Mel B kislánya meglepő frizurát visel
![Mel B kislánya meglepő frizurát visel Mel B kislánya meglepő frizurát visel](/gallery/thumbs/r_2009-07-24_irisangel_w680_h0.webp)
A Melanie Brown néven született énekesnőt a Spice Girls nevű lánybanda egyik tagjaként ismerhettük meg, a csapat feloszlása után szólókarrierbe kezdett, sikertelenül. Mostanában az egy fehérneműmárka arca, illetve fitnesz DVD-t adott ki Totally Fit címen.
A közelmúltban Los Angelesben látták családjával, ahol egy fagylaltozóba ültek be férjével, a producer Stephen Belafonte - tal és az énekesnő két lányával, a tízéves Phoenix Chivel és a két éves Irissel. A pár tavaly házasodott össze, közös gyerekük még nincsen.
Mel B két lánya két különböző férfitól született: Phoenix az első férjétől, a táncos Jimmy Gulzartól, Iris pedig Eddie Murphytól, akivel csak egy futó románc erejéig kerültek kapcsolatba, de ez éppen elég volt, ahhoz, hogy a kislány megfoganjon. Az ügyből aztán óriási botrány lett, mert Murphy nem ismerte el az apaságot, de végül kénytelen az énekesnőnek tartásdíjat fizetni a kislány miatt.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Családinet hozzászólások:
Mónika egyedülálló anyukaként is jól érzi magát
LEGOLVASOTTABB
![Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-18_judit23525141.jpg.-.400.-.150)
Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt
![A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-24_vercukorszint-meres.jpg.-.400.-.150)
A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata
![Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-26_plussmaci235151.jpg.-.400.-.150)
Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete
![Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-17_szolnokikalandpark.jpg.-.400.-.150)
Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban
![Tudtad, hogy nyáron a szemed a vízben is veszélynek lehet kitéve?](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-27_a-viz-veszelye-a-szemre.jpg.-.400.-.150)
Közösségi hozzászólások: