– Kati az a nő, akit a férfiak első látásra édesnek tartanak. Éppen ez volt a baj, azt hiszem, ő nem akart édes lenni. „Számomra ez a legnagyobb sértés – duzzogott első beszélgetéseink egyikén. – Miért tartasz annak? Csak azért, mert hosszú, szőke a hajam és sovány vagyok?” Hát persze hogy azért! Angyalian nézett ki. Na jó, majdnem. Az angyalok nem olyan éles nyelvűek, nem rágják tövig a körmüket és nem fut a szem a harisnyájukon. Korholtam is magamat: nem kell a bolhából elefántot csinálni, és nagyon megörültem, amikor egyik nap cédulát nyomott a kezembe, rajta a lakáscímével. Azt viszont máig nem értem, miért nem szólalt meg a vészharang, amikor beléptem a lakásába. A padlón szerteszét dobált használt papír zsebkendők virítottak, az ágy körül félig üres söröspoharak álltak tele cigarettacsikkel, ezenkívül ruha, könyv, fél alma és pizzamaradvány egymás hegyén-hátán.
„Történt valami?” – tört ki belőlem. „Igen, influenzás vagyok” – szipogott. Sajnáltam szegényt, és megkönnyebbülten megbocsátottam neki a lakás állapotát. Aztán meggyógyult. Egy pár lettünk. A disznóól maradt. Olyan egyszerű dolog, mint például a fürdőszobából bemenni a hálószobába, komoly problémát okozott, mert lehetetlenség volt úgy lelépni a padlóra, hogy ne tapossak valamire, ami csörög vagy zörög. A csúnya forradás a jobb lábam nagyujján a mai napig emlékeztet arra a tojástáncra, amit esténként, fogmosás után jártam, míg elértem az ágyat. Sajnos, azon az estén nem vettem észre időben a villát a mosdó alatt.

 Rend a lelke mindennek?
Ahol piszok van, ott is van rendszer – állítja Mary Douglas angol szociológus. Mert hát mi is a piszok? Anyag, ami nem a neki megfelelő helyen van. Amikor új pár képződik, két, egymástól teljesen eltérő rendszer találkozik. Kiderül, kinek mi a helyes és mi a helytelen. Előbb-utóbb elválik, hogy elképzelésük összehangolható-e. Addig azonban sok, haraggal eltöltött hét áll előttük.

Otthonról hozott szokás
John Gillis amerikai történészprofesszor közelítette meg legpontosabban a házi munka mibenlétét: „A háztartás rendben tartása egész napos elfoglaltság, amiről manapság az embereknek az alvás és a munkaidő közötti néhány óra alatt kell gondoskodniuk.”
A háztartás valóban olyan, mint a mindent elnyelő szörny: nap mint nap bekebelezi a főzést, a mosogatást, a mosást és a takarítást. Rokon értelmű az otthonnal, ahol felnő, másokkal együtt él és kapcsolatokat épít az ember.
A szülői ház háztartásvezetése mindenképpen meghatározó. Vagy örökli az utód a rendmániát, és elviselhetetlen számára, ha nincs összehajtva a törlőruha, vagy pedig annyira szenved az élére vasalt nadrág látványától, hogy később alapvető emberi jognak tartja a gyűrött holmi viseletét.
Az ember az életében is állandóan rendet akar tenni, mert csak így lehet azonos önmagával. Megtanulja, hogyan kell valamit helyesen csinálni, és mi helytelen. A rend módja és mértéke nehezen változtatható meg. Aki otthon káoszhoz szokott, az aligha lesz felnőttként rendmániás. És fordítva.
Szociológusok felmérést végeztek e témakörben, s házaspároknak több kérdést tettek fel az otthon rendjére vonatkozóan. A megkérdezett férfiak és nők harminc százaléka egyöntetűen elhanyagoltnak ítélte a saját háztartását. Azt vallották, hogy gyerekként nem ezt látták a szülői házban, de azért nem tudják legalább ugyanolyan színvonalon müködtetni az otthonukat, mert időhiányban szenvednek.

 A kapcsolat gyilkosa
Ma a legtöbb esetben mindkét szülő dolgozik. Ez akkor is stresszt okoz, ha a munka egyébként örömöt szerez. Ténylegesen ma is az asszony viseli a háztartás terhét, övé a felelősség, ő tanulta meg a mamától a házi munkát. A szerelem kezdetén mint valami ajándékkísérőt nyújtja át a tapasztalatot: feltűri selyemblúza ujját és teljes háziasszonyi tudományát felajánlja a szerelmének. Nagy hiba. A kapcsolat elején kialakult viselkedési formákat ugyanis később nehéz megváltoztatni. A változtatás veszélyezteti a kapcsolat tartósságát.
A szerelmesek, akik éppen most kezdték el megosztani egymással az ágyat, az asztalt és a szemetesvödröt, még nem is sejtik a bajt. De nem sokáig maradhat rejtve a két különböző világ. A fiú a papír zsebkendőt olyan értelmetlennek tartja, mint a banánízű párizsit. A lány viszont soha nem engedné, hogy a kedvese higiénikusnak semmi esetre sem nevezhető textil zsebkendőt használjon. A borotválkozóhab már nem fér el a fürdőszobapolcon, mert a lány ezerféle nappali, éjjeli és éjjel-nappali krémje kiszorítja. Az átmenetileg az előszobában letett szemeteszsák pedig rögtön első számú közellenséggé lép elő. Az ártatlan műanyag zacskó fölött hangzik el az első hangos szóváltás.
A felek élesítik a késüket. Mindketten jogot formálnak a nélkülözhetetlen rend meghatározására, és egyszerre hirdetik ki a szent baktériumellenes háború törvényeit. Csak véget nem érő, eredménytelen veszekedés után értik meg: a másiknak is megvannak a saját igényei. Szerencsés esetben hosszú harc árán megállapodnak, és elosztják a feladatokat.

 Kinek a dolga?
Két hete áll a padon a kis papírdoboz, benne az új villanykörtével, éppen az alatt a lámpa alatt, amelyikben kiégett a körte. Mégsem történik semmi. Kivéve Tóthék jeges hallgatását. Pedig egyértelmű, kinek a dolga a körtecsere. A férfié. Neki is ez a véleménye. Semmi probléma. Csak hát ő akkor akarja a ház körüli feladatát elvégezni, amikor kedve van hozzá, ám az asszonya ezt nem tudja kivárni. Ezért is vette elő a körtét. Ezért tette oda a padra. „Ha már olyan sürgős volt neki, akkor rögtön be is csavarhatta volna azt az átkozott vacakot” – véli a férfi. Egyébként meg nem kellene beavatkoznia az ő feladatába, emiatt juszt sem fogja becsavarni. Az asszony sem.
Nevetséges hatalmi harc. A villanykörte körüli küzdelem mögött az a kérdés feszül: kinek mihez van joga? Kinek van igaza? Sokat árthat, ha az egyik fél nincs tekintettel a másik vágyaira és igényeire. Ha az asszony cipőkollekciója a férj kérése ellenére az előszoba minden négyzetcentiméterét beteríti, a férfi úgy fogja érezni, nincsenek rá tekintettel. Ugyanezt érzi az asszony is, ha a férje előbb segít a szomszédban szétszedni a beépített szekrényt, mint otthon becsavarni a villanykörtét. A vesztesnek csorbul az önbizalma, és kétségbeesetten védekezik, de mivel hiába minden erőlködés, végül értéktelennek érzi magát. Minek beszél, veszekszik, az ő véleménye nem számít, ő egy nulla. És mindez néhány cipő vagy a villyanykörte miatt.

Jobb a békesség
Sok nő irtózik a veszekedéstől, és megadóan végzi a dolgát. Miközben felelősséget vállal a háztartásért, óvja az együttlét békéjét. Az is igaz, hogy a férfitársadalom nem csupa léhűtőből áll. A férfiak többségének lelkiismeret-furdalása van, ezért hangsúlyozza olyan lelkesen, hogy bezzeg ő mi mindent csinált egész héten. Például betette a tisztító lemezt a videóba, lemosta az autót. Bűne vezekléseként délelőtt végkimerülésig takarít és pakol a spájzban, persze életében először, és úgy reméli, utoljára is. Hiszen a dobozok most felcímkézve, használati gyakoriság és az ábécé szerint sorakoznak az állványon. A család többi tagjának pedig elmagyarázza, hogy ezentúl semmi nem hiányozhat a háztartásból. Amikor valami kifogy, csak fel kell vezetni a számítógéppel készített hiánylistára, ez a cédula lógjon mindig a kamraajtó belső oldalán. „A rend lényege ugyanis, hogy mindennek állandó helye van" – zárja be az ajtót és az előadást.
Ezután a lista még kétszer kerül elő. Egyszer, amikor a következő hét végén nincs otthon mustár. A családapa kérdőre vonja övéit, miért nincs a listán. Másodszor pedig a vita végén, amikor a családanya dühösen leszakítja az ajtóról.