SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Nemsokára négyévesek lesznek a négyes ikrek, akik természetes úton fogantak

Tóth Nikolett [cikkei] - 2024-02-29
Az ultrahangon először három babát láttak, később azonban kiderült, hogy négyen vannak. Ami velük megtörtént, az nagyon ritka: 11-15 millió szülésből egyszer fordul elő egypetéjű, spontán négyes ikerszülés.
Nemsokára négyévesek lesznek a négyes ikrek, akik természetes úton fogantak

/Kiemelt képünk illusztráció/


Azon viccelődtek, hogy legközelebb, amikor vizsgálatra jönnek, már öt babájuk lesz

Jenny Marr és párja, Chris nagyon izgatottak voltak leendő kisbabájuk születése miatt. A pár már hónapok óta próbálkozott ugyanis, és amikor a nő végre teherbe esett, határtalan volt az örömük. 

Izgatottan mentek el az ultrahang vizsgálatra, ott azonban azzal szembesültek, hogy nem egy, hanem több babájuk fog születni. 

Jenny a TODAY-nek elmondta, hogy ledöbbentek, amikor közölték velük, hogy nem egy, hanem három babát hord a szíve alatt. A meglepetés azonban ezzel még nem ért véget, egy héttel később ugyanis újabb vizsgálat következett. 

Az apa úgy emlékezett vissza, hogy meglehetősen furcsa pillantásokkal szembesültek a vizsgálat során - és már kezdtek aggódni. Ekkor közölték velük, hogy nem három, hanem négy kisbabájuk lesz. 

Ezután már azon kezdtek el viccelődni, hogy legközelebb, amikor vizsgálatra jönnek, talán már öt babájuk lesz. Bár hirtelen sokkolta őket a hír, ám örültek, hogy mindannyian egészségesek. 
 

Az orvosok sem akartak hinni a szemüknek

11-15 millió szülésből egyszer fordul elő ilyen, azaz egypetéjű, spontán négyes ikerszülés. 

Szerencsére a babák nagyon jól érezték magukat odabent és teljesen egyenlően fejlődtek, nem kellett aggódni amiatt, hogy egyikük vagy másikuk sokkal kisebb lesz, mint a többiek. 
 


 

A babák a 29. héten döntöttek úgy, hogy ki szeretnének bújni. Szerették volna a 33. hétig húzni a terhességet, de ez nem sikerült. Szerencsére azonban minden rendben ment, a kicsik császármetszéssel jöttek világra és a Harrison, a Hardy, a Henry és a Hudson nevet kapták. 

Mindegyikük három perc alatt született meg. 
 


 

A négy babából háromnak 10 hetet az újszülött intenzív osztályon kellett töltenie, ahol oxigéntámogatást kaptak, de utána már hazamehettek.
 

"Már most olyan kisfiúk!" - Márciusban négy évesek lesznek

Egyéves korukban az édesanya a DFW Childnak azt mondta, már mindegyik baba kúszik, kettő pedig hamarosan járni is fog. 

"Már most olyan kisfiúk! Az evés náluk abból áll, hogy gyorsan belapátolják az ételt. Viccesek és nagyon édesek” - mondta.
 


 

Azóta az ikrek nagyot nőttek: márciusban már négyévesek lesznek. 

A szülők pedig nagyon boldogok, hogy ilyen szép családjuk van és mindannyian egészségesek. Sok örömöt kívánunk nekik az életben!
 


 

Indexkép: Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Augusztus 20. Magyarország egyik legnagyobb ünnepe, amely az államalapítást és Szent Istvánt, az ország első királyát ünnepli. Ezen a napon országszerte színes és változatos programok várják az érdeklődőket, a hagyományőrző eseményektől kezdve a kulturális rendezvényeken át a látványos tűzijátékokig. Mutatunk néhány ingyenes programot Budapesten és vidéken, amelyekre ellátogatva tartalmas és érdekes napot tölthet együtt a család.
A szerkesztő ajánlja