Egy szempillantás alatt véget érnek a kisgyerekes évek

Amíg kicsik a gyerekeink, nagyon sokat változik az életünk rövid idő alatt. Végtelen türelemre van szükségünk ezekben az években, rengeteget tanulunk, fejlődünk, de néha arra gondolunk: bárcsak egy picit nagyobb lenne már. Bár ne menne el az altatással napi 2 óra. Bárcsak egyedül venné már a cipőjét, mert nagyon fárasztó ez a mindennapos "közelharc" az öltözködés körül. Sok kihívással kell szembenéznünk és az idő néha lassan vánszorog.

Aztán hirtelen iskolás lesz. Komolyabb problémák várnak már ránk, igyekszünk gyorsan felnőni az új feladatokhoz, az idő pedig valahogy felgyorsul.

Amikor a felvételire és a ballagásra készülődik a nemrég még ovis gyerekünk, talán akkor csap először arcon a felismerés, hogy rohan az idő. Mikor lett ilyen nagy? "Tegnap" még az ovis dalokat énekelgettük délutánonként, most meg középiskolába megy... 

Ezt követi a kamaszkor, amikor egyszer csak kicsúszik a kezeink közül. Már alig foglalkozik velünk, csak a barátaival lóg, nehezen tudunk vele akár csak kommunikálni is, nemhogy olyan közös programot szervezni, ami neki is tetszik. Itt már napi szinten érezzük, milyen rohamtempóban halad az élet, és egyre többször gondolunk arra, milyen jó volt, amikor még kicsi volt. Mintha tegnap lett volna. 

A következő gyönyörű vers azoknak szól, akik még a kisgyerekes szülők táborát erősítik. Szerencsés vagy, ha közéjük tartozol, és fontos, hogy ez nap mint nap eszedbe jusson.

Nem véletlenül mondogatják ezt azok, akiknek már nagyobbak a gyerekeik, vagy már ki is repültek. Csak utólag jövünk rá, hogy egy szempillantás volt az egész. Bárcsak nekünk is elmondta volna ezt valaki akkor! Hogy jobban becsüljük meg ezeket a megismételhetetlen éveket. Hogy használjuk ki minden percét. Éljünk, csússzunk le a gyerekkel a nagy csúszdáról, focizzunk vele, még ha nem is értünk hozzá, meséljünk, játsszunk együtt!

Egy nap már nem fogja ezeket igényelni, és akkor bizony nagyon hiányoznak majd ezek a közös programok - de talán még a végeláthatatlan altatások is. Milyen jó volt akkor összebújni! Bele sem gondoltunk, vajon hány ilyen alkalom lesz még - mert egy nap eljön a legutolsó. Utána soha többet nem fogunk összebújva aludni.

Az a szoros kötelék, ami most még összefűz titeket, egy nap lazulni fog. Addig, amíg még tart, élvezd ki minden pillanatát, és emlékeztesd magad időnként arra, mennyire szerencsés vagy!

Kerner Mariann: Ma még a tiéd

Ma még teljesen a tiéd,
Szeme éhesen kéri meséd.
Ma még, ha fél hozzád fut,
Két karod néki védelmet nyújt.

Ma még esténkét betakargatod,
Őt, ki néked éjjeled, nappalod.
Ékes, szép szavakkal dicséred,
Öleddel oltalmazod, s félted.

Ma még le tudod törölni könnyét,
Megsokszorozhatod örömét.
Vágyik jóindulatodra, lényedre,
Két kezedre, hogy felnevelje.

Hatalmad ma még korlátlan fölötte,
Nem nézi szavad, mi lapul mögötte.
Szeme kérdőn tereád figyel,
Apró dalokkal néked énekel.

De talán holnap, mire felébred,
Üres fecsegéssé válik beszéded.
Társakat, pajtásokat másutt keres,
De ma még, ma még a gyermeked.

Legyen rá időd, vele nevetni,
Lépj vele az úton, a dolgod vezetni,
Mert a gyermekévek fecskeszárnyak,
Suhanva lobbannak a nyárnak.

Mire felkapod fejed kirepülnek,
Észre sem veszed, s már felnőnek.
Ma még egészen, teljesen tiéd,
Öleld át, ringasd gyermek- szívét.

Indexkép: Depositphotos.com