SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az arcüreggyulladás tünetei és kezelése

Teszáry Nikolett [cikkei] - 2017-02-10
Az arcüreggyulladás az orrmelléküreg-gyulladások leggyakrabban megjelenő formája, mely gyakori szövődménye a légúti megbetegedéseknek.
Leginkább a kicsiket érinti, mivel gyermekkorban gyakrabban fordul elő, mint felnőttkorban. Lássuk, mit lehet tudni erről a cseppet sem kedves vendégről.
Az arcüreggyulladás tünetei és kezelése

Mi az arcüreggyulladás és mi okozza?

Az orr két oldalán, a szemgödör alatt, az arccsont mögött (arcüreg) illetve felett, a homlokcsont mögött (homloküreg), az orr felől megközelíthető, léggel telt üregecskék bújnak meg. Normális esetben nincs velük gond, de nátha esetében, melyet legtöbbször vírusok okoznak, előfordul, hogy a melléküregek nyálkahártyája is gyulladttá válik és megreked benne a váladék, az orrnyílás duzzanata, az orrjárat elzáródása miatt.

Ma már tudjuk, hogy a nátha szinte soha nem korlátozódik csak az orrnyálkahártyájára, hanem az esetek 85 százalékában érintettek a melléküregek is.

Az üregekben pangó váladék kiváló környezet a kórokozók, elsősorban a baktériumok szaporodásához, így hamar kialakul a gyulladás, ha nem tudnak tisztulni a légutak. Ezt okozhatja megfázás, makacs influenza, de tartósan irritálhatja a nyálkahártyát allergia, vagy dohányfüst, por állandó belégzése is. A nyák kijutását az orrjáratból gátolhatja ferde orrsövény, vagy orrpolip is, ezek hajlamosító tényezők.

Tehát vírus, baktérium, de az immunrendszer megbetegedése esetén akár gomba, vagy külső behatás, fizikai akadály is egyaránt lehet felelős az arcüreggyulladás kialakulásáért. Előfordul akut, kiújuló, vagy elhúzódó formája is. A négy hétnél hosszabb ideig tartó gyulladás, már krónikusnak mondható.

Fotó: https://commons.wikimedia.org

 

Mik az arcüreggyulladás tünetei?
 

  • A legtriviálisabb tünetek egyszerű náthához hasonlóak: tüsszögés, orrfolyás, köhögés.
  • Tartós orrdugulás, főleg éjszakai (nem megszokott).
  • Az arc, homlok megkopogtatása kellemetlen, fájdalmas a betegnek.
  • Ha az orrjárat beszűkült, az orrfújás akadályozottnak érződik, ha esetleg ez a jelenség aszimmetrikus, csak az egyik oldalt érinti, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az egyszerű orrfolyásnál már többről van szó.
  • Egy oldali orrváladékozás.
  • A súlyosbodó betegséget éles, metsző fájdalom jelezheti, mely akkor jelentkezik, ha a beteg hirtelen mozdul, előrehajol vagy súlyt emel.
  • Fájdalom az arcon, illetve a szemek mögött.
  • Kitartó fejfájás is kísérheti a betegséget.
  • Az erős gyulladást már arcpír, bőrelváltozás is kísérheti, az orrváladék sárga, zöld színű lesz, esetleg gennyessé, bűzössé válhat, amitől a lehelet is kellemetlenné változik.
  • Az arc, a homlok és a szemek nyomásszerű érzettel terheltek, érzékenyek lesznek.
  • Súlyos esetben a beteg zavarttá, levertté válik, magas láz jelentkezik.
  • Nyakmerevség és kitartó fejgörcs jelentkezhet.


Mikor kell orvoshoz fordulni?

Ha bármely tünet a házilagos kezelés hatására nem javul, és 8 napnál tovább fennáll, mindenképpen keressük fel háziorvosunkat. A beteg állapotában beállott hirtelen rosszabbodás, javuló tünetek utáni újra kiugró láz, féloldali szemhéj duzzanat, egyre erősödő fejfájás,  magas láz és az erős fájdalmak valamilyen szövődményes, vagy kísérő betegséget jeleznek, ezért ebben az esetben azonnal szakorvoshoz kell fordulnunk!

Bár a szövődmények kialakulása nem gyakori, de ha igen, az időben végzett megfelelő kezelés és beavatkozás életmentő lehet.

Újra és újra kiújuló betegség esetén mindenképp érdemes ellátogatnunk a fül-orr-gégészetre – akkor is, ha egyébként ki tudtuk kezelni házilag a gyulladást: érdemes rászánni az időt egy alaposabb kivizsgálásra, s annak felderítésére, hogy a kiváltó ok vajon megszüntethető-e.
Az orr-fül-gégészeti vizsgálat mellett röntgen vagy MRI vizsgálat is szükséges lehet, bár általában ezek nélkül is megállapítható a gyulladás. Előfordulhat, hogy apróbb műtétre is szükség van, például orrsövény problémáknál, de ilyenkor nem kell megijednünk, hiszen ez hosszú távú megoldást kínál. A súlyos allergiát allergológus szakorvos tudja kezelni.
 

Hogyan előzhető meg az arcüreggyulladás?
 

  • Az elsődleges kiváltók, a nátha, influenza megelőzésére nincs igazán hatékony gyógymód az alapvető higiénés és egészségügyi szabályok betartásán kívül.
  • Hideg időben rétegesen öltözzünk fel, és mindig alaposan mossunk kezet, függetlenül attól, hogy vírusokkal terhelt téli, vagy nyári időszakban vagyunk épp.
  • A kézfertőtlenítő gélek használatát nem szabad túlzásba vinni, ugyanakkor legyenek kéznél, ha rizikósabb területre készülünk, például orvosi rendelőbe megyünk, vagy buszra szállunk. Már kapható gyerekeknek való változat is.
  • Ha már megtörtént a baj, és náthásak lettünk, ügyeljünk az orrjáratok megfelelő és gyakori tisztán tartására. Különösen a gyerekek hajlamosak elkapkodni az orrfújást, sokuknál inkább csak egy gyors orrtörlés lesz belőle, ha épp „nem érnek rá” a nagy játékban. Ilyenkor legyünk határozottak, és szólítsuk fel alapos, megfelelő erélyű orrfújásra csemeténket, hogy ne maradjon pangó váladék az orrjárataiban.
  • Kerüljük a szennyezett levegőt és a száraz légközeget. Ha otthonunkban központi fűtés működik, ne hanyagoljuk el a megfelelő párásítást! Egy fazék, vagy tál víz is sokat segít a fűtőtesten, de nagyon egyszerűen használható, dekoratív párásító készülékeket is beszerezhetünk.


Hogyan kezelhető otthon az arcüreggyulladás?

Az elsődleges a fertőző váladék eltávolítása, valamint a gyulladás csökkentése. Erre megfelelő, vény nélkül kapható orrcseppek és spray-k léteznek, melyek nyákoldó és gyulladáscsökkentő hatással is bírnak: megszüntetik a duzzanatot és könnyítik az orrfújást. Némely típusuk antibiotikumot tartalmaz - ezek használatát mindenképp beszéljük meg orvossal, mivel könnyen lehet, hogy számunkra nem megfelelő az antibiotikumos kezelés. A rendszeres befújás mellett gyakori orrfúvás, illetve orröblítés is javíthat a beteg komfortérzetén, nem beszélve arról, hogy a melléküregek szellőzése is helyreáll, a váladék szabadon távozik az orrüreg felé, megszűnik a pangás, a gyulladás.
A fejfájást, hőemelkedést a megfelelő gyógyszerekkel csillapíthatjuk. A bőséges folyadékfogyasztás is segít a gyógyulásban. Ha allergiát sejtünk a háttérben, az első feladat ennek enyhítése.

A biztos módszerek mellett szép számmal akadnak hívei az infralámpázásnak, melegítésnek, kamillás inhalálásnak is. E módszerek célja, hogy a pangó váladékot melegebbé s ezáltal folyékonyabbá tegyék, illetve a gyógynövények illóolajainak gőze – ha megfelelően választottunk – csillapíthatja a gyulladást is. Sikerességüket tekintve nincs határozott eredmény, mégpedig azért, mert ha helytelenül hajtjuk végre, súlyosbíthatnak a tüneteken.
A túl sokáig tartó lámpázás, a túl forró melegítő maszk vagy forró inhaláló-gőz ugyanis még jobban belobbanthatja a gyulladást. Ezekkel a módszerekkel tehát legyünk nagyon óvatosak, körültekintőek – a kevesebb néha több. Természetesen semmilyen forró eszközzel ne hagyjuk magára gyermekünket egy pillanatra sem.

Egyre népszerűbb a nagyon hatékony porlasztó készülékek használata, melybe sós oldatot, Salvus vizet téve, a megrekedt váladék kiürülése elősegíthető. Néhány ezer forintért gyógyászati segédeszköz boltban megvásárolható.  

Az idejében felismert arcüreggyulladás jól kezelhető, azonban igen súlyos szövődményekhez vezethet, kezeletlenül akár gennyes agyhártyagyulladást is okozhat - ezért mindenképp vegyük komolyan!
Ha kétségeink támadnak, konzultáljunk orvosunkkal, vagy kérdezzük a gyógyszerészeket a patikában és a megfelelő gyógymóddal, sok pihenéssel igyekezzünk mielőbb kilábalni belőle – illetve kisegíteni belőle beteg gyermekünket, családtagunkat!

Fotó: Svetlanamartyn/BIGSTOCK

 

A cikket lektorálta:

 

Dr. Sebő Zsuzsanna

Gyermekgyógyász, homeopátiás tanácsadó


Elérhetőségeim:
Telefon: 06-30/922-93-09
E-mail: sebozsuzsa@gmail.com
Honlap: www.homeoduo.hu (fejlesztés alatt)
 

 

 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

A brutális eset egy nagybaracskai iskolában történt - a szülők nem az intézménytől, hanem az egyik bántalmazó gyerek szülőjétől értesültek a dologról.
17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

Németh Kornél két napja távozott ismeretlen helyre az otthonából.
"Futva ment wc-re": Vicces intők és beírások, amiket a gyerekek kaptak - és néhány frappáns szülői válasz

"Futva ment wc-re": Vicces intők és beírások, amiket a gyerekek kaptak - és néhány frappáns szülői válasz

Olvasóink segítségével készítettünk egy gyűjteményt vicces és meglepő beírásokról - mutatjuk a kedvenceinket!
Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Hatalmas karambol történt pénteken, Sallai Nóra és 5 éves kisfia életéért jelenleg is küzdenek a kórházban. Egy 15 éves lány is azok között volt, akik azonnal odarohantak a baleset helyszínére, hogy segítsenek. A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább.
Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ha a nyári szezon végén köhögő, tüsszentő emberekre leszünk figyelmesek a környezetünkben, sokféle betegségre gondolhatunk: a szezonális allergia mellett a klasszikus légúti fertőzések is okozhatnak hasonló panaszokat, és a világjárványért felelős koronavírus sem tűnt el. Dr. Potecz Györgyi a Tüdőközpont tüdőgyógyász, allergológus szakembere szerint a veszélyeztetett csoportokba tartozók, így a krónikus légúti betegségekben szenvedők esetében is időben fel kell készülni a légúti vírusszezonra.
A szerkesztő ajánlja