SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Elköszönhetünk a „babos könyvtől” és a „számos táblától”

Családinet [cikkei] - 2009-12-03
Szabadalmaztatás alatt áll az a magyar találmány, amely tökéletesíti az éles- és színlátás vizsgálatát. Az eszköz mobil, jóval gyorsabb és biztonságosabb, mint az eddigi eljárás és megnyugtatóan objektív eredményt ad a páciens számára.
Elköszönhetünk a „babos könyvtől” és a „számos táblától”

A készüléket a győri Széchenyi István Egyetem hallgatója, Sarkadi Nagy Balázs fejleszti, aki ma már több rangos díj tulajdonosa és találmányát idén Kínában is bemutatták.

A győri Széchenyi István Egyetem mechatronika szakos hallgatója által kifejlesztett készülék az eddigi legegyszerűbb és leggyorsabb módja a színtévesztés és az éleslátás vizsgálatának. Elmondása szerint nincs másra szükség, mint egy asztali számítógépre vagy notebookra, amelyet a szükséges hardverek és szoftverek telepítése után, a páciens maga kezelhet. Ő maga hívhatja elő a teszthez szükséges újabb és újabb feladatokat, és az adott válaszok helyességéről is a program tájékoztatja. Végül a kapott eredmények elmenthetők, sőt, azokhoz a szemorvos külön véleményt csatolhat – a különböző szintű alkalmassági követelményeknek megfelelően. A rendszer nagy előnye, hogy bár első látásra drágának tűnhet, tömeges elterjedésével azonban mégis lényegesen olcsóbb, mint a külön-külön beszerezhető vizsgálati eszközök.

A fejlesztés eredményeként, ha meghonosul az egészségügyi gyakorlatban, elköszönhetünk a látásvizsgáló tábláktól és a több évtizedes múlttal rendelkező ún. „babos könyvtől”. „A szerkezet szinte 100%-os biztonsággal mutatja meg a páciens, látási, észlelési zavarait.  Nagy előnye az eddig használatos eljárással szemben, hogy nem lehet becsapni és a digitális adattároló funkciója végett évekre visszamenőleg elemezni tudja a páciens eredményeit” – mondja Sarkadi-Nagy Balázs.

A találmány szabadalmaztatását körülbelül egy évvel ezelőtt jelentették be, de mivel meglehetősen lassú folyamatról beszélünk, így négy-öt év is eltelhet, mire valóban megkezdődhet a gyártása.



A látásvizsgáló készülék a későbbiekben új funkciókkal fejleszthető és így az egészségi állapot komplex felmérésére és dokumentálására is alkalmas lehet. Segítségével akár állami szinten is gyorsíthatók lennének az összetett egészségügyi vizsgálatok – mondta a győri Széchenyi István Egyetem kutatója.





Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg

Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg

Minél magasabb a hőmérséklet nyáron, annál kevesebb ruhát hordunk. A lenge öltözet vagy fürdőruha viselete azonban nem mindenki számára felszabadító érzés. Sokan küzdenek ugyanis visszerekkel, amelyek a melegben még feltűnőbbé válnak és gyakran fájdalmasak. A Budai Egészségközpont érsebész főorvosa, dr. Barta László összefoglalja a visszérrel kapcsolatos tüneteket, a leghatékonyabb megelőzési módszereket és a kialakult betegség kezelési lehetőségeit.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
A szerkesztő ajánlja