Megrázó vallomás a mérgező szülőkről

Vikinek 5 gyereke van. Mosolyogva mondja, hogy néha kicsit túl engedékeny velük. Szerinte azért, mert gyerekkorában vele egyáltalán nem voltak azok a szülei. Sőt.

”Nehéz erről beszélni. Szerettem őt. Istenként tekintettem rá, minden szavát ittam, ő volt a példaképem. Tökéletesnek láttam, felnéztem rá és teljesen megbíztam benne. Még amikor egészen kicsi voltam. Nem volt összehasonlítási alapom. Aztán ez a kép kezdett egyre jobban bemocskolódni. Szép lassan döbbentem rá arra, amit sokáig nem mertem kimondani: az én anyukám és apukám engem nem szeret.

Tudom, hogy nagyon sokkoló ezt hallani. Azt is tudom, hogy egy anyának mondhatni kötelessége szeretnie a gyerekét. De ez nálunk nem így volt.”

Majd én gondoskodom róla, hogy ne nevess! Dehát csak jót akarok neked!

”Ha bármit jól csináltam, ha sikeres voltam valamiben, egyből eltiportak. Egy pillanat alatt le tudták törölni a mosolyt a képemről.
- Nézd, anyuci! Ilyen matricákat kaptam a Bogitól!
– Adok én neked olyan matricázást! Azonnal menj fel a szobádba tanulni! – mondta és közben kivette a kezemből a kis kincsemet és összetépte.
– De hát miért csináltad ezt? – kérdeztem zokogva.
– Viki, tudod hogy csak jót akarok neked! Hidd el, egyszer még meg fogod köszönni ezt nekem!

• 5-ös lett a matek? Persze, mert autista vagy!
• Nem tudod befűzni? Hogy lehetsz ilyen nyomorék?
• Melyik gyerekért is vagy oda? Odamegyek és megmondom neki, hogy tegnap leetted magad!

Hányszor de hányszor volt, hogy féltem, bajban voltam, segítségre szorultam, de őket ez teljesen hidegen hagyta. Rosszat álmodtam és hiába keltettem fel anyukámat, ő csak rám ordított, hogy bárcsak megevett volna engem az a szörny álmomban, akkor nem kellene most felkelnie. Ha felhívtam, hogy az osztálytalálkozó után véletlenül rossz buszra szálltam és értem tudna-e jönni, azt mondta, hogyha odataláltam, akkor haza is fogok találni és ő biztos nem jön el értem.”

Elnyomta a cigijét az arcomon

”Ha szólni mertem, amikor ő tv-t nézett vagy könyvet olvasott, ha megzavartam bármiben, akkor kaptam. Legtöbbször csak ordibálást. Máskor pofont. De volt, hogy a cigarettacsikkét nyomta el az arcomon. Utána vastag alapozóval a fejemen jártam iskolába.

Sokszor mondta, hogy bárcsak meg se születtem volna. Hogy velem mennyivel nehezebb az élete. Hogy hány évig kell még taníttatnia, hogy mennyit beszélek és fogjam már be, hogy idegesítem őt, hogy az agyára megyek, hogy kussoljak, hogy tegyek úgy, mintha nem is léteznék.

Folyton és folyton megégettem magam, mégis mindig kerestem a közelségét. Szerettem volna beszélni vele az első csókról, arról, hogy neki milyen szerelmei voltak, hogy ismerkedett meg apukámmal, honnan tudta, hogy ő lesz az igazi, hogy miért lett belőle szakács, hogy milyen kisbaba voltam, mennyit sírtam, miket csináltunk együtt. De valahányszor közeledni próbáltam, ő mindig elhajtott.”

Önkívületi állapotban ordított, szűzkurvának nevezett

”Ha elestem és beütöttem magam, vagy ha csúfoltak az iskolában, vagy szomorú voltam egy fiú miatt, vagy bármi más miatt sírtam és meg akartam őt ölelni, mindig ellökött magától.

Egyetlen egy ölelésére emlékszem csak. Előtte jól megvert. Egyébként ez nem volt jellemző rá. Leginkább érzelmileg bántalmaztak. De akkor és ott nagyon feldühítette magát. Mert megmondtam, hogy albérletre gyűjtök, és ha összejön a pénz, szeretnék majd elköltözni. Sosem felejtem el azokat a perceket. Önkívületi állapotban ordított, szűzkurva és más hasonló nevekkel illetett, és közben az összes ruhámat kidobálta a szekrényből az ablakon, hogy tessék, akkor menjek. Aztán felvette a cipőjét, becsapta az ajtót és elment. Órákig nem jött haza. Napokig hozzám se szólt. Aztán egyszer csak megölelt és azt mondta, hogy ő csak jót akart. Hiszen tudja, hogy egyedül, hogy nélkülük, semmire se mennék, és úgyse boldogulnék. Hogy még egy pirítóst sem tudok megsütni, mert azt is elrontanám, hogy összemosnám a ruháimat, megrázna az áram és még ki tudja mi.”

Levegőnek nézett

”Hányszor de hányszor volt olyan, hogy napokig levegőnek néztek, hozzám se szóltak. Ha kérdeztem valamit, akkor nem válaszoltak, elfordították a fejüket vagy egymással beszélgettek, mintha ott se lettem volna. Hát így telt az én gyerekkorom. Azoktól kaptam a legnagyobb bántást, akiket a legjobban szerettem, akikhez a leginkább kötődtem. Bárcsak ne akartak volna jót nekem!”

Wings Of Freedom fotója a Pexels oldaláról

A mérgező szülők ismérvei
 

• elhitetik a gyerekükkel, hogy nem képes semmire
• azt hajtogatják, hogy jót akarnak, hogy csak az ő érdekükben teszik ezt vagy azt
• folyton gúnyolódnak, kritizálnak, megalázzák a gyereküket
• túl nagyok az elvárásaik a gyerekük felé
• ridegek, szeretetmegvonással büntetnek
• érzelmileg, fizikailag vagy szexuálisan bántalmazzák a gyereküket.

A mérgező szülői magatartás hatása a gyerekekre

Az ilyen gyereknél:

• komoly önbizalomproblémák
• evési problémák
• örömképesség zavarok
• kötődési zavarok
• figyelemzavar
• tanulási nehézségek
• depresszió
• szorongás
• magatartászavarok
• megfelelési kényszer

jelentkezhetnek.

A gyermekkori bántalmazás hatásai felnőttkorban:

A bántalmazott, érzelmileg elhanyagolt gyerek felnőttkorában

• elhiszi magáról, hogy őt nem lehet szeretni
• tehetségtelennek tartja magát, azt gondolja, neki semmi sem sikerülhet
• megfelelési kényszer, önbizalomhiány, negatív önértékelés jellemzi
• nehezen bízik meg másokban
• nehezen tud a gyerekei sikerének örülni
• maga is bántalmazóvá vagy épp ellenkezőleg, túl megengedő szülővé válhat
• olyan társat választ, aki ugyanúgy nem szereti, nem becsüli meg, mint a szülei.

Indexkép: Depositphotos.com