„Nincs rossz idő, csak rossz ruha” – szól a híres svéd mondás, amit egy skandináv gyerek legalább annyiszor hall felnövése során, mint magyar kortársa a „Kés, villa, olló gyerek kezébe nem való” bölcsességet. Az elvet követő szülők meggyőződése, hogy minden időjárási körülmény alkalmas arra, hogy a gyerek kint legyen a szabadban, egyszerűen elegendő meleg, vízálló ruhára van szükség.

Linda Åkeson McGurk, a There Is No Such Thing As Bad Weather (Nincs olyan, hogy rossz idő) című könyv szerzője is ebben a szellemben nevelkedett Svédországban, ám amikor kiköltözött Amerikába, és ott születtek meg a gyerekei, egy egészen másfajta szellemiséggel találkozott. Csodabogárnak tartották, amiért hóesésben gyalog ment gyermekeivel a 800 méterre lévő óvodába, megbírságolta a rendőr, amikor a kislányai belegázoltak egy erdei tavacskába, az pedig, hogy egyedül kiengedje őket az utcára, teljesen elképzelhetetlen ötletnek tűnt – nem volt kint senki, akivel játszhattak volna, és valamelyik szomszéd egészen biztos, hogy rájuk hívta volna a gyermekvédelmet. Minden gyerek a tévé, a számítógép vagy az okostelefon előtt töltötte a délutánt, nem épített senki hóembert, és senki nem ugrált gumicsizmában a pocsolyákba.

Amikor a lányai 4 és 7 évesek voltak, Linda egy fél évre visszaköltözött Svédországba, és úgy érezte, végre megint szabadon tud lélegezni. A gyerekek az írás-olvasás tanulása helyett a szabadban töltötték a napot az óvodában, egészséges ételeket kaptak a menzán, amelyet ennek ellenére boldogan megettek.

Svédországban teljesen természetes, hogy a gyerekek már az óvodába is önállóan járnak, hogy órákat játszanak csoportosan, felnőtt felügyelete nélkül az utcán, és senki nem ütközik meg azon, ha viszonylag kis korukban egyedül hagyják őket otthon. Az angolszász ajánlás szerint 16 fok alatt nem szabad engedni, hogy a csecsemő a szabadban aludjon, a svédek pedig csikorgó mínuszokban, szakadó hóesésben is kitolják a babakocsit a tornácra, hogy ott aludjon a csemete – ismét egy olyan tett, ami Amerikában azonnal a gyermekvédelem beavatkozását vonná maga után.

Linda végül fél év után visszatért az USA-ba, az otthon töltött hónapok azonban nem múltak el nyomtalanul. Könyvével is arra bátorítja az angolszász szülőket, hogy merjék kicsit elengedni az irreális mértékű aggodalmat, és hagyják a gyerekeiket valóban gyereknek lenni.

Kép: LeManna / shutterstock

Hová lett a szabad játék?

Az American Journal of Play című lap 2011-es cikke szerint az elmúlt évtizedekben gyakorlatilag minimálisra csökkent a szabad – tehát felnőttek által egyáltalán nem irányított – játék a gyerekek között. Ellentétben az ötven-száz évvel ezelőtti állapotokkal, ma már elképzelhetetlen, hogy egy csapat gyerek önállóan játsszon: erdők, mezők helyett biztonságos játszótereken, játszóházakban, minden szabványnak megfelelő óvodai és iskolai termekben töltik az idejüket, és tevékenységüket vagy teljes mértékig a felnőttek irányítják, vagy árgus szemekkel lesik őket. Folyamatosan aggódnak gyermekeik biztonságáért – a Health and Safety angolszász körökben nem egy olyan műszó, amit csak azért találtak ki, hogy legyen mit megszegni, hanem gyakorlatilag az új vallás – közben pedig a gyerekek körében minden eddiginél magasabb a szorongás, a depresszió és a különböző mentális betegségek előfordulásának aránya.

(Olvasd el ezt is: Túlféltés és mentális zavarok - mi lesz azokkal, akik felnőttként találkoznak először a veszéllyel?)

Ez lenne a biztonság ára?

Magyarország valahol félúton

A fentieket olvasva joggal merül fel a kérdés a magyar olvasóban, hogy mi vajon melyik stílushoz állunk közelebb? Svéd vagy inkább amerikai módra nőnek fel a gyermekeink?

Bár a válasz rengeteg körülménytől függ – nem mindegy az anyagi helyzetünk, a lakóhelyünk, hogy mennyi szabadidőnk van, és persze a gyereknevelési elveink is eltérőek –, de azért azt mondhatjuk, az átlag magyar mentalitása valahol félúton van a teljesen szabad svéd és a totális kontrollt megvalósító amerikai módszer között.

Hazánkban nem szokatlan, hogy egy családnak nincs autója, esetleg csak egy van, ezért a gyerekek egyéb lehetőség híján gyalog, tömegközlekedéssel vagy biciklivel tesznek meg nagyobb távolságokat a szüleik társaságában, a kísérő nélküli közlekedés azonban egyre későbbi életkorra tolódik. Az óvoda egy közel 8 évest sem enged haza felnőtt nélkül, a legtöbb általános iskolából azonban a szülő kérésére már egy 6 éves is hazamehet egyedül. Nem írja elő törvény, hogy 12 éves korig a gyereket tilos egyedül hagyni otthon, de a legtöbb családban ez a téma az alsó tagozat előtt nem is szokott felmerülni.

(Kapcsolódó cikkünk: Mikortól hagyható a gyerek egyedül? - Amit feltétlenül mérlegelj, mielőtt magára hagyod a lakásban vagy az utcán)

Ugyanakkor egyre inkább tolódunk az amerikai stílus irányába. Néhány hónappal ezelőtt a városunk Facebook-csoportjában egészen magasra csaptak az indulatok amiatt, mert az egyik – régi városrészben épült, szűk, járda nélküli utak mellet található – óvoda előtt tilos a parkolás. Többen ajánlották a szülőknek, hogy tegyék le a kocsit a 200 méterre lévő állomás parkolójában, és sétáljanak el az óvodához a gyerekkel, ezt az érintettek kikérték maguknak – egy ekkora gyereket „nem lehet ilyen hosszú gyaloglásra kényszeríteni”.

Hazánkban is egyre nagyobb probléma a kütyüfüggés, a gyerekkori elhízás, a magány és a kreativitás elveszítése. Mindegyiken segítene, ha nem a kifogásokat keresnénk, nem az aggodalomnak adnánk át magunkat, hanem engednénk a gyereket gyereknek lenni. Talán egy sokkal boldogabb és egészségesebb nemzedék lehetne az eredmény.

Kapcsolódó cikkeink:

• Biztos, hogy a rövid póráz a gyerekek hosszú távú érdekeit szolgálja? - Avagy ezért engedem szabadjára a gyerekeimet
• Több laza szülőt a világnak!
• Életrevaló és magabiztos dán fiatalok - Hogyan nevelik gyermekeiket a világ egyik legboldogabb országában?
• Az ország, ahol nem isznak és drogoznak a kamaszok - az izlandi csoda

Kép: Robert Kneschke / shutterstock