SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kreatív gyerekek- Feng shui szélcsengő

Kókai Kata [cikkei] - 2006-05-08
Cikksorozatunk első részében egy szélcsengő elkészítése kerül bemutatásra.
Kreatív gyerekek- Feng shui szélcsengő

A Feng shui szélcsengő elkészítése felnőttek és gyerekek számára is nagyszerű szórakozás, ráadásul a kevés alapanyagból készülő dísz nem csak otthonunk dekorálására, de ajándéknak is alkalmas. Az elkészítéshez a gyerekek csupán kis részben igényelnek felnőtt segítséget.

Szükséges tárgyak:

Bármilyen alakú fa (lehet négyzet, kör, vagy egyéb alak)
Hullámcsat
Néhány színes gyöngy
Fán alkalmazható festék (pl. Hobby festék)
Damil vagy cérna

A dekoráláshoz szükséges minták ide kattintva megtekinthetők.

Elkészítés:

1. A fa tetején készítsünk egy lyukat, melybe később az akasztót fűzzük, s aljára is tegyünk három lyukat, melybe később a függőket akasztjuk.
2. A fát tegyük színessé fapáccal, vagy fessük be mindkét oldalát tetszőleges színnel.
3. Válasszuk ki, hogy az ünnepelt, vagy akinek az ajándékot készítjük, milyen kínai jegyben született, majd rajzoljuk rá a fára a kiválasztott mintát. A legegyszerűbb, ha a fa és a kinyomtatott minta közé egy indigót tesszük, és úgy rajzoljuk körbe a mintát.
4. Fessük ki tetszés szerint a kiválasztott mintát, s ha elkészült, tetszés szerint lakkozhatjuk.
5. Fogjunk egy tetszés szerinti hosszúságú cérnát (a fa méretével arányos legyen), és hajtsuk félbe. Fűzzünk rá egy hullámcsatot, hogy a képen látható módon a cérna alján lógjon. A dupla cérnára húzzunk rá néhány színes gyöngyöt, majd a végét kössük rá a kifestett fa alsó lyukára. Ugyanezt csináljuk meg a maradék két lyuknál is.
6. Az akasztó számára kifúrt lyukon tetszés szerint gyönggyel díszített vagy sima cérnát is átfűzhetünk, de használhatunk szaténszalagot is.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Augusztus 20. Magyarország egyik legnagyobb ünnepe, amely az államalapítást és Szent Istvánt, az ország első királyát ünnepli. Ezen a napon országszerte színes és változatos programok várják az érdeklődőket, a hagyományőrző eseményektől kezdve a kulturális rendezvényeken át a látványos tűzijátékokig. Mutatunk néhány ingyenes programot Budapesten és vidéken, amelyekre ellátogatva tartalmas és érdekes napot tölthet együtt a család.
A szerkesztő ajánlja