A mosoly őszi útja, mondókák nyomán, dalok szárnyán

Országszerte hétről hétre vagyunk szemtanúi meghitt mosolyoknak, intim pillanatoknak, összenevetéseknek, önfeledt hangulatnak, mely átszövi a baba-mama foglalkozásainkat. Az ismert és rég elfeledett rigmusok hazatérnek és a hétköznapok részévé válnak.

Persze sokaknál ez ösztönösen működik, de a városi elszigetelődés és a több generációs családok felbomlása közepette jó összegyűlni és együtt ízlelgetni egy-egy csiklandozó, höcögtető, zsuppoló, vagy cirókázó sorait. Sokan heti rendszerességgel kimozdulnak, találkoznak szülőtársakkal, miközben nagymamáinktól örökölt mondókákat, ölbeli játékokat tanulhatnak az otthoni repertoár bővítése céljából.  Nem fejlesztési céllal és nem helikopter szülőként járnak el és nem azért, hogy már kisdedkorban órarendszerű heti terve legyen a csöppségnek, mely többet ártana, mint használna. A hatás és fejlődés több csatornán is, de észrevétlen történik, és legtöbbször otthon lesz idővel látható és hallható jele annak ellenére, hogy az alkalmak a gyermek számára teljesen kötetlenek.

Együtt lenni jó, együtt mondókázni vidám, együtt énekelni meghitt!

Lassan őszbe fordul az idő, a kicsiknek továbbra is szüksége van a napi jó levegőre, kinti sétára, játszóterezésre. Közben útba ejthetünk egy baba-mama foglalkozást, a művelődési házak széles kínálatából. Ezeken a reggeleken talán esik majd az eső vagy fúj a szél, de a séta felüdít, és hazafelé nagy valószínűséggel már dúdolva jössz.

Előfordulhat persze, hogy indulás előtt úgy érzed, szalad a háztartás, de igazából nem fut az sehová, jó vagy rossz hír: megvár. Előbb utóbb utoléred magad, viszont a gyermeked előbb nő fel, mint gondolnád, így jó, ha kihasználod az óvodát megelőző éveket. Most van igazán szüksége Rád, most még meghatározó számára az illatod, megnyugtató a hangod, biztonságot nyújtó az ölelésed, szükséges és meghitt az érintésed.

Kerekedjünk fel, dúdolva az őszi szélben!

Fotó: Lénárth Veronika