SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

2016 az elhízás elleni harc éve

Családinet [cikkei] - 2016-03-04
A pécsi elhízás elleni mintaprojekt kiterjesztéséről, szakmailag ellenőrzött mobil alkalmazás kifejlesztéséről, és a gyermekvárás időszaka alatti felvilágosító munka kifejlesztéséről döntöttek az Összefogás a gyermekek egészségéért programban részt vevő szervezetek szakemberei.
2016 az elhízás elleni harc éve

Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO gyermekkori elhízás ellen küzdő bizottságának napokban közzétett jelentése szerint 41 millió öt év alatti gyermek túlsúlyos vagy elhízott. Az OECD 2014-es egészségügyi felmérése szerint ráadásul a magyarok a legelhízottabbak Európában. A felnőttek 28 százaléka számít túlsúlyosnak, míg 2 és 17 éves kor között már minden ötödik gyerek elhízott vagy túlsúlyos. Az elhízás miatt pedig több olyan betegség is megjelenik már gyermekkorban (szív- és érrendszeri problémák, magas vérnyomás, cukorbetegség), ami erre a korosztályra nem volt korábban jellemző. A gyerekkorban beidegződött rossz példákat pedig felnőttkorban már sokkal nehezebb levetkőzni, így nagy valószínűséggel a túlsúlyos gyermekekből túlsúlyos és beteg felnőttek válnak.

Éppen ezért az elhízás és az abból származó civilizációs betegségek megelőzéséért gyermekkorban tehetünk a legtöbbet, különösen az első 1000 nap során. Ezt ismerték fel orvosszakmai szervezetek, és éppen egy évvel ezelőtt ezért alakult meg az Összefogás a gyermekek egészségéért program, amellyel a hazai, gyermekegészségüggyel foglalkozó szakemberek a kisgyermekkori egészséges táplálás mellett teszik le a voksukat.

A program legnagyobb eredménye a PTE KK Gyermekklinikán Magyarország első, regionális gyermek-prevenciós központ átadása, amelyre 2015 novemberében került sor. Hosszú távon az a cél, hogy a pécsi program eredményei alapján a prevenciós tevékenység tovább javuljon, és később a mintaprojektet kiterjesszék országszerte a résztvevők.

A kerekasztal beszélgetés további eredménye, hogy a jelenlévők közösen egy olyan oktatási anyag kidolgozását célozzák meg, amellyel a prevenció terén egy új szemléletmódot tudnak kialakítani, ezeket pedig a rendszeres továbbképző oktatásokon juttatják el a gyermek egészségügy területén dolgozóknak.

A szakma képviselőin túl továbbra is fontos feladat a gyermekek, az édesanyák és édesapák, várandós hölgyek és a családot tervező családok, párok figyelmének az egészséges életmódra irányítása.

A szakemberek számára komoly kihívást jelent, hogy számtalan, gyakran egymásnak ellentmondó, helytelen információk találhatóak kisded táplálás, táplálkozás, egészséges életmód témakörében az interneten, és közben a mobil alkalmazások száma is folyamatosan növekszik. Mivel tapasztalatuk szerint az édesanyák többsége online tájékozódik, ezért a szervezetek szükségesnek tarják, hogy egy szakmailag ellenőrzött, validált, olyan egészségügyi alkalmazás szülessen, amely alkalmas táplálkozási napló rögzítésére, tápérték kalkulálásra, egyéb a táplálkozással összefüggő fontos tanácsok és információk megosztására. Az alkalmazásban nyomon követhető lenne többek között a megfelelő mennyiségű és minőségű fehérje bevitel is. Ezért célul tűzték ki egy ilyen hiteles platform megalkotását.

„A prevenciós központ átadása fontos mérföldkő a hazai gyermekegészségügy történetében. Egy eddig példa nélküli összefogás valósult meg a szakmai szervezetek munkájában, melynek ez az első, kézzel fogható eredménye” – mondta Molnár Dénes, a PTE Gyermekgyógyászati Klinika egyetemi tanára, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának volt, jelenleg tanácsadó elnöke, a gyermek-prevenciós központ ötletgazdája és vezetője. „Itt azonban nem állhatunk meg, fontos, hogy a prevenció lépést tartson a korral, és a ma emberéhez azokon az eszközökön (okostelefon, tablet) keresztül is szóljon, melyet azok minden nap használnak.”

Az Összefogás a gyermekek egészségéért kezdeményezésben a gyermekgyógyászat és betegségmegelőzés legismertebb szakmai szervezetei vesznek részt: a Magyar Gyermekorvosok Társasága, a Magyar Gyermek-gasztroenterológiai Társaság, a Házi Gyermekorvosok Egyesülete, a Magyar Védőnők Egyesülete, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet mellett a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, valamint a Nestlé Hungária.

 

Fotó: tiverylucky/FreeDigitalPhotos

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
A szerkesztő ajánlja