SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Veszélyes-e a babáknak havat enni?

Martincsevicsné Jenei Gizella [cikkei] - 2021-01-22
A babák mindent megkóstolnak. Így ismerkednek. Miért tennének kivételt a hóval? Szülőként felmerülhet benned, hogy vajon káros-e a számára?
Veszélyes-e a babáknak havat enni?

Jó hír az aggódó szülők számára, hogy a témában szakértői vizsgálat is készült, ugyanis a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának két ökológiai mérnök szakos hallgatója, Maxem Emese és Akácsos Beáta Emese megvizsgálta a frissen hullott, illetve a több napos havat.
 

Találhatók-e baktériumok vagy penészgombák a hóban?

A vizsgálatokat a 2017-es évben két alkalommal végezték el, egyszer januárban, egyszer pedig februárban. Kiemelt figyelmet fordítottak a mintavételnél arra is, hogy honnan származik a vizsgált hó. Az egyik esetben Csíkszereda központi parkjából vettek mintát, a másikban pedig a Hargita Megyei Törvényszék melletti körforgalomból. A mintavétel során először a frissen hullott hóból vettek mintát, majd kétnaponta újra, egészen a hatodik napig. A vizsgálat során a minták begyűjtése között nem esett semmilyen újabb csapadék.

A begyűjtött mintákat a laboratóriumban megolvasztották és megkezdték a kitenyésztést. A vizsgálatok megállapították, hogy a baktériumok csíraszáma a frissen hullott hóban a legalacsonyabb, azonban az idő múlásával ez a szám fokozatosan növekszik. Érdekesség, hogy a forgalmas út melletti körforgalom esetében csak kis mértékű különbséget tapasztaltak (a csíraszám nagyobb volt a parkban begyűjtött mintában talált mennyiségnél, de nem számottevően).

A penészgombára irányuló vizsgálat ennél kedvezőbbnek bizonyult, ugyanis a frissen hullott hó esetében nem mutattak ki penészgombát. A későbbi napokon vett minták esetében a csíraszám nem mutatott változást, inkább stagnálást tapasztaltak.

A vizsgálat Dr. Máthé István oktató vezetésével zajlott, aki úgy összegezte az eredményeket, hogy a szülők megengedhetik a gyerekeknek, hogy megkóstolják a havat, de elsősorban csak azt, ami frissen hullik. A néhány napos hó kóstolgatását nem javasolja.

A szakértő azonban felhívja a figyelmet egy másik, szintén ebben a témában készült vizsgálatra is, amely Parisa Alyana kutatónő vezetésével készült. Ebben a szakértő kifejezetten azt javasolja a szülőknek, hogy városi környezetben ne engedjék meg a gyerekeknek, hogy havat egyenek. Kijelentését azzal indokolta,hogy az autók kipufogó gázaiból származó, egészségre káros méreganyagok már pár óra elteltével kimutathatók a havon.

Szülőként tehát nagyon fontos, hogy elővigyázatosak legyünk. Figyeljünk oda a gyermekeinkre, és csak abban az esetben engedjük meg nekik a hóevést, ha éppen a szakadó hóesésben játszanak.

Kép forrása: Tetyana Kovyrina fotója a Pexels oldaláról

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Drámai ugrás 2024-ben: terjed a rendkívül fertőző szamárköhögés

Drámai ugrás 2024-ben: terjed a rendkívül fertőző szamárköhögés

A szamárköhögés (pertussis) egy rendkívül fertőző, bakteriális eredetű betegség, amelyet a Bordetella pertussis nevű baktérium okoz. Legfőképpen a légutakat érinti, és minden korosztályt veszélyeztet, de különösen a csecsemőkre jelent nagy kockázatot. Az elmúlt évekhez képest Magyarországon drámaian nőtt az esetek száma, így fontos, hogy minden szülő tisztában legyen a tünetekkel, a megelőzéssel és a kezelési lehetőségekkel.
Epekövesek, figyelem! Íme a gasztroenterológus ünnepi tanácsai

Epekövesek, figyelem! Íme a gasztroenterológus ünnepi tanácsai

Az ünnepi időszakban tömegesen jelentkeznek a sürgősségi ellátásban az epekólikás betegek. Dr. Pászthory Erzsébet, a Gasztroenterológiai Központ gasztroenterológus, belgyógyász szakorvosa szerint, ha valaki már átélt ilyen rohamot, az soha nem felejti el; megfelelő kezelés híján pedig bármikor újra jelentkezhetnek a tünetek, és akár súlyosabb szövődményeket is okozhatnak a kövek.
Személyre szabott fogtisztító eszközökkel hatékonyabban előzhetők meg a fogágybetegségek

Személyre szabott fogtisztító eszközökkel hatékonyabban előzhetők meg a fogágybetegségek

Rendszeres fogmosás és nem megfelelő méretű, helytelenül alkalmazott fogköztisztító használata mellett is kialakulhat fogínygyulladás és fogágybetegség - derül ki a Semmelweis Egyetem tanulmányából. Személyre szabott szájhigiénés eszközök használatával és megfelelő betegedukációval azonban elkerülhetők, s akár visszafordíthatók a fenti folyamatok, és a szájüreg egészsége hosszú távon megőrizhető.
Színesek, illatosak és légúti tüneteket is okozhatnak ezek az ünnepi kellékek

Színesek, illatosak és légúti tüneteket is okozhatnak ezek az ünnepi kellékek

A gyertyák kellemes dekorációs kiegészítői otthonainknak, melyeket a karácsony közeledtével egyre gyakrabban lobbantunk lángra, ezzel is emelve az ünnep fényét. Dr. Potecz Györgyi, az Allergiaközpont tüdőgyógyász, allergológus szakembere szerint azonban az illatgyertyák jelentős mértékben hozzájárulhatnak a beltéri levegőszennyezéshez, és légúti irritációt is kiválthatnak az arra érzékenyeknél.
Újévi fogadalom: 2025-ben ne hagyjuk ki a „nagyrutin” vizsgálatot!

Újévi fogadalom: 2025-ben ne hagyjuk ki a „nagyrutin” vizsgálatot!

Huszonegy éves kor fölött rizikófaktorok, tünetek hiányában legalább öt évente, krónikus betegség, idős életkor esetén évente javasolt a laborvizsgálat, amely fényt deríthet a tartós fáradékonyság, sápadtság, szem alatti sötét karikák, ingerlékenység, hajhullás, gyors hízás vagy fogyás, haspuffadás, bőrproblémák, véres vizelet vagy széklet hátterében húzódó problémákra is. Mindez azért fontos, mert az időben felfedezett betegségek, nagyobb hatékonysággal gyógyíthatók - mondja dr. Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vezetője.
A szerkesztő ajánlja