SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Tippek az adventi előkészületekhez

Családinet [cikkei] - 2004-11-03
András nap után a legközelebbi vasárnap Advent első napja megelőzve december 6.-át Miklós napját, a gyerekek várva- várt reggelét, a Mikulás érkezését. Az ünnepi készülődés már november végén megkezdődik. Ilyenkor rengeteg a tennivaló: megkötjük az ajtókra, asztalokra, temetőkbe kerülő csokrokat, koszorúkat, ki-ki pénztárcájának és ízlésének megfelelően.
Tippek az adventi előkészületekhez

Nem a díszekkel telezsúfolt ékítmények emelik azok értékét és ünnepi hangulatát, hanem a szeretet, mellyel azokat elkészítjük, ahogy azokhoz nagy gondossággal az anyagokat összeválogatjuk.

Munkálkodásunk közben elkerülhetetlen, hogy ne gondolnánk ilyenkor jóérzéssel távoli rokonainkra, barátainkra, elhunyt hozzátartozóinkra és a bennünket körülvevő szeretett családtagjainkra. Ez Advent üzenete is. Karácsony megünnepelését ezen a vasárnapon kezdjük annak eljöttéig, négy vasárnapon keresztül. Maga a szokás nem is olyan régi a kereszténység történetében, mindössze a XIX. század közepére nyúlik vissza, amikor Johann Hinrich Wichern evangélikus pap híveivel közösen készített koszorúval próbálta mulatni az időt karácsony ünnepére vára.

Eredetileg minden nap egy gyertyát gyújtottak, ezért a koszorú méretei jóval meghaladták a maiakét, hiszen 24 gyertyával kellett azokat ékíteni. Mára ebből a szokásból a napok számával jelölt kis naptári díszek tanúskodnak. A koszorúkon lévő négy gyertyát, a Karácsonyt megelőző négy vasárnap reggelén gyújtjuk meg úgy, hogy minden alkalommal eggyel több égjen.

Adventi dísz lehet egy tányérra elhelyezett négy almába szúrt egy-egy gyertya is, aranypapírba csomagolt 24 darab dióval, vagy üres színezett gyufásdobozokkal, melyekre a napok számát öntapadós színes papírból kivágott számokkal dekoráljuk. Lehet nyírfa vesszőből, vagy szalmából font koszorú, piros szalaggal átkötve tömzsi, henger formájú díszgyertyákkal ékítve. A lényeg az, hogy magunk készítsük, és ne készen vásároljuk ezeket a koszorúkat és csokrokat, mert ezzel az alkalom lényegét öljük meg.

forrás: www.she.hu
Fotó: iWoman / CC BY

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Augusztus 20. Magyarország egyik legnagyobb ünnepe, amely az államalapítást és Szent Istvánt, az ország első királyát ünnepli. Ezen a napon országszerte színes és változatos programok várják az érdeklődőket, a hagyományőrző eseményektől kezdve a kulturális rendezvényeken át a látványos tűzijátékokig. Mutatunk néhány ingyenes programot Budapesten és vidéken, amelyekre ellátogatva tartalmas és érdekes napot tölthet együtt a család.
A szerkesztő ajánlja