Tények az ujjszopásról

Az ujjszopás egy természetes, velünk született reflex. Már a magzat is szopizza az ujjacskáját az édesanyja hasában. Azonban, ahogy gyermekünk növekszik, ez a reflex szokássá alakulhat. Azt tapasztalom, hogy ujjszopós gyerekek általában önnyugtatás miatt, vagy elalvás előtt veszik a szájukba az ujjaikat. Szerencsére 3 éves korig semmi okunk az aggodalomra, sőt figyelmen kívül is hagyhatjuk a dolgot. Az óvoda alatt. de legkésőbb 6-7 éves kor körül a legtöbb gyermek el is hagyja az ujjszopást.
 

Miért aggódunk mégis, ha a gyerek szopogatja az ujját?

Sajnos sokan gondolják azt, hogy nem lehet jó szülő az, aki még arra sem tudta rávenni a gyermekét, hogy ne szopja az ujját. Nem érdektelenség, vagy hanyagság a szülő részéről, ha a gyerek szopja az ujját. Az ujjszopásnak ennél sokkal összetettebb okai vannak. Ugyanakkor káros hatásokat is okozhat a tartós ujjszopás, mivel az ujjak eldeformálhatják a frissen növő fogakat. Az ujjszopós gyerekeknek így károsodhat a fogazatuk, emellett ki alakulhat nyitott harapás, de gyakran beszédhibák is megjelennek, arról nem is beszélve, hogy a rögzült szokástól a későbbiekben igen nehéz megszabadulni. Egy bizonyos kor után pedig gondolhatunk arra is, hogy lelki problémát (nehézséget) jelez, ha a gyermek még mindig szopja az ujját.
 

Honnan tudom, hogy a gyermekemnél káros-e már az ujjszopás?

Elsősorban életkor alapján, az ujjszopás gyakorisága és intenzitása alapján lehet mérlegelni. 3 éves kor alatt teljesen természetes jelenség, még csak nem is érdemes szóvá tennünk a dolgot. Ugyanez a helyzet idősebb ujjszopós gyermekeknél is, ha csak elalvásnál szopja az ujját, vagy ha nagyon elfáradna. Ez rendben is van, de mi a helyzet a gyakorisággal és az intenzitással?
 

Az ujjszopás típusai és az ujjszopós gyerekek két csoportjai

Az egyik típus (amiről már írtam) a fejlődés része, mikor a gyerek új szokásokat vesz fel. Az ujjszopás is lehet ilyen szokása a gyerekünknek. Kipróbálja, egy ideig csinálja, majd elhagyja. Egyszerűen örömét leli az új szokásban, nem ragaszkodik hozzá. Jellemzően akkor szopja az ujját, mikor éhes, vagy elálmosodik. Amikor ezeket a gyerekeket próbáljuk rávenni, hogy ne szopják az ujjukat, akkor valójában azt várjuk tőlük, hogy érettebb módon kezeljék, ha fáradtak, szomorúak, vagy feszültek. Nem találkoztam még olyan ujjszopós gyerekkel, ahol tartós eredményt hozott volna a szülői kérés, kérlelés. Sok esetben célravezetőbb volt, mikor más módszereket tanítottak a szülők az önnyugtatásra, és elfogadták gyermekük szokását.

Az ujjszopós gyerekek másik csoportja viszont intenzíven ragaszkodik az ujjszopáshoz. Persze hosszú az átmenet, a kicsit ragaszkodók és a megszállottan ujjszopós gyerekek között. A gyerekeken ilyenkor azt látjuk, hogy játék közben, a csúszdán, bárhol képesek szopni az ujjukat. Tapasztalhatjuk, ha rájuk szólunk, akkor idegesek, dühösek lesznek, és nem tudnak megnyugodni, csak ha újra szájukba vehetik az ujjacskájukat. Ha úgy érezzük, gyermekünk megszállottan szopja az ujját, vagy ha korábban nem sikerült leszoktatnunk az ujjszopásról, akkor érdemes gyermekpszichológus segítségét is kérni.
 

Hogyan lehet leszoktatni a gyerekeket az ujjszopásról?

Semmiképp sem hatalmi szóval. Gondoljunk bele van-e nekünk valami szokásunk, amihez ragaszkodunk? Egy csöndes 5 perc a reggeli kávé mellett, esetleg a dohányzás. Mit tennénk, ha valaki felszólítana, hogy most azonnal hagyjuk el ezt a szokásunkat, de nem mondaná meg, hogy mit tegyünk, nem gondolna arra, hogy ez nekünk mennyire fontos. A gyerekek sem reagálnak másképp. Ha a gyermek nem áll készen, hogy abbahagyja az ujjszopást akkor csak nagyobb bajt csinálunk, ha Azok a gyerekek, akik belső feszültség miatt szopják az ujjukat, nem fognak megnyugodni, ha ezt az eszközt elvesszük tőlük. Sajnos azt látom ilyenkor más nem egyszer intenzívebb szokást (pl: hajtépést) vesznek fel a gyerekek.

Mivel az ujjszopás mögött legtöbb esetben önnyugtatás áll, pont fordított hatást érhetünk el, ha megbüntetjük a gyermeket, vagy ha esetleg viccelődünk a viselkedésén. („Ó ne csináld, mi vagy te kisbaba!” „A kislegény még mindig szopja az ujját.”) Megérzi a gyermek, hogy más viselkedést várunk tőle, és fokozódni fog a szorongása. Mivel is vezethetné le jobban a feszültségét, mint a jól bevált ujjszopással?

Ha gyermekünk készen áll arra, hogy elhagyja az ujjszopást, először üljünk le vele és magyarázzuk el neki: Szeretnénk, ha kevesebbet szopná az ujját. Beszélgethetünk a káros hatásokról is arról, hogy lehet a fogai rosszul fogak nőni, sebes lesz az ujjacskája, és nem szeretnénk azt se, ha lenyalogatná a piszkot a kezéről, ami még kapaszkodás közben ragadt rá a villamoson.

Mindig előnyös, ha apró lépésekben haladunk. Egyszerre egy célt tűzzünk ki gyerekünk elé, és ha ez sikerült haladhatunk tovább.

Ilyen apró célok:

• A közlekedési eszközön már nem szopja az ujját, vagy amíg a játszótéren vagyunk.
• Folytathatjuk a sort a mesenézés alatti ujjszopikázással is.

Amikor a gyermekünk sikeresen megállja, hogy a szájába vegye a kezét, akkor feltétlen dicsérjük meg! „Látom, hogy milyen ügyes vagy, milyen rég eljöttünk otthonról, és egyszer sem vetted a kezedet a szádba.” Büszke vagyok rád, mert azt látom, hogy mese alatt nem is szopizod az ujjad.”  

• Utoljára maradjon a délutáni, majd az esti elalvás. Sose kezdjük ezekkel! Nyugodtan adhatunk időt gyerekünknek, ha már csak az alváshoz szopizza az ujját, szépen lassan idővel ezt is el fogja hagyni.
   

Tippek a leszoktatáshoz
 

• Ha szeretné(nk), ragaszthatunk valamilyen emlékeztetőt is a körmére. Ez lehet matrica, sebtapasz, mosolygós arc, bármi, amit ha meglát, megáll egy pillanatra, azzal megtörik a szokásos mozdulatsor.
• Az is lehet megoldás, ha kellő megértéssel segítünk tudatosítani neki, mit csinál. Valószínűleg annyira önkéntelenül szopja az ujját, hogy észre sem veszi.  Ilyenkor adhatunk neki póteszközt, egy plüsst, amit morzsolgathat.

• Szerencsés az is, ha találunk egy feladatot, amihez mindkét kezére szüksége van, („Kérlek, fogd meg a tálat!” „Rakd fel légy szíves ezt a könyvet az asztalra.”) vagy egyszerűen adunk valamit gyorsan a kezébe, hogy eltereljük a figyelmét az ujjszopásról.
• Nem szoktam javasolni a szülőknek, hogy bekenjék bármivel is a gyerek ujját, vagy kesztyűt adjanak rá. A gyerekek elég nagyok és ügyesek ahhoz, hogy letöröljék, amit a kezünkre kenünk, vagy levegyék a kesztyűt. Felesleges mérgeskedéshez és harchoz vezet, hogy viseli-e a kesztyűt, vagy nem. Pedig, ha azt szeretnénk, hogy a gyerekünk egy jól bevált szokásától váljon meg, mindannyiunknak sok-sok türelemre és szeretetre lesz szükségünk.

Fotó: David Castillo Dominici/ FreeDigitalPhotos.net