SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mama, mesélj!

Nováky Rita [cikkei] - 2004-04-20
Halljuk esténként a kérlelést, és hányszor kérdeztünk vissza gondolatban vagy akár hangosan: de mit meséljek? Tényleg: mit meséljünk a gyerekeknek, mit és hogyan? Könyvből? Fejből? Kitalált történetet? Kitalált szereplőkkel?
Mama, mesélj!

Mesélni fontos és jó.

Este, amikor már a fürdés, vacsora, fogmosás után ágyikóba bújnak a kicsik, már környékezi őket az alvás. Nekünk kell őket a mesével átadni az álomnak, a kiegyensúlyozott és ellazult pihenésnek.

Én minden este meséltem a gyerekeknek. Minden este, mikor a vacsora-fogmosás-fürdés befejeződött, a gyerekek ágyba bújtak, a villanyt eloltottuk, csak az éjszakai jelzőfény- az elektromossá átalakított gőzmozdony-lámpa világított. Ez a megvilágítás elég volt ahhoz, hogy ha éjjel megébrednek, lebotorkálnak vécére, ne essenek el egy-egy otthagyott játékban, de a kevéske fény nem zavarta meg álmukat. No meg arra is jó volt, hogy az esti mese alatt lássam arcocskájukat, ők lássanak engem. A szemkontaktus gyakran elmaradt, én néztem őket, ők pedig messze, a mese távoli világába kalandoztak, távolra, egy másik világba fókuszáltak, szinte elrévedtek. Érdemes csöndesen figyelni őket, hogyan megy a mozi a tekintetük mögött. Saját mozi, saját képekkel. Ha nagyok lesznek, és megkérdik, miért szűrjük a tévé-videó használatot, miért nem szabad olvasmányok feldolgozásait filmen megnézni, akkor ezekre az élményekre utalhatunk vissza: hiszen emlékszel, az esti mese alatt neked is ment a mozi, nekem is, mégis más belső mozink volt mindkettőnknek. Így tudatosíthatjuk bennük, hogy a filmek mások,- pl. a filmkészítők mozijai.

Többféléket meséltem a gyerekeknek. Sokszor népmeséket olvastam, rövideket, hosszúakat, - a fáradtságainktól függően. Éreztem, hogy mennyit fogadnak be, a szerint választottam a mesét. Szinte csak hosszúságuk szerint válogattam, de lassan megismerkedtek a magyar népmese-irodalom minden alakjával, a legkisebb királyfival, a királylánnyal, a vasorrú bábával, akit szerencséjére "öreganyám"-nak szólított a szegény ember legkisebb fia. Táltos paripákkal, a gondolatnál is gyorsabban száguldóval és a mindenki eszén túljáró legénykével. A csalimesékkel és az állatokról szólókkal is.

Ezekből a mesékből, a sokszor olvasottakból tudtam válogatni, melyeket könyv nélkül is el-elmeséltem, amikor az orvosnál várakoztunk. Nem kellett könyvet vinni, és a sok-sok meséből saját meséket alkottam. Gyakran éreztem, hogy valamikor régen így alakultak át a mesék a mesélők szájaíze és emlékezete szerint.

Kitalálhatunk meseszereplőket, akiknek kalandjait estéről-estére kitalálhatjuk. Nálunk a Tündérmókusok története volt ez, akik az erdőn bajbajutott állatokat mentik meg, más erdei állatok segítségével. Volt Óriás Hegyvetőnk, akit egy kirándulás alkalmával találtak ki a gyerekek. Egy barlangot látva arra gondoltak, hogy ott lakik egy óriás, megtalálták az elnevezését és estére már mese is kerekedett belőle, kihasználva a gyerekek és az ő méretbeli helyzeteit. Ezek hétköznapi történetek voltak.

Felicitász, a kis piros tűzoltóautó és Jeromos a kiscica barátságát is gyakran meséltem. Ilyenkor olyan történeteket találtam ki, amik vagy az előző napokban történtek meg vagy pedig készültünk valami eseményre és akkor a mesében a Jeromosékkal is az történt. Ezek szinte bevezették vagy lecsengették, újra felidézték a velünk történteket. Ha csillagvizsgálóba készültünk, akkor az előző napok meséiben ők is oda mentek.

Természetesen mindig alkalmazkodtam az igényeikhez. Ha vettem a mesekönyvet és ők a Tündérmókusosért kérleltek, akkor aznap az volt a mese.

Mikor már nagyobbak lettek, akkor irodalmi műveket olvastam fel nekik folytatásosként. Így került sor a Szabó Magda Szigetkékre, Tündér Lalára, Salten Bambijára is többek között.

A mesélés nagyon fontos. Ha magunk mesélünk, nem is számít, hogy irodalmi legyen, az számít, hogy mi mondjuk nekik. A saját szavaink, saját hangunk, mi ülünk az ágy mellett. Lehet benne párbeszéd, de nem fontos. A jelenlétünk és a megszokott rítus az erő. Hogy minden este lehessen erre számítani. Ha a Papa mesél, az is mindig más, de azok a Papa meséi.

A mese után nálunk mindig énekléssel zárult az esti ceremónia. Mindegyiknek külön énekeltem az ő ágyánál. Sokszor csak a megszokott néhány darabból álló altatódal-készletemből válogattam, de mikor nagyobbak lettek, szívesen vették a népdalkincs egy-egy darabját. Fontos az, hogy bármilyen hangunk is van, van-e jó hallásunk vagy nincs, énekeljünk a gyerekeknek. Ha csak egy dalt tudunk megtanulni, akkor a gyerekek szívesen hallgatják minden este mindig ugyanazt, mert hiszen itt nem a "műsor" a lényeg, hanem a mi kapcsolatunk.

Az esti ceremónia után nyugodtan kijöhettem a gyerekszobából, nem volt nyafogás: szomjas vagyok, pisilni kell -és társai. Tudták, hogy ezután a Mamáék saját ideje következik, nekik meg az alvás.

Kedves Anyatársam! Akár könyvből olvasod, akár kitalálod, a mesével sokat adsz és sokat kapsz a kapcsolatotokban. Adsz magadból egy oldott félórát, hangodat, figyelmedet. Kapsz: gyerekeid messze tekintő pillantását, amint az aranyalmává zsugorodó palotát nézi belső mozijában. Van egy saját titkotok: az esti ceremónia, ami veled is más, a Papával is más, de mindig titok és megismételhetetlen marad.

Fotó: StockSnap / pixabay

Nováky Rita


Nováky Rita
Szülésznő

Munkahelyem: a Kútvölgyi Kórház szülészete

Elérhetőségem:
Honlap: http://www.szuleszno.hu

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
A szerkesztő ajánlja