A magány, a marihuana és a paranoid skizofrénia (Cikkíró pályázatra beküldött írás)

Füzesi Nikoletta [cikkei] - 2011-03-29

Szeretném veletek megosztani, hogy Én hogyan élem meg és hogyan éltem meg azt, hogy egyedül maradtam egy kisgyerekkel. Tanulságképpen pedig elmesélnék egy történetet arról miért is kell amennyire csak lehet küzdeni a drogok és a könnyű drogok ellen is, mert minél többet teszünk annál nagyobb az esélye, hogy gyermekünk nem keveredik bele a rossz társaságba.

Egyedülálló szülőként borzalmas nehéz dolgunk van. Nem igazán tudjuk, hogyan is lehet ezerfelé szakadni és már az lehangolja az embert, hogy mindennel egyedül kell harcba szállnia.

Én így most 35 éves nő létemre azt mondhatom sok mindent elveszítettem a hitemen kívül és átértékeltem az életemet és az életet. Elsősorban azért volt erre szükség, mert megpróbáltam megvédeni magam attól, hogy pánikba essek, és mély depresszióba zuhanjak. A gyerekemnél nincs fontosabb a földön és Ő semmit sem érezhetne meg a boldogtalanságomból, a megélt nehézségekből, tehetetlenségből. Persze ettől, nem tudtam én sem minden esetben megvédeni. Sajnos többször hallgatott végig csúnya vitákat. Mivel még csak 4 éves talán nem hagyott benne mély nyomot az, hogy nem a megfelelő társakat sodorta elém az élet.

Nem tudom, Nektek milyen történetetek van a múltatokból.. Feltétlenül azt javaslom, hogy ahol csak lehetőséget adnak rá és éreztek magatokban annyi erőt írjátok le. Mert lehet, hogy nem is gondolnátok, segítetek vele másoknak. Ez olyan, mint egy jó film. Amikor viszont látod a filmben azokat az élethelyzeteket és eseményeket, amiket Te is átéltél, úgy érzed ,,hála a jó égnek” akkor nem csak velem történik ilyen, más is átél hasonló helyzeteket. Ez nem azt jelenti, hogy mások nyomorából meríthetünk erőt, mielőtt félreértené valaki. Ez azt jelenti, hogy például amikor a saját gyerekünkkel konfliktusba kerülünk, nem minden esetben tudjuk mi a helyes. Ösztönszerűen cselekszünk, és néha úgy érezzük ez is csak velem fordulhat elő, pedig nem így van.

Amikor egy kapcsolat tönkre megy, ritkán jut eszünkbe mások életébe is belepillantani. Pedig kellene. Beszélgetni kell másokkal is, hogy náluk ez, hogy megy. Tanácsot kérni. Átértékelni mi a fontos a számunkra és a legfontosabb igazán szeretni valakit. Mert ha nincs nagyon erős szeretet két fél között, akkor nem fog sikerülni. Nagyon kell vigyázni arra, hogy csak olyan emberek tanácsát fogadjuk el akikben megbízunk.

Nagyon sokat dolgoztam eddigi életem során. Ennek volt is eredménye, de akkoriban még fiatalon nem tudtam eléggé megbecsülni a dolgokat.

Miért nem? Mert 23 évesen sok pénzt keresni jó dolog, de hirtelen nem tudunk mit kezdeni a helyzettel. Én speciel, úgy gondoltam, hogy ennek a sok-sok munkának a gyümölcsét arathatom le. Ebből pedig az következett, ha sokat dolgozom és becsületes vagyok és lelkiismeretes, akkor sok pénz is fogok keresni vele. Tehát nem kell félnem semmitől. Akkor úgy gondoltam sikeres vagyok és megyek felfelé a létrán. Sok barátom volt, legalább is azt hittem róluk.

Soha nem értettem egyet abban, hogy a pénz nem boldogít. Mindig azt mondtam, nagy barom, aki ezt kitalálta. Példaként mindig egy dolog jutott eszembe egy rákos, beteg ember. Lehet ez az ember szegény. Akkor nincs esélye, hacsak nincs akkora hite, hogy még ebben a helyzetben is pozitívan tud gondolkozni. Hogyan veszi meg a gyógyszereket, hogyan fizeti meg a jó korházi ellátást? Egy tenger pari nyaralás, egy jó vacsora azzal, akit szeretünk, egy kis kikapcsolódás szórakozás, egy bevásárlás mind hat ránk és örömet okoz, és ha örülünk valaminek, boldogok is leszünk. Viszont ezek a dolgok pénzbe kerülnek.

Az első kapcsolatom egy gyerekkori szerelem volt. Először plátói, később sikerült nagy munkával elcsavarnom a fejét. 13 évet voltunk együtt. Igaz számtalanszor szakítottunk, kibékültünk. Nem hiszem, hogy ez meglepő lenne. A fordulat akkor következett be, amikor is a baráti társaság java része tudatára ébredt és mindenki elkezdett füvet szívni. Akkoriban már nem volt menő cigizni. Én is részese voltam ennek. Magával sodortak a barátok. A volt párom is belekerült a malomkerékbe. Először csak havonta egyszer, aztán hetente egyszer, aztán naponta tekerte magának a füves cigit. Persze már nem sikerült rábeszélni arra, hogy ezt be kell fejezni. Nemcsak azért mert pénzbe kerül, hanem azért mert nem szeretném, ha rászokna. Nem tudom miért, de én úgy emlékszem akkor fele ennyit sem foglakozott a média ezzel a problémával. Sőt találtam a neten olyan cikkeket, ahol szó szerint mintha bíztatnának minket arra, hogy szívjuk, jót tesz a rákos betegeknek, orvoslásban is használják, van ahol legális, nem lehet rászokni stb stb.

Az én párom pedig függő lett. Ami a legrosszabb, hogy olyan mértékben változtatta meg a fű a személyiségét, hogy én először azt hittem megbolondultam. Biztos velem van valami. Amikor szívott akkor volt Önmaga. Azaz ember, akit szerettem. Vidám, boldog, hülyéskedett és szeretett nagyon. Amikor viszont nem jutott hozzá a napi adaghoz agresszív lett, dühöngött, elküldött a fenébe, sértegetett megbántott. A szexben is erőszakossá vált. Majd jött a fű és a nyugalom és a bocsánatkérések sűrű tengere a tetteiért. Képzeljétek bele magatokat egy kicsit ebbe a helyzetbe. Ott van egy ember, aki 23 éves. Vele vagy 17 éves korod óta. Vele nősz fel és Ő a legjobb barátod, szerelmed.

Amikor rá nézel, miközben alszik, tudod, hogy jó helyen vagy Ő kell neked és imádod minden egyes porcikáját. 6 éve ismered nem laktok együtt, de minden nap együtt vagy vele és vele alszol, vele kelsz és vele teszel mindent. Részese lesz az életednek szó szerint a másik feled.

Majd jön egy olyan dolog, ami előtt értetlenül állsz. Azaz ember, akit szerettél csak akkor van veled, amikor füvet szív. Majd jönnek az egyre durvább dolog. Elkezdett hallucinálni, rátört az üldözési mánia. Úgy gondolta, Ő valami nagyobb titok tudója, akit ezért keresnek és nagyon félt. Éjjel felkeltett és kihívott a kertbe. Ott álltam a sötétben, és amikor a szemébe néztem nem Őt láttam. Félelmetes volt, de félni nem tudtam talán a döbbenettől, talán attól, hogy felébredt bennem az ösztön. Elmondta, hogy a házban nem beszélhet semmiről, mert lehallgatják, és minden be van poloskázva. Hozta a Magyarország térképet és egyre inkább azt hajtogatta el kell menekülnünk ebből az országból. Tudtam, hogy segítségre van szükségünk. A szülei egy szót sem hittek el az egészből. Elmondtam nekik, hogy mi történik és én félek. Nem segítettek. Azzal hogy elmondtam a szülőknek a történetet, a fűről és mindenről, magam ellen fordítottam a páromat. Szakítottunk. Nem bírtam tovább. Dolgoznom kellett, koncentrálni a munkámra napi 9 órában, sőt két hetente szombaton és olykor egész hétvégén dolgoznom kellett. Néha már felkelni is alig bírtam, hiszen egész éjszaka azt hallgattam, hogy nem tud aludni, fél, egyik cigiről a másikra gyújtott rá.

A lényeg, hogy nem bírtam. Elhagytam és mondtam neki, hogy hiába haragszik rám akkor is segítségre szorul. Ne találkoztunk hónapokig. Majd egyszer felhívott, hogy azonnal beszélnünk kell.

Sosem felejtem el, hogy a kocsiban ültünk és Ő beszélni próbált. Semmit sem értettem abból, amit mond. Nem volt képes kimondani a szavakat és összerakni mondattá. Egy értelmetlen halmaz, halandzsa lett abból, amit mondani akart. Olyan volt, mint egy horror filmben, arra vártam mikor vágja el a torkom. Nem történt ilyen, mert sírva fakadt. Felhívtam a szüleit és ismét kértem Őket, hogy segítsenek. Bekerült a korházba. Azt mondták idegösszeroppanás és depresszió. Legalább is a szülő ezt mondták nekem. Akkor még nem mentem be a korházba. amikor megtudtam, hogy jobban van és kiengedték meglátogattam. Nem ismertem rá. A gyógyszerek miatt meghízott és egész nap aludt. azt mondták a szülei rendbe fog jönni. Rendbe is jött, kibékültünk és éltünk tovább, de már semmi sem volt a régi.

3 szor került be még az elmegyógyintézetbe. Nem akarta szedni a gyógyszereit. Nem hitte el, hogy beteg. Én pedig számtalanszor megfutamodtam és ott hagytam. Nem bírta a lelkem, pedig lehet még erősebbnek kellett volna lennem. Ami érdekes és kérlek, titeket ne ítéljetek el, hogy 3 szor estem tőle teherbe. Az első alkalommal fiatalon felelőtlenül, második alkalommal kiszakad. A harmadik alkalommal fogamzásgátló mellett. Egyik babát sem tartottam meg a fentiek miatt.

nem tudtunk egymástól elszakadni. Nekem már rögeszmém lett az, hogy márpedig meg fog gyógyulni. Volt olyan, hogy 2 évig tünetmentes volt. Volt olyan, hogy 1 évig nem találkoztunk.

Akármerre jártam, mindenhol belebotlottunk egymásba. Mintha a természetfeletti erők odafent lerakták volna mindig elém. Hogy Ő az enyém tegyek valamit. Rengeteg autóbalesete volt. Nem fogjátok elhinni, mindegyiket megúszta a csodával határos módon. Egyetlenegy baleseténél sem voltam ott. Ez is egy érdekes dolog.

Telt múlt az idő és küzdöttem. Hol szakítottunk, hol kibékültünk. Se vele, se nélküle. Majd negyedszerre is teherbe estem. az első felindulásból azt mondtam, most már akármi legyen, ha még egyedül is kell felnevelnem, megszületik ez a baba, mert jönnie kell. Ezt persze a szülőknek is elmondtam. Végül is azt mondták, ez a baba ki fogja Őt hozni a gödörből és még mielőtt megszületik a baba, házasodjunk össze. Majd 2005 októberében megvolt a lagzi, akkor már 3 hónapos terhes voltam.

Majd jött az összeomlás. Megint jöttek a hallucinációk pedig már azt hittem vége. 48 órán keresztül nagy hassal fent voltam vele, és írtam azt, amit mond. Majd másnap bementem vele ismét a korházba és odaadtam a doki kezébe az irományt. Nem jöhetett haza. Könyörgött, hogy ne hagyjam ott. Majd kapott egy nyugtató injekciót és beletették egy tolószékbe. Félrebeszélt azt sem tudta hol van, bementem vele a zárt osztályra. Nem megyek bele a részletekbe, mert már itt sokan szerintem feladták volna, mert a látvány leírhatatlan volt.

Másnap úgy döntöttem, most már én is beszélek az orvosokkal és nem hagyom, hogy a szülők intézzenek bármit is. Mivel soha egy korházi jelentést nem láttam az első, volt hogy kikértem az összeset. Mindegyik tetején rá volt írva, hogy paranoid skizofrénia. Nem hittem el amit látok, én azt hittem mániákus depresszió.

Innen már el tudjátok képzelni. Összeveszés a szülökkel, átvitettem egy jobb korházba, Ő pedig egyre jobban meg gyűlölt. Nem akart korházba menni és már nem érdekelte semmi sem.

Mivel az esküvő után hozzá költöztem, a sok kudarc kiabálás, feszültség, idegi kimerültség, fizikai kimerültség után hazaköltöztem már nagy pocakkal. A szülésre úgy jött be, hogy be volt gyógyszerezve és fel sem fogta min megyek keresztül. Ki is zavartam üvöltve, nem bírtam elviselni.

Megszületett a baba. Az elején még próbált apaként viselkedni, átjött, segített, de most már én nem tudtam tovább küzdeni. Fontosabb volt a baba és az Ő biztonsága. Elváltunk közös megegyezéssel és Ő lemondott a gyermek láthatási jogáról én meg lemondtam a gyerektartásról. Egyedül maradtam egy pici gyerekkel. Annyi szerencsém, volt, hogy a szüleimnél lakhattam. Hitelt vettem fel. És folytatódott tovább a küzdelem a gyerekemért.......

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva: