Facebook-oldalán jelent meg újabb üzenete a hozzászólásokra reagálva.

"HA EGY ÍRÁS ELINDUL...

Az elmúlt napokban több, mint ezer kommentet olvastam végig. A múlt heti írásommal valami olyanba tenyereltem bele, ami érdeklődést váltott ki, indulatokat generált, érzelmeket kavart fel. Érdekes volt látni, hogy mennyire terjed ez az egész, hány helyre jutott el és milyen sok helyen megjelent a "népszerű történelemtanár kiakadása"... 
A kommentekből is kivehető volt az, hogy hányan hányféleképpen értelmezik és mire is használták fel. Sok ember volt, aki egyetértett; sokan a bátorságomat dicsérték, amiért ki mertem mondani; volt aki a liberális, konzervatív, hülye szavakon lovagolva leszedte rólam még a nem létező keresztvizet is; több ADHD-s (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral küzdő) gyermeket nevelő szülő az őt ért eddigi összes sérelmet, lenéző megjegyzést projektálta az írásba és töltötte ki rajtam a dühét (a tapasztalataik miatt ez teljesen érthető, de felismerem ezeket a gyerekeket és nem rájuk gondoltam a cikkben); volt aki a szülők hibáztatását látta benne...
Ez mindegyik és egyik sem. Igen, egy történetet írtam le, tele iróniával és karikírozással. De a vélemény nem egy alkalom miatt született, ez csak a gyújtótűz volt. Régóta érlelődött bennem, mert sokfelé járva sok ilyen szitut láttam már. Nem szerettem volna mást, mint azt, hogy őszintén felhívjam a figyelmet több olyan problémára, ami sajnos egyre inkább elterjed.
Miért is tettem ezt? Nem a lájkgyűjtésért és nem a népszerűségért, az biztos. Már lassan két éve csinálom, 20.000-nél több ember van az oldalon, már túl vagyok azon, hogy lájkokat vadásszak... Hanem a gyerekekért. Mert én hiszem azt, hogy minden ilyen helyzetben a gyermek az igazi áldozat, aki elszenvedi a körülötte történő dolgok következményét. Pedagógusként pedig a legfontosabb feladatom az, hogy a gyerekek életét jobbá tegyem még akkor is, ha emiatt néha szembe kell mennem a szülőkkel is. Nem a szülők ellen, hanem a gyerekekért. És ez fontos különbség.
Fel szerettem volna hívni arra a figyelmet, hogy milyen fontos az, hogy a gyerekekkel minőségi időt töltsünk. Hiába visszük el szuper helyekre, ha közben nem foglalkozunk vele. Hiába vagyunk ott mellette, ha nem vagyunk vele. És igenis fontos, hogy néha rászóljunk a gyerekekre. Nem leüvöltve, nem megpofozva, hanem elmagyarázva nekik azt, miért nem szabad azt csinálnia, amit csinál. A liberális nevelés, a gyerekközpontú felfogás nem azt jelenti, hogy a gyereknek hagyjuk, csináljon amit akar. Mert nem. Hanem azt, hogy meghallgatjuk a véleményét, szeretetben neveljük, nem kezeljük hülyének, nem verjük, alázzuk meg és hagyjuk bizonyos esetekben, hogy ő döntsön. Én ezt csinálom a diákjaimmal, mert szerintem fontos. De fontos az is, hogy megtanulja mikor mit tehet meg és mit nem. Hogy megtanuljon másokat tisztelni, toleráns és elfogadó lenni. Ettől nem leszünk begyöpösödöttek, hiszen ezek olyan értékek, amik mindig értékek maradnak és fontosak ahhoz, hogy tisztességes felnőtt emberek legyenek.
Igen, sajnos nekem még nincs gyerekem és biztos lesz majd olyan dolog, amiben én is hibázni fogok. Úgy, ahogy pedagógusként is hibázok néha, reagálok rosszul egy helyzetre. Attól mert nincs még sajátom, nekem egyszerre 31 gyerekem van. Az osztályom, akiknél ugyanúgy vagyok pedagógus, mint szülő is. Ezek pedig olyan ösztönök, amik előjönnek az emberből, ha gyerekekkel foglalkozik. Viszont be tudom ismerni azt is, ha hibázom és tudok a gyerekektől elnézést kérni. 
Sajnálom, ha valaki félreértette, félremagyarázta a véleményemet, vagy esetleg magára vette és sértve, megbántva érzi magát. Én nem akartam. Én csak őszinte voltam, ahogy eddig is és ezután is..."

Forrás: Facebook / Jocó bácsi világa
Kép: MartinVlogol / Youtube