Vár az Iskola

"Az én vezérem bensőmből vezérel!

Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!"
                 
                 (József Attila : LEVEGŐT!)

6-7 évesen az óvoda után újabb lépést kell tennie a gyermekeknek az önállósodás, a szülőkről való leválás felé. Nagyon fontos, hogy szülőként helyesen kezeljük ezt a helyzetet. Nyilván mindenki óvja-félti csemetéjét az új kihívásoktól, a megfelelési kényszertől, a túlzott elvárásoktól.

Fontos tudni, hogy szülőként mi magunk is erősíthetjük gyermekünk bizonytalanságát, megfelelési vágyát, gyengíthetjük önbecsülését, saját félelmünket vetítjük ki gyermekeinkre. Ugyanakkor tehetünk is azért, hogy gyermekünk boldogan és várakozással telve pillantson az iskolára, illetve az elkövetkezendő évekre. Ne szorongjunk!

Szülőként és óvodapedagógusként is azt gondolom, hogy szigorúan tilos kötelezően kitöltendő feladatlapokkal bombázni óvodás gyermekünket. Nem ettől teljesít jól majd az iskolában. Csak szorongást, dacot vált ki a legtöbb gyermekből az, hogy esetleg nem tudja jól megoldani a feladatokat, nem tud megfelelni NEKED szülőnek és arra gondol, hogy nem tud majd megfelelni a mosolygós tanító néninek sem.

Egy óvodából iskolába érkező 6-7 éves kisgyermek mindössze 20-25 percig képes koncentrálni, figyelni egyhuzamban. Ne gyakoroltassuk vele a 45 perces ülést, mert az is ellenérzéseket ébreszt a legtöbb ovis korú gyermekben. Ne gyakoroljuk gyermekünkkel a számok, betűk írását, hiszen a rosszul berögzült mozdulatokat, rosszul begyakoroltatott betűket sokkal nehezebb korrigálni a leendő tanító néninek, mint megtanítani egy kíváncsi, nyitott, csillogó szemű, tudásszomjjal teli gyermeket az írás művészetére.

Szülőként kínáljunk fel gyermekünk számára lehetőségeket, tevékenységeket

Tegyük elérhető közelségbe a gyurmát, a színes ceruzákat, a krétát, az ollót, ragasztót, színes és rajzpapírt, gyöngyöt, hogy bármikor elővehesse és alkothasson.

Játsszunk! Sokat játsszunk!

Meséljünk neki, milyen volt gyermekként nekünk az iskola. Főleg a szépet, a vicceset, a kirándulásokat, a kalandokat, a barátságokat meséljük el neki. Meséljük el, mennyire féltünk mi magunk is az iskolától. Mondjuk el neki, hogy mindenki fél egy kicsit a változástól, az újtól. Így tudni fogja gyermekünk, hogy nem benne van a hiba, ha picit szaporább a szívverése az iskola szó hallatán.

Meséljünk neki népmeséket, folytatásos regényeket!

Ne Bogyó és Babócát és ne Anna és Petit, (bár én magam is kedvelem őket) ezek a történetek kicsi óvodások számára íródtak leginkább. A nagyoknak már kell a történet izgalma, a királylány, a királyfi, a sárkány, a bölcs varázsló stb. és kell a történet végén a feszültség feloldása. Ezekben a mesékben már van nehézség, amit le kell küzdeni, meg kell vívni a csatát, ahogyan majd neki is meg kell vívni a saját csatáit kicsiny élete során.

Mondókázzunk, énekeljünk vele,- a ritmusok nagy segítségére lesznek majd a szótagolásnál, helyesírásnál.

Amennyit az idő és a lehetőségek engedik, legyen sokat kint a szabadban az ovis.

Fusson, szaladjon, hintázzon, bicajozzon, pattogtasson labdát! (Nagyon sok gyermek nem tud labdát pattogtatni, vagy azt elkapni). Legyen gyerek! Essen, keljen, ügyesedjen, mozogjon, erősödjön. A szabad levegőnek, a napfénynek immunerősítő hatása is van, mindamellett, hogy az idegrendszere is fejlődik gyermekünknek.

Vonjuk be a házimunkába a maga szintjén.

Ő is tud teríteni, megszámolni mennyi villa, pohár, tányér stb. kell. Segítsen takarítani, amikor takarítunk, pakoljon össze. Legyen feladata a családban. Ettől fontosnak érzi magát. Mindig köszönjük meg és dicsérjük őt, ha segít, figyeljünk a pozitív megerősítésre. Semmiképpen sem PÉNZZEL, ajándékkal, vagy édességgel. Már a szándékot is dicsérjük. Nyilván nem lesz tökéletes azonnal az elvégzett munka, de gondoljunk arra, hogy mi magunk sem úgy születtünk, hogy mindent tudtunk, mindenhez értettünk. Vonjuk be az ételkészítésbe. Kenjen kenyeret, kiflit, segítsen süteményt sütni, panírozni, salátát készíteni. (A rossz evők talán megkóstolják, amit saját maguk készítenek.)

Társasozzunk sokat.

Kártyázzunk, dobókockázzunk, léptessük a bábukat (megtanul számolni és észre sem veszi a játék során). A társasjáték során ne hagyjuk, hogy mindig ő nyerjen.  Inkább szelíden segítsünk neki eleinte, ha szükséges. Tanulmányok bizonyítják, hogy a társasjáték fejleszti a matematikai gondolkodást, a logikát, illetve a kudarcok tűrését, feldolgozását segítik és a kitartást fejlesztik.

Legyen napirendjük a gyermekeknek.

Legyen napirendje a családnak. Legyenek világosak a szabályok és azokat következetesen tartsuk és tartassuk be. A keretek és a rendszer biztonságérzetet ad a gyermekeinknek. Nyugodtan mondjunk nemet egy-egy esetben. Mi vagyunk a felnőttek, miénk a felelősség. Emlékezzünk arra, hogy mi magunk is voltunk gyermekek, akik próbálgatták a szárnyaikat és feszegették a határokat. Gyermekeink is ezt teszik. Ne hagyjunk rá mindent, amit szeretne. Az iskolakezdés az egész család együttes kalandja. Ő még kicsi. Nem mindig tudja mi a helyes, mi a jó út. Válasszuk ki az iskolatáskát, a tolltartót, a füzeteket stb. együtt. Nem feltétlenül a legdrágább, a legrózsaszínűbb, a legillatosabb, a legtündéribb a megfelelő. A család együtt döntsön! APA-ANYA-GYERMEK közösen.

Értékeljük gyermekünkben azt, amilyen most.

Élvezzük ki a MOST minden szép pillanatát, mert ez az időszak nem jön vissza már. Ne fenyegessük a jövővel, mert szorongást okozhat, ha mindig felemlegetjük számára, hogy milyen elvárásoknak kell majd megfelelnie. Ne akarjuk felgyorsítani a folyamatot, hogy megérjen az iskolára, mert az csak pillanatnyi gyorsulást hoz. Nem kell egy ovisnak tolltartó és munkafüzet, hanem leginkább az életkoruknak megfelelő beszélgetés, mese (nem digitális!)  játék , mozgás, elvárások és feladatok.

Sose felejtsük el, hogy mi vagyunk a felnőttek, mi irányítjuk a család életét. Sosem a gyerek ül majd szemben a tanító nénivel, vagy a tanárral a fogadóórán, hanem mi szülőként, akik felelősek vagyunk gyermekünk neveléséért.

Végezetül pedig három fontos tényezőn múlik a sikeres iskolakezdés. Ezek a tényezők pedig egymással szimbiózisban, együttműködve, együtt gondolkodva érhetnek el igazán sikereket. A három tényező pedig a GYERMEK, a SZÜLŐK (család) és az ÓVODA. Egyik sem ér el igazán hosszantartó sikert a másik nélkül. Csak együtt gondolkodva, együtt beszélgetve, együtt nevelve hozhatjuk ki az óvodás kisgyermekből azt, hogy ne szorongva, hanem kíváncsian, ragyogó szemmel várja az iskolát és később ne csalódjon.

Székely Szilvia

indexkép: depositphotos