SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Fejlődési rendellenességek - Autizmus

[cikkei] - 2004-02-12
Autizmusról (autisztikus viselkedés, autisztikus zavar) sokunknak bizonyára eszünkbe jut Dustin Hoffman kitűnő alakítása az Esőember című filmben, amelyik először tette világszerte közismertté ezt a gyermekkorban kezdődő, elhúzódó klinikai kórképet, melynek első leírása Leo Kanner amerikai pszichiátertől származik, 1943-ból. Maga a szó görög eredetű és az önmagába zártságot fejezi ki. (Ugyanez a szó van az autó-ban, eredetileg autó mobil, vagyis önmagától mozgó...)
Fejlődési rendellenességek - Autizmus

Az autista mintha egy üvegbúra alatt élne; nincs valódi kapcsolata az emberi külvilággal (nem képes átlátni a másik ember, a többi ember gondolkodásának és viselkedésének okát, célját, szerkezetét, nem tudja, hogy milyen helyzetben mi várható, ez szorongóvá, időnként izgatottá teszi). A tárgyak érdeklik, nem a személyek. Az őt körülvevő tárgyak, szokások állandósága fontos számára.

Az autisták sokszor nem, vagy késve tanulnak meg beszélni. Furcsán beszélnek. A hallott mondatot visszhangozzák. "Kérsz kakaót?" - kérdi a szülő, mire az autisztikus zavarban szenvedő gyerek válasza, ugyanazzal a hangsúllyal: "Kérsz kakaót?" -, amit ahelyett mond, hogy: "Kérek." Ez azzal is összefügg, hogy nem használnak - vagy sokáig nem használnak - "én"-t; harmadik személyben beszélnek magukról. A viselkedésben és a beszédben gyakran jelenik meg az ismételgetés. Bizarr szokások, szertartások alakulhatnak ki. (Körbeforgás, pörgetés, bizonyos útvonalak kényszeres bejárása.) Ha ezekben akadályozzák a gyereket, dührohamban törhet ki (ilyenkor a külvilág számára "rosszul neveltnek, hisztisnek" tűnhet). A környezet megváltozása (például a szoba átrendezése), vagy a napi szokásos tevékenység egy mozzanatának megakadályozása (például egy meghatározott tévéműsor megnézése, mint az Esőemberben) szintén ilyen rohamokat válthat ki.

El szokták mondani - és ezt is láthattuk az Esőemberben -, hogy az autistáknak különleges képességeik lehetnek. (Albert Einsteinre is szoktak hivatkozni, akin sokan felismerni vélik az autisztikus viselkedési zavar - konkrétan az Asperger-szindróma-  jegyeit.) De ez természetesen nem mindig van így. Ha igen: extrém - szélsőségesen jó - memóriájuk lehet bizonyos dolgokban, adatokban, vagy erőteljes speciális érdeklődésük (például közlekedés, útvonalak iránt). Matematikai képességek bontakozhatnak ki, melyekben szintén a memóriának, az emlékezetnek lehet szerepe. Előfordulhat még a számok meghökkentő képi látása (a kiszóródott nagy doboz gyufára tüstént rámondja, hogy 326 - és megszámolás után kiderül, hogy igaza van), vagy a kifejlett zenei érzék. (Van olyan autisztikus zavarban szenvedő gyerek, aki nem beszél, de énekel.)

A tudomány mai álláspontja szerint az autisztikus zavar veleszületett rendellenesség, és nem nevelési hiba. Kialakulásáról nem tehet a szülő (ellentétben a korábbi elméletekkel, melyek a hideg, "frizsiderszülőket" hibáztatták).



Ma már meglehetősen fejlett kezelési módok jelentősen javíthatják az autisztikus zavarban szenvedők egy részének világgal való kapcsolatát és önálló, hatékony életvitelük kialakulását. Igen, minél korábban kezdődik ez a kezelés, annál hatékonyabb lehet (sokszor a szülőket is bevonják a gyerek kezelése mellett a tréningekbe / son-rice módszer/, hogy elősegítsék a kezelési technikák megtanulását és otthoni alkalmazását). Sok gyerek megfelelő kezelés után - enyhébb esetben e nélkül is - bevonható az integrált oktatásba, s ez további fejlesztő hatást gyakorol. Súlyosabb esetekben a speciális képzést kell folytatni. Az sem tagadható, hogy az esetek egy részében ez a zavar értelmi fogyatékossággal társul.

Mikortól autizmus és meddig csak autisztikus viselkedés? Mire mondhatjuk, hogy ez már autizmus?

Az autisztikus zavarok egyik jeles magyar szakembere, Weiss Mária szerint egy folytonos skála mentén helyezkednek el az emberek az autistától az autisztikus vonásokat nagyobb vagy kisebb mértékben mutatókon át az úgynevezett normálisig (hozzátéve, hogy még az "abszolút normális"- nál - ha volna ilyen - is előbukkanhat némi kis autisztikus tulajdonság).

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg

Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg

Minél magasabb a hőmérséklet nyáron, annál kevesebb ruhát hordunk. A lenge öltözet vagy fürdőruha viselete azonban nem mindenki számára felszabadító érzés. Sokan küzdenek ugyanis visszerekkel, amelyek a melegben még feltűnőbbé válnak és gyakran fájdalmasak. A Budai Egészségközpont érsebész főorvosa, dr. Barta László összefoglalja a visszérrel kapcsolatos tüneteket, a leghatékonyabb megelőzési módszereket és a kialakult betegség kezelési lehetőségeit.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
A szerkesztő ajánlja