség...”
Szerinte is egy kicsit szaporább a légzésem, de amúgy minden ok. Azt mondja: nem jól veszem a levegőt! Vegyem nyugodtabban, ne kapkodjak.(Kösz! Mintha direkt venném így...)
Ő is ráeszmél, hogy: ja, kismama, hát akkor oké! Nem írna fel semmit, úgysem kell. Nyugodtabban vegyem a levegőt, és amúgy is… nyugodjak meg! Minden rendben lesz! Nem kell a terhességtől bepánikozni, és közli, hogy akkor viszlát.
Párommal kénytelenek vagyunk taxit fogni a kórház előtt, és úgy hazajönni.
Itthon nézem a papírom, amit adtak: a doktornő szerint PÁNIKBETEGSÉGEM van!!!
Nem tudtam, hogy ezen most sírjak, vagy nevessek-e!?
Persze sokkal jobban nem lettem (mitől is lettem volna), de bíztam benne, talán én képzelem be magamnak, biztos tényleg semmiség...”
„Szept.27.: Az éjszakám ismét szörnyű volt; nem nagyon tudtam aludni.
Reggel fél 5-kor fejfájásra, és hányingerre ébredtem.
Megpróbáltam megelőzni a bajt, és letuszkoltam magamba 1 joghurtot, meg próbáltam citromos vizet inni.
Az elején még úgy tűnt, hogy talán jobb lesz, de aztán kb.6 órától elkezdtem hányni, amit aztán abba sem tudtam hagyni, pedig már folyadék sem volt bennem.
10 óra után közöltem a párommal, hogy akkor most megint irány a kórház, de ő vigyen be, és a nőgyógyászatra menjünk egyenesen.
A nőgyógyászaton mondtam mi a helyzet, hogy valószínűleg hiperstimuláció. Mondták ok, szólnak az ügyeletes dokinak, és ő majd megnéz, eldönti, mi legyen.
Itt már csak kb. 10 percet kellett várni.
Az ügyeletes doki elég mogorva, de legalább képben volt. Megnézett uh-on, és közben faggatott, hogy mi a helyzet; terhes vagyok-e már.
Mondtam neki, hogy 25.-én Tapolcán már gratuláltak, hogy kismama vagyok.
Erre ő jól lehűtött, hogy azért azt nem eszik olyan forrón.
Tényleg hiperstumum van, ami már így is elég durva, de ez akár még sokkal rosszabb is lehet.
Kérdeztem tőle, hogy min múlik?
Erre ő: Most még uh-on nem lát terhességet (de hát ez még korai is lenne), viszont van tekintélyes mennyiségű szabad folyadékom a hasüregben.
Vagy nem jön létre a terhesség, és akkor viszonylag "hamar" (1-2 héten belül)rendeződik a helyzet, vagy létrejön a terhesség, de akkor ez a folyamat még sokkal durvább lehet, és a 2 hetes lefolyástól, akár a 2-3 hónapos! lefolyásig is eltarthat.
Kész!Nem voltak kellemes kilátásaim, és persze mindjárt a babóimat kezdtem el félteni. Azon imádkoztam; bármibe is kerül, maradjanak velem!
A doki persze mindjárt befektetett, legalább történt valami. Bár kb.1- másfél óráig csak feküdtem a kórteremben, és semmi sem történt, de legalább biztonságban éreztem magam.
Majd jött a doki, szúrt vénát, és rám kötötték az infúziót, megkezdődött a "gyógykezelésem".
Aznap 4 üveg infúziót, és B vitamint kaptam.”
Reggel fél 5-kor fejfájásra, és hányingerre ébredtem.
Megpróbáltam megelőzni a bajt, és letuszkoltam magamba 1 joghurtot, meg próbáltam citromos vizet inni.
Az elején még úgy tűnt, hogy talán jobb lesz, de aztán kb.6 órától elkezdtem hányni, amit aztán abba sem tudtam hagyni, pedig már folyadék sem volt bennem.
10 óra után közöltem a párommal, hogy akkor most megint irány a kórház, de ő vigyen be, és a nőgyógyászatra menjünk egyenesen.
A nőgyógyászaton mondtam mi a helyzet, hogy valószínűleg hiperstimuláció. Mondták ok, szólnak az ügyeletes dokinak, és ő majd megnéz, eldönti, mi legyen.
Itt már csak kb. 10 percet kellett várni.
Az ügyeletes doki elég mogorva, de legalább képben volt. Megnézett uh-on, és közben faggatott, hogy mi a helyzet; terhes vagyok-e már.
Mondtam neki, hogy 25.-én Tapolcán már gratuláltak, hogy kismama vagyok.
Erre ő jól lehűtött, hogy azért azt nem eszik olyan forrón.
Tényleg hiperstumum van, ami már így is elég durva, de ez akár még sokkal rosszabb is lehet.
Kérdeztem tőle, hogy min múlik?
Erre ő: Most még uh-on nem lát terhességet (de hát ez még korai is lenne), viszont van tekintélyes mennyiségű szabad folyadékom a hasüregben.
Vagy nem jön létre a terhesség, és akkor viszonylag "hamar" (1-2 héten belül)rendeződik a helyzet, vagy létrejön a terhesség, de akkor ez a folyamat még sokkal durvább lehet, és a 2 hetes lefolyástól, akár a 2-3 hónapos! lefolyásig is eltarthat.
Kész!Nem voltak kellemes kilátásaim, és persze mindjárt a babóimat kezdtem el félteni. Azon imádkoztam; bármibe is kerül, maradjanak velem!
A doki persze mindjárt befektetett, legalább történt valami. Bár kb.1- másfél óráig csak feküdtem a kórteremben, és semmi sem történt, de legalább biztonságban éreztem magam.
Majd jött a doki, szúrt vénát, és rám kötötték az infúziót, megkezdődött a "gyógykezelésem".
Aznap 4 üveg infúziót, és B vitamint kaptam.”
Az elkövetkezendő napokat, heteket pedig a kórház nőgyógyászatán töltöttem:
„Kórház, kórház, kórház....
Minden reggelem infúzióval kezdődött. Másfél liter minden egyes nap. 30 napon keresztül.
Esténként pedig vérhígítót kaptam vállba beadva.
Az első hét is szörnyű volt, de a második az szinte kegyetlen.
Nem vagyok egy kényes típus, de azért ezt még az ellenségemnek sem kívánom!
A helyzet nem jobb lett, hanem napról -napra rosszabb. Minden nap úgy ébredtem, hogy ennél rosszabb már nem lehet, aztán minden nap estére rájöttem, hogy dehogynem.
Az egész úgy a 2. hét vége felé tetőzött.
Aki nem látta, szinte el sem hinné, hogy mekkora volt a hasam. Kb., mint egy ikerterhesnek a 9. hónapban. Csak nekem egészen a gyomorszájamtól volt felpuffadva. Azt hittem, hogy szét fogok szakadni, mint a kisködmön...
A legrosszabb napjaimon alig kaptam levegőt, nem tudtam ülni,állni, feküdni, nem tudtam enni, inni, mindenem fájt, tehetetlen voltam... tényleg szörnyű volt.
2-3 naponta küldtek kardiológiára, szív ultrahangra. Nézték a szabad folyadékot, nehogy valami baja legyen a szívemnek.(szívburokrepedés...) Testemben mindenhol volt folyadék; a szívem körül, a hasüregben, a tüdőmnél, májamnál stb...
A petefészkeim pedig kb.10 cm nagyságúra dagadtak. „
Az első hét is szörnyű volt, de a második az szinte kegyetlen.
Nem vagyok egy kényes típus, de azért ezt még az ellenségemnek sem kívánom!
A helyzet nem jobb lett, hanem napról -napra rosszabb. Minden nap úgy ébredtem, hogy ennél rosszabb már nem lehet, aztán minden nap estére rájöttem, hogy dehogynem.
Az egész úgy a 2. hét vége felé tetőzött.
Aki nem látta, szinte el sem hinné, hogy mekkora volt a hasam. Kb., mint egy ikerterhesnek a 9. hónapban. Csak nekem egészen a gyomorszájamtól volt felpuffadva. Azt hittem, hogy szét fogok szakadni, mint a kisködmön...
A legrosszabb napjaimon alig kaptam levegőt, nem tudtam ülni,állni, feküdni, nem tudtam enni, inni, mindenem fájt, tehetetlen voltam... tényleg szörnyű volt.
2-3 naponta küldtek kardiológiára, szív ultrahangra. Nézték a szabad folyadékot, nehogy valami baja legyen a szívemnek.(szívburokrepedés...) Testemben mindenhol volt folyadék; a szívem körül, a hasüregben, a tüdőmnél, májamnál stb...
A petefészkeim pedig kb.10 cm nagyságúra dagadtak. „
Az orvosok szinte semmit sem tudtak mondani, hogy meddig tart, mikor lesz vége, mi várható.
Minden kérdésemre csak egy válasz volt: Idő! Türelem, az idő mindent megold!
Most, így visszatekintve igazuk volt.
Az idő megoldotta.
Azóta már beszéltem egy pár „sorstársammal”, és az átlagnak 2-4 hétig tartott a hiperstimuláció, majd szép lassan rendeződött a helyzet.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű volt…
De! A cél érdekében …
Furcsa természet az ANYA. A gyermekeiért mindent, de mindent megtesz a világon. Mindent kibír, hisz az „idő meg mindent megold”, csak bízni, hinni kell benne!
Családinet hozzászólások:
Kapcsolódó cikkek:
Előző hír
A női meddőség lelki okai
LEGOLVASOTTABB
Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt
"Ő azt hitte, hogy annyira rosszat tett, hogy ezt megérdemelte. És még szégyellte is" - mondta el az anya.
A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata
A diabétesz jelentősen megnöveli a daganatok kockázatát, elsősorban a 40-54 évesek körében - derül ki a Semmelweis Egyetem Diabetes Research and Clinical Practice nevű szaklapban publikált friss kutatásából. A több mint hárommillió magyar páciens adatait feldolgozó elemzés szerint a rák előfordulásának kockázata már a cukorbetegség diagnosztizálása előtt emelkedni kezd, és a rákövetkező évben tetőzik. A szakemberek ezért a szűrővizsgálatok fontosságát hangsúlyozzák.
Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete
Töltsük fel együtt a kifogyott készletet: a plüss állatokkal a beteg gyerekek bátorságát szokták jutalmazni.
Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban
Az elkövető kilétére hamar fény derült - A. Tibor már reagált is az eseményekre.
Tudtad, hogy nyáron a szemed a vízben is veszélynek lehet kitéve?
Mielőtt belevetjük magunkat a nyárba, illetve a medencébe vagy épp a Balatonba, jó, ha tudjuk, hogy nem csupán a bőrünket kell felkészíteni a nap káros sugarai ellen, szemünk megfelelő UV védelme ugyanúgy fontos. Minden, optikában kapható napszemüveg megfelel ennek a célnak. Világos szeműek általában érzékenyebbek a nyári, intenzívebb fényre, nekik emiatt fokozottan ajánlott a napszemüveg viselése. A szemünk megfelelő védelméről azonban nem csak a parton, hanem a vízben is gondoskodni kell a vízben lévő baktériumok miatt. Ha betartunk néhány alapvető szabályt, felhőtlen nyár elé nézhetünk, már ami a szemünk egészségét illeti.
.jpg){kind=small}
Közösségi hozzászólások: