SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Már éppen feladták a reményt: 14 kisfiú után született meg a kislányuk

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-06-28
A házaspár mindig is reménykedett benne, hogy kislányuk születik, de 14 fiú után már kezdtek letenni róla. Ekkor azonban megtörtént a csoda: megszületett a kis Maggie, akit annyira vártak.
A kislány nagyon szerencsés: 14 bátyja van, akik mindig vigyáznak rá. Bár néhány új szabályt is be kellett vezetniük azóta, például mostantól mindig lehajtják a WC-ülőkét...
Már éppen feladták a reményt: 14 kisfiú után született meg a kislányuk

Sosem adták fel a reményt, hogy egyszer egy kislánnyal is megajándékozza őket a sors

Kateri Schwandt és férje, Jay Schwandt még a középiskolában szerettek egymásba. Az esküvő után egyre népesebb családdá váltak, az évek alatt összesen 14 fiuk született. 



 

Természetesen nagyon szerették a fiaikat, de titkon mindketten vágytak egy kislányra, és sosem adták fel a reményt, hogy egyszer egy kislánnyal is megajándékozza őket a sors. 

2014-ben az anya úgy nyilatkozott, hogy valószínűleg sokkot kapnának, ha lányuk születne. 6 évvel később azonban megtörtént a csoda: kislányuk született, aki a Maggie nevet kapta.
 


 

14 bátyja van, akik mindig vigyáznak rá

A büszke édesapa azt írta, a kislányuk a legnagyobb ajándék az életükben.



 

Maggie nagyon szerencsés, hiszen 14 bátyja van, akik vigyáznak rá. Nagyon szoros közöttük a kötelék. 

Persze a kislány érkezésével néhány új otthoni szabályt is be kellett vezetniük, például hogy ezentúl mindig lehajtják a WC-ülőkét.

A család történetét sokan követik. Csodálják a szülőket, hogy ennyi gyerekkel képesek boldogulni a mindennapokban. Volt, aki azt írta: minden tisztelete a szülőké, hiszen neki még hárommal is nagyon nehéz.
 


 

Jó egészséget és sok boldogságot kívánunk a családnak!

Indexkép: FOX 17 WXMI / Youtube

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Augusztus 20. Magyarország egyik legnagyobb ünnepe, amely az államalapítást és Szent Istvánt, az ország első királyát ünnepli. Ezen a napon országszerte színes és változatos programok várják az érdeklődőket, a hagyományőrző eseményektől kezdve a kulturális rendezvényeken át a látványos tűzijátékokig. Mutatunk néhány ingyenes programot Budapesten és vidéken, amelyekre ellátogatva tartalmas és érdekes napot tölthet együtt a család.
A szerkesztő ajánlja