Bemutatkozás

Szia! Marci vagyok. Az egész történetem azzal kezdődött, hogy úgy nyolc évvel ezelőtt Apa adott egy magocskát Anyának, majd azok valahogy összekeveredtek Anya hasában, ahol megnőttem, majd megszülettem. Illetve pár évvel korábban ez már egyszer megtörtént, amikor a nővérem, Ancsa született. Fogalmam sincs, hogy ez az egész hogyan zajlik és miért nem lehet ennél sokkal egyszerűbben, de csakúgy, mint mindennek az életben, biztos ennek is megvan az oka. Pedig, ha Anya venne egy tojást a boltban, aztán otthon Apával felváltva ráülnének vagy mondjuk betennék a mikróba egy kicsit, hogy ne kelljen annyit várni, mennyivel egyszerűbb lenne. Vagy még könnyebb lenne írni egy levelet a gólyának, a Mikulásnak vagy a Jézuskának, hogy hozzon egy babát. Fogalmam sincs, mit élveznek azon a felnőttek, hogy magocskákat passzolgatnak egymásnak, aztán szegény nők jól megdagadnak, végül pedig még fáj is nekik, hogy mi kibújunk. Az én anyukám ráadásul egy csomószor vállalkozott erre a herce-hurcára és úgy látszik nem rémült meg eléggé a gyerekektől, mert még egy kistesóm is született, akit Dorkának hívnak és két éves. Hát, Anya tudja…

Szóval először megszületett a nővérem, aki állítólag elég eleven baba és kisgyerek volt, ami biztos igaz, mert ma sem ül egyhelyben. Aztán majdnem 3 évvel később jöttem én. Néha elgondolkodom, hogy vajon miért pont őt szánták a tesómnak, de biztosan ez sem véletlen. Dorka viszont - egyelőre még - egész édes, de lehet, hogy majd ő is elromlik. Bevallom, amikor még nem született meg, sokszor haragudtam rá, mert amíg én az oviban dolgoztam, ő vígan lubickolt anyukám hasában és olyan közel lehetett hozzá, amennyire én már sosem. Sokszor próbálok visszaemlékezni, hogy milyen is lehetett, amikor én laktam ott bent? Anya olyan részletesen szokott erről mesélni, de nekem valahogyan nem sikerül felidéznem egyetlen emléket sem. Pedig állítólag sokat csuklottam, folyton fociztam és simultam Anya és Apa tenyeréhez, ha simogattak kívülről. A születésre sem emlékszem, de az valószínűleg jobb is. Az viszont már tény, hogy jó hangos családba születtem. Nálunk mindig hangzavar van, szól a zene és folyton vendégek vannak. Ezt persze én nagyon szeretem, mert mindig történik valami és azt hiszem, nagyon jó dolog, ha az embernek olyan sok barátja van, mint Anyáéknak, vagyis nekünk. A szüleim és a barátok nagyon szeretnek nálunk bulizni, nekik pedig van egy csomó gyerekük, akikkel tök jókat szoktunk játszani, amíg a felnőttek ki tudja, mifélékről beszélnek, meg büdös leveket iszogatnak. Szóval a baráti körünk sem semmi, de a családunkhoz képest egészen kicsi és csendes. Ez főképpen akkor tűnik fel, amikor jönnek az ünnepek, mert olyankor mind összejövünk és bármilyen hangos is tudok lenni, ezekben a helyzetekben már az sem elég, hogy szóhoz jussak. Anyukámnak ugyanis van egy húga, aki gyakorlatilag képtelen halkan beszélni. Akárhányan, akárhányszor is kérik, hogy legyen kicsit halkabb, olyan, mint egy rossz gyerek, mert meg sem hallja. De egyébként nagyon szeretem Ágit, anya tesóját, mert nagyon kedves tud lenni és néha, ha náluk alszunk a nővéremmel, akkor vicces butaságokat énekel nekünk fürdés közben és igazából mindig jókedvű, talán még sosem láttam szomorúnak. Sőt, még a WC-n is énekel! Apukám szerint Ági „tűzrőlpattant”. Már annyiszor gondolkodtam, hogy ez a szó tulajdonképpen mit is jelent, de nem sokra jutottam. Talán azt, hogy tud tüzet csinálni, ahogyan pattogtatja a köveket vagy esetleg azt, hogy a hegyekben, a köveken ügyesen ugrál, amit egyébként el tudnék róla képzelni. Na mindegy, majd megkérdezem Apától, csak el ne felejtsem.

Nekem határozott elképzelésem van arról, hogy milyen egy ünnep, mert nálunk, a családban az ünnepek nagyon fontosak. Ilyenkor a szokásosnál is jobban szeretjük egymást és azokkal is találkozunk, akiket egyébként ritkábban látunk. Apa szavait sose felejtem el ezzel kapcsolatban, biztosan felnőtt koromban is fogok még rá emlékezni: „A rohanó világban az embereknek már nem jut idejük egymásra, ami nagy baj!”.