SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ezek a nevek a legdivatosabbak most - 2023 legnépszerűbb utónevei

Tóth Nikolett [cikkei] - 2024-03-18
A lányok között az első három helyen a Hanna, az Anna és a Luca végeztek, fiúknál pedig a Dominik, az Olivér és a Levente voltak a legnépszerűbbek. Mutatjuk, milyen nevek kerültek még fel a toplistára.
Ezek a nevek a legdivatosabbak most - 2023 legnépszerűbb utónevei

Ezek voltak a legnépszerűbb lánynevek 2023-ban

Idén is közzétette a Belügyminisztérium a száz leggyakrabban választott utónév listáját. Ebből pedig kiderül, hogy hányan választották az adott nevet újszülött babájuknak. 

A lányoknál toronymagasan vezet a Hanna, 2022-ben és 2023-ban is ezt a nevet választották a legtöbben: 2023-ban 903 újszülött kislány kapta első keresztnévként. Nem sokkal marad le tőle az Anna név, amit csak kettővel kevesebben adtak. A harmadik pedig a Luca, mely szintén évek óta nagy népszerűségnek örvend. 

A további helyezettek:

4. Zoé (861)

5. Léna (852)

6. Emma (843)

7. Olívia (6060)

8. Boglárka (547)

9. Lili (537)

10. Kamilla (515)
 

2023 legnépszerűbb fiúnevei

A fiúknál a lista élén a Dominik név áll, 1249-en kapták ezt a nevet a 2023-ban született kisfiúk közül. A második legnépszerűbb az Olivér, 1140 babát neveztek el így. A harmadik pedig a Levente lett, ami egyébként 2021-ben még az első helyen szerepelt. Most 1051 kisfiú kapta ezt a nevet első keresztnévként. 

A további helyezettek:

4. Máté (1046)

5. Marcell (984)

6. Bence (981)

7. Milán (961)

8. Noel (938)

9. Zalán (906)

10. Dániel (884)


Olvasd el ezt is: 

Indexkép: Marjon Besteman képe a Pixabay-en

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
A szerkesztő ajánlja