Fegyelem. Így szárazon, leírva ijesztő szó, melyről legtöbbünknek a katonaság, vöröslő arccal ordibáló zsarnok kiképzőtisztek, élére hajtogatott ruhák, na meg a vonalzóval osztott körmös és a nadrágszíj jut eszünkbe. A szó hallatán a legtöbb édesanya rémülten szorítja magához csemetéjét és azt gondolja, én aztán soha nem fogom megfegyelmezni az én kis drágámat.
A szótárbeli szinonimák sem épp bizalomgerjesztőek, lásd szigor vagy rend. A lapokról kilépve azonban egy család mindennapi életében jóval árnyaltabb szavakkal áll rokonságban, úgy is mint rendszerezettség, kiszámíthatóság, nyugalom, mértékletesség, józanság… Az efféle dolgok kincsnek számítanak - főként ott, ahol kisgyerekek vannak, ezért érdemes figyelmet fordítani a fegyelmezésre. De mikor?

Iskoláskorban kezdjük-e a fegyelmezést?
 

Sok szülő úgy gondolja, hogy fegyelmezett viselkedésre csak az iskolás korú gyerekek képesek, ezért előbb nem is érdemes foglalkozni vele.

Ez nagyjából helytálló is, azonban az a gyermek, aki elsős létére képes rendetlenkedés nélkül végigülni egy tanórát, nos, nem a tanár nénitől hallotta először, hogy viselkedjen rendesen. Ahhoz, hogy nagyobb korában egy gyerkőc képes legyen fegyelmezetten viselkedni, ahhoz már jóval korábban el kell kezdeni megtanítani neki, mi is ez pontosan.
A fegyelmezés nem zsarnokoskodás vagy akaratérvényesítés. Sokkal inkább a határok megtanítása a lurkónak, hogy minél hamarabb megtanulja: eddig tartok én, és itt kezdődik anyu hatásköre. Megtanítani egy csöppségnek, hogy mit szabad és mit nem, segít neki eligazodni a világ rejtelmei között - ha tudja a szabályokat, melyek az ő jól-létét garantálják, olyan mintha akkor is fognánk a kezét, mikor nem vagyunk mellette. Biztonságérzetet ad és sok kellemetlen helyzettől megóvhat, anyát és gyermekét egyaránt. Már egészen apró korban elkezdhető ennek megtanítása, és nem is nagy ördöngösség.
 

A varázslat az "igen" és "nem" szavak mögött rejlik.

Sokan nem használják, főként az utóbbit, hiszen az apróság nem is érti még. Ez azonban tévedés. Míg a szó értelmét még valóban nem tudja, az összefüggést érzékelni fogja már egészen apró korban is, és nagyon egyszerű az alkalmazása, nem kíván hosszú monológokat.
Ha a baba olyasmit tesz, amit nem szabad, akadályozzuk meg benne és határozottan mondjunk nemet. Ha az etetőszékben dobálja a cumisüveget vagy az ételt, vegyük el tőle és határozott, ám nyugodt hangon mondjuk ki a varázsszót: "nem".
Ha meghúzza a kutya szőrét, vigyük ki a szobából, el az állat közeléből és szelíden, de ellentmondást nem tűrően mondjuk ki: "nem". A korai fegyelmezés ugyanis kimerül abban, hogy megakadályozzuk a nem kívánatos viselkedést és helyette valami mást kínálunk.

Eddig persze nem túl nagy dolog és nincs benne semmi spanyolviasz, ám ekkor szoktak elkezdődni a bonyodalmak. A csöppség ugyanis sírni kezd: hiszen olyan érdekesen toccsant az a spenót a földön, olyan jó játéknak tűnt a blöki, ha húzza a fülét, vinnyog... ráadásul még a kedvenc plüsije is ott maradt a földön, amikor anya kivitte a szobából... tragédiák sora, melyre az értelemszerű reakció a világgá kiabált palotaforradalom.
Ezen a ponton pedig sok szülő megretten, hiszen senki sem szereti sírni látni a gyermekét. Inkább engedik folytatni a helytelen tevékenységet, visszahelyezik abba a helyzetbe, melyből kiemelték, esetleg még egy kis vigasztaló nasival is megkínálják - bármit, csak ne sírjon. És ezzel a gyermek már meg is tanulja a határokat: anya hatásköre addig tart, míg sírni nem kezdek, utána már én dirigálok. És a gyermek szép lassan a fejünkre nő, csak mert nem mertünk belemenni a "balhéba".

Olvasd el ezt is: Ki a Főnök a családban?
 

A szakemberek pedig ennek ellenkezőjére biztatnak, azt javasolják, igenis merjünk konfrontálódni a gyermekünkkel.

A szeretetét nem veszítjük el, hiszen az érzelmi kapcsolatunk (remélhetőleg) nem az engedélyekre, ajándékokra és nyalánkságokra épül, sokkal mélyebb annál, ezáltal pedig komoly fegyvert ad a kezünkbe: a csemete a kedvünkben akar járni, ezért örülni fog, ha minket is boldognak lát - és itt kezdődik a dicséret szerepe. Természetesen amikor helyesen cselekszik - jól használja az evőeszközöket, vagy szépen simogatja a kutyát - feltétlenül dicsérjük meg.

Olvass tovább: A gyerekbe vetett bizalom szárnyakat ad
 

Pici korban a fegyelmezéshez nem szükséges hosszas beszéd, elegendő az ok-okozati összefüggést megmutatni

Amikor kicsit nagyobb, már egy rövid tőmondattal indokolhatunk is: "Nem, ez a kutyusnak fáj. Simogatjuk." 
Minél idősebb és beszédesebb az apróság, annál többet mondhatunk el neki arról, mi és miért történt. Talán megérteni rögtön nem fogja, de érzi majd, hogy a szobából kimenni nem büntetés volt, pusztán egyszerű és logikus következménye annak, hogy bántotta a kis kedvencét. Ha pedig nem bántja, zavartalanul játszhatnak tovább.

A módszer egyszerű, a kivitelezés azonban roppant nehéz lehet, ha nem vagyunk higgadtak és előrelátók. Minden pillanatot, amikor gyermekünk helytelen dolgot tesz, gondoljunk tovább. Nyilván azért csintalankodik, mert tetszik neki, amit csinál, tehát soha nem fogja azt mondani magától, hogy már nem vicces a főzelék záporeső a konyhában. Minél többször hagyjuk azonban, hogy megtegye, annál nehezebb lesz később, megértetni vele, miért lett tilos hirtelen - sokkal több és nagyobb ellenkezést, vitát és sírást húzunk a nyakunkba azzal, ha nem vetünk véget már az első pillanatban a rosszalkodásnak. Ahogy nyílik a kis értelme, egyre önállóbb lesz, és egyre magabiztosabb is, attól, hogy ő már nagy fiú, okos lány, aki tudja, mi a szabály.

Bármennyire is liberálisan állunk a gyermekneveléshez, be kell lássuk, a felnőttek világában mi magunk sem tehetjük mindig azt, amihez kedvünk szottyan. Az a gyermek, aki már kicsi korában megtapasztalja, hogy bizonyos dolgokat nem tehet meg, bármennyire is szeretné, felnőve sem fog meghökkenni ezen a tényen. Tudva, mit tehet és meddig mehet el, kevesebb súrlódásra számíthat az óvodában, később az iskolában és a munkahelyén. Ezeken a helyeken ugyanis elvárás lesz, hogy tudja, hol vannak a határok. Adjuk meg neki idejekorán ezt az előnyt, így lesz magabiztos, önálló és tudatos felnőtt.

Indexkép: pixabay - titoikids