Janet Jackson szakított a barátjával
![Janet Jackson szakított a barátjával Janet Jackson szakított a barátjával](/gallery/thumbs/r_2009-07-23_jdandjanet_w680_h0.webp)
A szakítás oka az volt, hogy túl sokat dolgoztak mind a ketten, és miután együtt dolgoztak, túl sok időt töltöttek együtt. Jackson szerint több távolságot kellett volna tartaniuk egymástól, mert így csak egymás agyára mentek.
A két ember meglehetősen különbözik egymástól mind emberileg, mind zenei téren, amelyet nem tudtak sehogy sem összeegyeztetni. Például Dupri kedveli a társaságot, meg a bulikat, míg Jackson inkább visszahúzódó természet. Ennek ellenére a pár egy éve még házasságot tervezett, az énekesnő pedig elgondolkodott az anyaság gondolatán is. Most úgy tűnik, ezen már nem kell gondolkodnia, mert a sors ezt elrendezte helyette: lehet, hogy ő lesz bátyja, Michael három gyermekének gyámja. A szakításról szóló pletykákat az indította el, hogy Dupri nem jelent meg Michael Jackson temetésén.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Családinet hozzászólások:
Ada Olaszországban nyaralt a családjával
Marsi Anikó legszívesebben kettéosztódna
LEGOLVASOTTABB
![Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-18_judit23525141.jpg.-.400.-.150)
Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt
![A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-24_vercukorszint-meres.jpg.-.400.-.150)
A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata
![Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-26_plussmaci235151.jpg.-.400.-.150)
Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete
![Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-17_szolnokikalandpark.jpg.-.400.-.150)
Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban
![Tudtad, hogy nyáron a szemed a vízben is veszélynek lehet kitéve?](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-27_a-viz-veszelye-a-szemre.jpg.-.400.-.150)
Közösségi hozzászólások: