A 2020 augusztus 29-i halálesetet a CNN adta közre  (hivatkozva az odesszai rendőrség oldalára) A 44 éves Daniel Schwarzot és a 34 éves Ashley Schwarzot letartóztatták 8 éves gyámleányuk megölésének vádjával, fejenként 500 000 dolláros (kb. 155,7 millió forintos) óvadékot szabtak ki rájuk. A kislányt nem engedték le a trambulinról a nyári hőségben. Büntetésből addig kellett ugrálnia, míg a felnőttek meg nem bocsátottak neki. A gyerek gyakorlatilag hőgutát kapott és szomjan halt a hőségben.

A kegyetlen büntetés, amit ennek a 8 éves kislánynak az esete hozott felszínre, az egész világon a szülők és a szakemberek figyelmét arra irányította, hogy foglalkozzanak a gyerekekre kirótt büntetéssel.

A gyermekjogok 19. cikke mondja ki a védelmet az erőszak minden formájától: Az államnak biztosítania kell a védelmet és azt, hogy senkinek nem szabad megütnie, vagy más módon bántania egy gyereket. A felnőtteknek óvnia kell a gyerekeket mindenféle erőszaktól, bántalmazástól vagy elhanyagolástól. A gyerekeket senki, még saját szüleik sem üthetik meg, vagy bánthatják.

A pszichológusok ezzel szemben még mindig azt tapasztalják - Magyarország pedig sajnos nagyon a lista végén kullog fejlettségben - hogy a szülők még mindig úgy gondolják, hogy nekik joguk van a gyereket megbüntetni, akár veréssel vagy más testi bántalmazással is. Pedig ez bűncselekmény, ami nem csak a szülőre és a gyerekre, hanem minden érző emberre tartozik.

A pszichológia kétféle büntetési módot különböztet meg:

1. A „pozitív büntetés” A gyerek kap valami új, rosszat: verést, olyan dolgot, amit nem szeret csinálni, de most meg kell (kényszerből), vagy ráförmednek.

2.  A „negatív büntetés” az, amikor büntetésből elveszek tőle valami jót. A civakodóktól elveszik a civódás tárgyát, vagy elveszik a szabadságukat szobafogság formájában, eltiltják őket valamilyen kedves tevékenységtől, mint a számítógép, vagy a telefonozás.

Ebből úgy tűnik, hogy a negatív büntetés valamivel emberibb, és elfogadhatóbb. Mégis, ha mélyebbre megyünk, ez majdnem ugyanolyan kontraproduktív, mint a másik, még akkor is, ha nincs benne szó verésről.

Sokan attól tartanak, hogy ha a gyerek nevelésében semmilyen büntetés nem szerepel, akkor a gyerek a fene nagy liberalizmus hatására, holmi fékezhetetlen gonosztevővé válik, aki nem ismeri a saját és a közösség határait és szabályait. Pedig a valóság, hogy aki tiltva nevel, az hazudni tanít. (Erről szól EZ A KORÁBBI CIKKÜNK >> )  

Az együttműködő nevelés (Amit 7 pontban foglaltunk össze ebben a cikkben >>) gyakorlatilag az egyetlen emberi alternatíva, amely hosszú távon őszinteségre is nevel, és megoldást ad a különféle nevelési helyzetekre. Minden más csupán elodázza, későbbre tolja, vagy felnagyítja a problémát.

Most akkor ne büntessünk?

Ne. És de. A gyerek morális érzéke lassan kifejlődik, és megtanulja az élet szabályait. Életkorának megfelelően kérjünk tőle mindig őszinteséget és egyezzünk meg abban, hogy mi az az elégtétel, ami az általa elkövetett ártást, csínyt, vagy bajt kiváltja. Egyezzünk meg benne, hogy az a dolog feledteti az ügyet, és tartassuk be következetesen. Egy 3 éves még nem hazudik, ha azt mondja, hogy hazafele egy sárga csillámló láma leharapta a sapkáját a fejéről és elrepült vele, mert az ő képzeletében ez a valóság. Ő még picike, és ennyit tud.

A sapka és a mese egy univerzumba kerültek – a nem kézzel fogható dolgok univerzumába. A kicsit nem szabad elővenni a hazugság miatt, de megkérhetjük, hogy máskor vigyázzon a sapkájára, hiszen arra szüksége van. A maga szintjén erre képes is, de nekünk, a felnőttnek kell megoldanunk, hogy a sapka mondjuk megfelelően legyen rögzítve a kabát akasztójához, hogy ne tudjon eltűnni. Mindig a gyerek életkorának és képességeinek megfelelően kell megbeszélni vele a dolgokat. Egy 7 évestől a csillámláma mese már nem elfogadható, és ő már igenis ismerje fel a saját sapkáját. Ha ez nem megy, akkor gyakoroljuk odahaza, hogy biztos legyen a dolgában, és az elveszett sapka helyébe ajánljon fel valamit, amit mindenki reálisnak tart. (Például rendet tesz a cipők közt, összepárosítja őket, vagy szétválogatja a mosnivalót, stb..)

Ha mi vétünk valamit a gyerek ellen, akkor mi is tegyünk hasonlóképp. Mondjuk meg, hogy azt ígértem ugyan, hogy ma elviszlek a játszótérre, de nem sikerült, mert sok munkám lett. Elfogadható, hogy helyette a szokásos egy helyett mondjuk 3 esti mesét mesélek? Ezek a cserék általában igen jól működnek és könnyebben feledtetik az apró gondokat.

Vannak azonban olyan helyzetek, amikor mindenki azt érzi, hogy a cselekedet súlya akkora, hogy nem lehet ilyen könnyedén átsiklani felette. A bántalmazás, a közösségi elnyomás eseteiben az emberek többsége jóval vérszomjasabbá válik. Mind a lelki, mind a testi bántalmazás esetében hajlunk arra, hogy jóóóóóól visszaadjuk a galádnak azt, amit elkövetett.

Az iskolapszichológusok azonban itt is óvatosságra intenek és inkább a szakemberek bevonását javasolják az önkezűség helyett, ami egyébként is bűncselekmény. A fogat fogért, szemet szemért elv csak újabb és újabb agressziót szül, és a gyerekek általában csak reagálnak valamilyen őket érő helyzetre. Felnőttként mindenképp legyünk türelmesebbek!

Képforrás: Gerd Altmann képe a Pixabay -en.