A hercegnős rajzfilmek hatása a kislányokra - 4 dolog, amit taníts meg neki, ha sok Disney-mesét néz

A probléma a huszadik század közepéig fel sem merült. Az eredeti, több száz éves történeteket jócskán finomított változatban bemutató Disney-mesék főhősei pontosan úgy viselkedtek, ahogyan azt – legalábbis a tengerentúlon – elvárták a fiatal lányoktól. (Magyarországon a történelem más irányú folyása miatt nem egészen ez volt a helyzet.) Szépek voltak, kedvesek, háziasak, és életük egyetlen ambíciója a férjhez menés volt. A férjjelölt pedig meg is érkezett idejében a leányhoz, aki sem ez ügyben, sem másban nem igazán tett semmit, csak hagyta, hogy történjenek vele az események, majd elcsattant az a bizonyos csók, és a szerelmesek boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Hiszen az esküvő a lány élethosszig tartó boldogságának feltétele és egyben biztosítéka ugyebár.

Bár az ötvenes évektől fokozatosan más jellegű történetek is megjelentek a rajzfilmpiacon – kezdve Frédi és Béni megmosolyogtató kalandjaival, amely magyarul még viccesebb, mint eredetiben, a Gondos bocsok giccsparádéján át a sok szülőnek egyszerűen értelmezhetetlen Tini nindzsa teknőcökig – a Disney-hercegnők mit sem veszítettek népszerűségükből, sőt, mintha az ezredfordulón új lendületet kaptak volna. A kislányok – édesanyjuk aktív közreműködésével – újra belefeledkeznek a tüllruhák és üvegcipellők világába, énekelnek, pörögnek-forognak, és kinevezik varázspálcának a fakanalat. Az anyukák pedig a nyilvánosság előtt talán sóhajtoznak és nemtetszésüknek adnak hangot, a lelkük mélyén azonban élvezik a játékot, amely egy kicsit magukat is visszarepíti a saját gyerekkorukba – amikor ez az egész hercegnősdi pont nem volt akkora divat.

Baj ez? A rövid válasz határozott nem! Az óvodáskor egyik fontos feladata a nemi identitás megszilárdítása, amely olykor szükségképpen vezet ártalmatlan túlzásokhoz. Azonban ha nem vigyázunk, a gyerek téves és veszélyes következtetéseket vonhat le a Disney-mesékből, ezért ha folyton valamelyik hercegnő kalandjai mennek a DVD-lejátszónkon, nem árt tudatosítani a gyermekben a következőket:
 

1. A külső nem árulkodik a jellemről

A Disney-mesék talán legnagyobb hazugsága, hogy a jó emberek szépek, a rosszak csúnyák. Ettől az előítélettől még felnőttkorban is nehéz olykor megszabadulni, pedig addigra már elvileg bőven szereztünk tapasztalatot az ellenkezőjéről. Egy kisgyerekben főleg veszélyes effajta gondolatot elültetni.

2. A világ nem fekete-fehér

A rajzfilmekben minden olyan egyszerű: a jók jók, a gonoszak gonoszak, és ha esetleg átmenetileg nem is úgy tűnik, a világ mégis csak a jóknak áll. A népmesei hagyományban gyökerező világszemléletet azonban nem árt olykor felülbírálni már a kisgyerekekkel is: tudatosítani bennük, hogy még a látszólag gonoszaknak is megvannak a maguk érzései, és jók is tudnak néha rettentően bután viselkedni.

3. A célokért tenni kell

A klasszikus Disney-hercegnők nem a proaktivitásukról nevezetesek. Csipkerózsikánál passzívabb női alakot nehezen lehetne találni: semmit nem csinál, csak alszik száz esztendeig, amíg meg nem jelenik a hercege. (Az eredeti történetben ennek is megvolt a maga szimbolikája, de Disneyéknél ezt sikerült teljesen kilúgozni.) A többiek sem sokkal jobbak ebből a szempontból, bár legutóbb Elza királynő már a kezébe vette a sorsát. A kislánynak is tudnia kell: a valóságban kevés a tündér keresztanya, ha boldogok szeretnének lenni, azért nekik kell megtenniük a megfelelő lépéseket.

4. Egy lánynak is lehetnek céljai

Amelyek között jó, ha szerepel a családalapítás, de emellett másra sem árt, ha jut a figyelméből. Ma már egyértelműnek tűnik ez a megállapítás, a gyakorlatban azonban mégis roppant nehezen kivitelezhető. Nem szeretnék a karrier vs. család témájába mélyen belemenni, mert egyrészt külön cikket érdemel, másrészt pedig roppant összetett téma (lásd a 2. pontot), de egy biztos: lányaink a 21. században akkor számíthatnak boldogságra, ha a férj és a gyerekek mellett egyéb területeken is bizonyíthatják a rátermettségüket. Ahogyan egyébként fiúk esetében fel sem merül, hogy ne így legyen.

Vannak olyan irányzatok és szülők, akik éppen emiatt valóságos harcot indítottak a Disney-mesék ellen. Egy angol anya, bizonyos Sarah Hall felháborodásának adott hangot, amiért hatéves fiával a Csipkerózsikát olvastatják az iskolában, mondván: egy öntudatlan nőt álmában megcsókolni kimeríti a szexuális zaklatás fogalmát (s ha tudná, hogy az eredeti változatban a herceg meg is erőszakolja szegény alvó leányt...).
Nem olyan régen, szintén Angliában a Szépség és a szörnyeteg filmváltozata kapcsán csaptak fel az indulatok: a tanárok olyan segédanyagokat kaptak, amelyek azt taglalják, hogy Belle bántalmazó kapcsolatban él a szörnnyel, aki csak azért kíméli meg, mert szép és házias, ez pedig helytelen üzenetet hordoz.

Ha ezek a szélsőségek tőlünk távol is állnak, érdemes lányainkat a klasszikus hercegnők mellett kiegyensúlyozottabb mesehősökkel is megismertetni. Nálunk a személyes kedvenc a Balerina: egy esendő, hibát-hibára halmozó kislány végül mégis megvalósítja az álmát, miközben a szerelem is rátalál, és nem mellékesen a nagy ellenségről is kiderül, hogy nincs kőből a szíve. A rövidebb mesék között is lehet olyat találni, amely úgy szórakoztat, hogy nem ad teljesen téves képet a világról, mint például Bori kalandjai.

Ha azonban a hercegnőkre kerül a sor, talán nem baj, ha egy rövid időre mi is belefeledkezünk a történeteikbe. Egy felnőttnek sem árt olykor egy kis varázslat.

Forrás: BagoGames / flickr