SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mellrák: Az egyszeri tájékoztatás nem elég

Családinet [cikkei] - 2014-10-29
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. A tájékoztató kampányoknak köszönhetően a nők tudatosabbak az emlőrákkal kapcsolatosan ebben az időszakban. A szakemberek azonban rámutatnak arra a problémára, hogy az egyszeri vizsgálat nem elegendő.
Mellrák: Az egyszeri tájékoztatás nem elég

A mellrák elleni küzdelem szimbóluma 1991-óta a rózsaszín szalag, és napjainkban az emlőrák elleni harc egyre inkább előtérbe kerül. Ha a mellrák elleni kampányokba több embert és intézményt vonnak be, akkor lehetőség van a tabuk ledöntésére és a mellrákkal kapcsolatos tudatosság növelésére.

Az internethasználók mellrákkal kapcsolatos érdeklődése stabilitást mutat. 2012-óta néhány időszakban csökkenés figyelhető meg, de összességében az érdelődés nem változott jelentős mértékben.
 

Első ábra: Az „emlőrák” kifejezéssel kapcsolatos érdeklődés a Google-ben


A szakemberek elégedettek az egészségügyi intézmények, alapítványok és a különböző cégek által október folyamán szervezett rendezvényekkel. Kiemelik azonban, hogy gyakrabban kellene hasonló eseményeket megvalósítani, nem csak egyszer egy évben.

Köszönhetően az elmúlt évek során meghirdetett mellrák elleni kampányoknak, ez a betegség már nem tabu. Egyre több nő beszél nyíltan erről a problémáról, hirdetve azt, hogy a mellrák túlélői vissza tudnak térni a hétköznapi életbe. Sajnos ez nem jelenti azt, hogy a rendelkezésre álló megelőző programokat sokan látogatják. Csak néhány nő él ezekkel a lehetőségekkel.
Évente több alkalommal kell a mellrák megelőzését népszerűsítő rendezvényeket szervezni, mert ezekkel motiválni lehet a nőket arra, hogy rendszeresen végezzenek mell-önvizsgálatot. Fontos, hogy a rendezvények alatt elhangzott tájékoztatások során a mellrák korai diagnosztizálásának előnyei kerüljenek kiemelésre, és ne pedig a késői felismerés következményei. -
mondja Dorota Kurdusiewicz a No pasaRAK alapítványtól.

Az angolszász országokban nem ez a tendencia a jellemző. Az elemzés rámutat, hogy a mellrák megelőzésének hónapja erősen befolyásolja az érdeklődést a téma iránt, és hosszú távon sem figyelhető meg az érdeklődés teljes elvesztése.
 

Második ábra: A „breast cancer” kifejezéssel kapcsolatos érdeklődés a Google-ben


Az angolszász országokban megvalósított kampányok sikere annak köszönhető, hogy eredményesen szólították meg a nőket, és a népszerűsítésben sztárok is részt vállaltak. Az Angliában elindított nagyszabású mellrák megelőzést népszerűsítő kampány hatására az emberek rózsaszínű ruhákba öltöztek a különböző egészségügyi intézményeknek történő adományozást követően. A kampány eredményeként 2.1 millió fontot gyűjtöttek össze a mellrákkal kapcsolatos kutatásokhoz 2013-ban. Az Egyesült Királyságban minden hónapban megközelítőleg ezer nő hal meg emlőrákban.

A sztárok jelentősen hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a mellrák megelőzésével kapcsolatos tudatos viselkedés minél szélesebb körben elterjedjen. Angelina Jolie melleltávolításáról szóló hírek címlapra kerültek, és a közösségi oldalakat is bejárták. A Time Magazin a címlapon írt az esetről. Ez kihatással volt a melleltávolítással kapcsolatos közvélekedésre is.

Az orvosok azoknál a nőknél figyelték meg a legnagyobb érdeklődést a megelőző melleltávolítási beavatkozások iránt, akik örökletes hajlammal rendelkeztek a mellrákra. A genetikai vizsgálat bizonyos esetekben lehetővé teszi a betegség megjelenésének előrejelzését.

Nem csak a mammográfia

A genetikai vizsgálat csak az egyik olyan módszer, amely segít a mellrák elleni harcban. Sok országban még napjainkban is a mammográfia jelenti az elsődleges vizsgálatot. Bizonyos szakértők szerint, fiatal nők esetén ez nem a legjobb módszer. Vannak azonban olyan eljárások a mellrák korai felismerésére, amelyekről kevés szó esik a médiában, és a kampányok során.

Fontos észben tartani, hogy a fiatal kor nem jelent védelmet a mellrák ellen. Nem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy csak 60 éven felüli nőket érinthet ez a betegség. Sajnos olyan fiatal nőknél is megjelenhet ez a probléma, akiknek gyerekeik vannak, vagy tervezik a családalapítást.

Egy Skandináviában elkészített felmérés szerint a leghatékonyabb módszer a mellrák felismerésére a rendszeresen elvégzett önvizsgálat. Felmerülhet még lehetőségként az ultrahangos szűrővizsgálat is. A mammográfia nem ajánlott fiatal nőknek, mert ez a módszer demotiválja őket az önvizsgálat elvégzését illetően. Egy másik ellenérv, hogy fiatal korban a denz emlő a jellemző, amely sok kötőszövetet tartalmaz, és emiatt a mell nem engedi át a röntgen sugarakat, így a mellrákot nem lehet pontosan kimutatni. Idősebb nőknél a mell több zsírt tartalmaz, és ennek köszönhetően a mammográfia jobban megmutatja a veszélyes elváltozásokat.”

Van még egy lehetőség, amelyet a fiatal nők is bátran használhatnak, ez pedig az MRI. Ezzel precíz vizsgálat végezhető. Egy hátránya van csak, ez pedig a vizsgálat költsége."- mondja Agata Poliñska a Alivia alapítványtól.

Hová mehetünk vizsgálatra?

A Mellrák Elleni Küzdelem Nemzetközi Hónapjára a DocPlanner.hu elindított egy speciális alkalmazást, amely segít megtalálni az Önhöz legközelebbi egészségügyi intézményt, ahol mellrákszűrést végeznek. Néhány kattintás elég ahhoz, hogy megtalálja azt a helyet, ahol a szűrővizsgálatot végzik. Az alkalmazást elérheti itt: http://promo.docplanner.com/mell-vizsgalata/

Kérjük, ossza meg ezt a lehetőséget az ismerőseivel barátaival, hogy ők is használhassák.

Forrás: DocPlanner.hu

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
A szerkesztő ajánlja