SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ritmusérzék, szókincs, érzelmi világ – így fejleszt a verstanulás minden életkorban

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-01-11
A kisgyerek még örömmel mondókázik, egy gimnazistának viszont már általában gyötrelem Zrínyi második énekét biflázni. Mégis érdemes energiát fektetnie ebbe is, a verstanulás ugyanis csecsemőre és kamaszra egyaránt pozitívan hat.
Ritmusérzék, szókincs, érzelmi világ – így fejleszt a verstanulás minden életkorban

Az újszülött már a ritmusokra érzékenyen érkezik a világra. Kilenc hónapig hallgatta édesanyja szívverését, és ringatózott az anyaméhben, így hamar a vérébe ivódik a vers és a zene szeretete. Később már a teste is ösztönösem reagál a zenére: ritmusos mozgásba kezd, érzelmei aktivizálódnak, légzése egyenletessé válik, később pedig a fantáziája is beindul a hangok hallatán.


Mondókázás babakorban

Babakorban az egyszerű, ütemhangsúlyos kis versek, mondókák aktivizálják az agyban található idegi összeköttetéseket, így elősegítik a fejlődést. A mondókára történő ringatás, ütemes sétáltatás már az egészen fiatal csecsemőkre is nyugtatóan hatnak. Kicsit később a szülőkkel történő közös verselés hatalmas örömforrás: az ölbeli játékok, a mutogatós versek lehetőséget adnak a közös élményekre és erősítik az anya, az apa és a gyermek közti kapcsolatot.

A nyelvi fejlődése is gyorsabb annak a gyermeknek, akinek kicsi korában sokat mondókáznak. Nem mindegy azonban, hogy mit: a sok értékes és szép népköltészeti alkotás, valamint a klasszikus és kortárs költők által igényesen megírt gyerekversek mellett sajnos időről-időre belefuthatunk gyenge minőségű, döcögő ritmusú vagy éppen ritmustalan, kínrímekkel teletűzdelt „művekbe” is. Nem kötelező a gyereknek minden esetben magas irodalmat tanítani, de kerüljük el azokat, amelyek annyira rosszak, hogy nekünk magunknak is fájdalmat okoz az olvasásuk. Ezáltal fejleszthetjük a gyerek esztétikai érzékét is.


Verstanulás gyermekkorban

Iskolás korban aztán elérkezik a direkt verstanulás időszaka, amikor az örömvezérelt tanulást felváltja a magolás. Nem kötelező azonban, hogy ez szenvedést okozzon! A vers megtanulása és felmondása, majd később ismételgetése hasonló örömmel töltheti el a gyereket, mint az éneklés. A versek segítségével észrevétlenül növekszik a szókincse és sajátíthat el ritkább nyelvi fordulatokat is. Ez a hatás az idegen nyelvű művekre is vonatkozik: a kisebb korban megtanult vers, ami esetleg olyan szavakat, nyelvtani formákat tartalmaz, amelyeket a gyermek még nem tanult, megmarad a későbbiekben is, és nagymértékben segíti később a tudatos nyelvtanulást.

A megtanult verset a gyerek odafigyelve szokta előadni, így ösztönösen jobban koncentrál a kiejtésre, amely ezáltal szintén fejlődik. A komolyabb művek megismertetik a fiatalokkal a kultúrájukat, a koncentrált tanulás pedig a memóriára is jó hatással van.

Mondókázás, verselés örömteli időszaka nem ér tehát véget a kisgyerekkorral. Használjuk ki bátran később is az előnyeit!

Kép: Kaboompics .com / Pexels

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Augusztus 20. Magyarország egyik legnagyobb ünnepe, amely az államalapítást és Szent Istvánt, az ország első királyát ünnepli. Ezen a napon országszerte színes és változatos programok várják az érdeklődőket, a hagyományőrző eseményektől kezdve a kulturális rendezvényeken át a látványos tűzijátékokig. Mutatunk néhány ingyenes programot Budapesten és vidéken, amelyekre ellátogatva tartalmas és érdekes napot tölthet együtt a család.
A szerkesztő ajánlja