SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Úton a férfi fogamzásgátló tabletta

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-02-17
Az első tesztek szerint hatékonynak ígérkezik az a fogamzásgátló tabletta, amit férfiak számára fejlesztettek ki. Hormonmentes, és úgy hat, hogy és pár órán keresztül képes megakadályozni a spermák mozgását.
Úton a férfi fogamzásgátló tabletta

Hormonmentes fogamzásgátló férfiaknak

Egereken már működik, most a nyulak jönnek, aztán mi

Az első tesztek alapján hatékony lesz a fogamzásgátló tabletta, ami férfiak számára lenne majd elérhető – számolt be róla a BBC.

A tabletta képes arra, hogy megakadályozza a spermiumok mozgását. Eddig egereken sikeresen működött a szer: a spermiumok megbénultak, így nem érték el a petesejtet. A hatás nagyjából három órán át tartott, és 24 órán belül teljesen elmúlt. 

A következő lépés az lesz, hogy nyulakon is tesztelik majd, mielőtt még embereken is kipróbálnák.
 

Szexuális együttlét előtt egy órával kell majd bevenni

A tervek szerint a férfiaknak együttlét előtt egy órával kell majd bevenniük a szert, és figyelniük kell rá, hogy mikor múlik el a hatása. Nagy előnye, hogy hormonmentes, így nem üti ki a tesztoszteront. Ráadásul nem kell rendszeresen szedni, csak az együttlétek előtt. A szexuális betegségekkel szemben azonban nem véd. 

llan Pacey, a Sheffieldi Egyetem professzora úgy fogalmazott, hogy ez az ötlet kifejezetten újszerű és áttörést jelenthet: "Sürgősen szükség van egy hatékony, visszafordítható, szájon át szedhető fogamzásgátlóra a férfiak számára, és bár az évek során számos különböző módszert teszteltek, még egyiket sem dobták piacra.” 

Nemrég egy másik érdekességről számoltunk be: a jövő orvossága lehet a vibrátor, amit nőgyógyászok írhatnak fel. Ez az eszköz ugyanis nemcsak szexuális kielégülést nyújthat, de az egészségügyi problémákra is megoldást jelenthet. 

Indexkép: Madeinitaly képe a Pixabay-en

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Augusztus 20. Magyarország egyik legnagyobb ünnepe, amely az államalapítást és Szent Istvánt, az ország első királyát ünnepli. Ezen a napon országszerte színes és változatos programok várják az érdeklődőket, a hagyományőrző eseményektől kezdve a kulturális rendezvényeken át a látványos tűzijátékokig. Mutatunk néhány ingyenes programot Budapesten és vidéken, amelyekre ellátogatva tartalmas és érdekes napot tölthet együtt a család.
A szerkesztő ajánlja