SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Defibrillátort helyeztek el a győri vasútállomáson

Családinet [cikkei] - 2015-10-08
Automata defibrillátort helyeztek el a győri vasútállomás utascsarnokában csütörtökön.
Defibrillátort helyeztek el a győri vasútállomáson

Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a győri mellett a hegyeshalmi és a kecskeméti vasútállomáson is elérhető lesz egy-egy készülék, amelyet a DB Schenker Rail Hungária Kft. adományozott a vasúttársaságnak mintegy kétmillió forint értékben. 

Hozzátette: ezeken az állomásokon naponta mintegy 20 ezer ember fordul meg. Jelezte, hogy az eszközöket bárki használhatja, mert azok hangos utasításokat adnak, ugyanakkor mindhárom állomás húsz-húsz dolgozóját tanfolyamon készítik fel a defibrillátorral történő esetleges életmentésre.
Megjegyezte, a készülékek nemcsak a vasútállomásokon nyújthatnak segítséget, hanem azok környezetében is. 

Németh Nándor, az adományozó cég ügyvezetője a vállalat társadalmi felelősségvállalásáról beszélt. Elmondta, hogy a 2012-ben megalakult, vasútrendezési feladatokat ellátó cég most jutott el odáig, hogy adni is tudjon az embereknek.

Az átadási ünnepségen jelen volt idősebb Fehér Miklós, akinek egykori válogatott labdarúgó fia 2004. január 25-én hirtelen szívmegállás következtében a futballpályán halt meg. Azt hangoztatta, hogy az emberek használják majd bátran ezeket a készülékeket szükség esetén, mert az megnöveli az életben maradás esélyét a mentők kiérkezéséig. 

A defibrillátorok megtalálását nemzetközileg is ismert piktogramok segítik.

Forrás és fotó: MTI

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Elhunyt a kisfiú, aki azt játszotta az iskolai kiránduláson a barátaival, hogy ki tud tovább a víz alatt maradni

Elhunyt a kisfiú, aki azt játszotta az iskolai kiránduláson a barátaival, hogy ki tud tovább a víz alatt maradni

A 13 éves Áront a baleset után sikerült újraéleszteni, ám pár nap múlva életét vesztette. Édesanyja elmondta a híradónak: a kisfiú napok óta másról sem beszélt, annyira várta az iskolai kirándulást.
8-9 éves gyerekekkel teli busz borult árokba Kőszegnél - osztálykiránduláson vettek részt

8-9 éves gyerekekkel teli busz borult árokba Kőszegnél - osztálykiránduláson vettek részt

A baleset során hatan könnyebben megsérültek, őket kórházba szállították.
A menstruáció előrehozása: így NE csináld! - Tények és veszélyes tévhitek

A menstruáció előrehozása: így NE csináld! - Tények és veszélyes tévhitek

Az élet különféle eseményei - mint például egy nyaralás, egy fontos találkozó vagy egy sportesemény - gyakran igénylik, hogy a nők előrehozzák vagy késleltessék menstruációjukat. Ezzel kapcsolatban azonban számos tévhit kering, és van, amelyik kifejezetten veszélyes és tilos is - Dr. Elek Csaba nőgyógyász szakértőnket kérdeztük a témáról.
Ezért kell rögtön lecserélni a vizes fürdőruhát

Ezért kell rögtön lecserélni a vizes fürdőruhát

A nyári hónapokban gyakran előforduló húgyúti fertőzések komoly kellemetlenséget okozhatnak, különösen a nők körében. A megnövekedett hőség, a strandolás és a nem megfelelő higiéniai szokások mind hozzájárulhatnak a fertőzések kialakulásához. A Budai Egészségközpont urológus főorvosa, Dr. Póth Sándor összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat a témában, továbbá hasznos tanácsokat ad a megelőzésre és a kezelésre vonatkozóan.
Meglepő tények a látásunkról - Mindannyian színvakon születünk

Meglepő tények a látásunkról - Mindannyian színvakon születünk

A szem a testünk második legbonyolultabb szerve, ennél már csak az agyunk bonyolultabb. A látást annyira alapvető képességnek vesszük, hogy szinte bele sem gondolunk, mennyi mindent köszönhetünk neki. Az alábbi érdekességeket elolvasva pedig rá fogunk döbbenni, hogy eddig igencsak keveset tudtunk egyik legértékesebb részünkről.
A szerkesztő ajánlja