SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Győrfi Pál: Szörnyű és ritka eset a hétvégi diszkótragédia

Családinet [cikkei] - 2011-01-17
A mentők percek alatt a helyszínre értek, de már nem tudtak segíteni a hétvégi diszkótragédia áldozatain. Az ilyen tragédiák idehaza szerencsére rendkívül ritkák - nyilatkozta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában hétfő reggel. A beszélgetésből az is kiderült: részben kormányzati segítséggel, részben uniós forrásból még az idén jelentősen megújul a mentők gépkocsiparkja; június környékén érkeznek az első kocsik a háromszázötven járműre tervezett beszerzésből.
Győrfi Pál: Szörnyű és ritka eset a hétvégi diszkótragédia

"Az első segélyhívásnál már lehetett tudni, hogy nagy baj van, hiszen a riasztás arról szólt, hogy több ember is eszméletét vesztette az adott szórakozóhelyen - ismerteti a hétvégi budapesti tragédia hátterét a mentőszolgálat szóvivője, - ezért több mentőegység is a helyszínre indult, végül összesen hat kocsi személyzete avatkozott be. A riasztást követően percek alatt megérkezett a segítség, azonnal megkezdődött az életmentési kísérlet, mindhárom áldozatot több mint fél órán át próbálták újraéleszteni, sajnos sikertelenül. Találgatások folynak arról, hogy mi okozhatta a halálukat. A mentők dolga ilyenkor az életmentés, illetve, ha ez nem sikerül, akkor a halál tényének megállapítása. A halál okát a mentők nem vizsgálják, nem vizsgálhatják - tette hozzá Győrfi Pál.

"Több halottal vagy több sérülttel járó balesetek Magyarországon eddig általában közlekedési balesetek voltak. Olyan esetre, amikor szórakozóhelyen egyszerre több fiatal pillanatok alatt életét veszíti, sem én, sem a kollégáim nem emlékeznek a közelmúltból. Ez egy valóban ritka és szörnyű tragédia" - hangzott a beszélgetésben.


Jelentősen megújul a mentők kocsiparkja
Bár a hétvégi tragédiához közvetlenül nem kötődik, mégis jó hír a mindenkori ellátásra szorulóknak, hogy jelentős arányban még idén megújul a mentők gépkocsiparkja részben a kormány, részben egy EU-pályázat nyújtotta forrásokból - derült ki az interjúból.

"A mentők 2007 óta egyetlen új mentőkocsit sem vásárolhattak, ami azért baj, mert az amúgy sem túl jó állapotban lévő flottában igenis szükség volna az évenkénti cserepótlásra" - mondta Győrfi Pál, aki szerint mostanra a szolgálat működőképessége került veszélybe, ezért is volt fontos a kormányzati segítség.



"Az elmúlt év végén 850 millió forintos plusz forrást kaptunk hirtelen, gyorsan, esetkocsik vásárlására. Emellett a mentőszolgálat 2011-es költségvetésében külön soron szerepel egy 1,75 milliárd forintos tétel, amiből megint csak vásárolhatunk úgy száz körüli mentőautót. A két összeg együtt százötven új kocsi beszerzését teszi lehetővé" - ismertette a program pénzügyi hátterét a szóvivő. Ezen túl - harmadik lehetőségként - egy EU-s forrást is megemlített Győrfi Pál, amiből még további kétszáz kocsit szerezhetnek be, ám az előzőekhez képest kissé hosszabb idő alatt.

"Ha az utóbbi forrást is sikerül megszereznünk, akkor a felhők elvonulnak a fejünk fölül, s utána már csak évről évre a szükséges cserepótlást kell végrehajtani" - szögezte le a szóvivő. Május-június körül érkeznek majd az első kocsik, az ország minden pontján láthatók lesznek majd. Az OMSZ jelenlegi tervei szerint - a pontos számok a közbeszerzési eljárás függvényében még némileg módosulhatnak - az új pénzügyi forrásokból mintegy negyven-ötven esetkocsit vásárolnának; ez az ellátás legmagasabb szintjét jelenti a mentésben. Emellett első körben további száz, majd újabb kétszáz mentőautót is beszereznek. "Ez háromszázötven kocsi, ami nagyon komoly frissítés lesz a mi ezer darabos flottánkban" - mondta a szóvivő.


Új mentőállomások a határidőn belüli elérésért
Az OMSZ fejlesztési programja azonban nem csak a kocsik cseréjét, hanem új mentőállomások építését is tartalmazza. Az ország huszonkét települését jelölték ki ilyen célra. Az új állomások építésére pedig azért lesz szükség, hogy tizenöt percen belül azok a települések is elérhetők legyenek, ahová eddig húsz-harminc perc alatt érhetett csak ki a mentő. Felújítják továbbá a hatvan legrosszabb állapotban levő mentőállomást, és vásárolnak új műszereket is a tíz-tizenöt éves, már elavult EKG-készülékek és defibrillátorok helyett - hangzott a beszélgetésben. "Ha ezek egyszerre megvalósulnak, nem beszélve a mentésirányítás fejlesztéséről, ami egy nagyon fontos tényező, akkor valóban európai szintű mentőszoláglattal leszünk képesek segíteni a rászorulókat" - nyilatkozta Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője a Duna Televízió reggeli műsorában.

Forrás: DunaTV PR Iroda

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
A szerkesztő ajánlja